Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-12-04 / 55. szám
S. jelcszéiircl *Vid-élce. — A Szluha apát képre utólag még Zányi | György faddi plébános adományozott 1 frtot. A j főösszeg 64 frt 60 kr. — A szekszárdi iparos ifjak önmüvelődési egylete által rendezett felolvasások sorozatát Gál Kálmán tanár, az ipar fejlődésének története czimü munkájával nyitotta meg. — A második felolvasást Krammer János polgári iskolai igazgató tartotta, hazánk legrégibb történetéről. A felolvasások szakértelem s búvárkodások alapján Írattak meg-, méltán teljes elismerést érdemelt ki. — Korcsolya csarnok. Szekszárd nagyközség a helybeli korcsolyázó-egylet részére a korcsolya pályát, még pedig egyhangú határozattal mig az ' egylet fönnáll, díjmentesen átengedte. így ebből az alkalomból az egylet elhatározta, hogy állandó korcsolya csarnokot emel a jégpálya mellett. — Jutalomjátók. Ma este lesz Jakabflynó Krecsányi Katalin, a színház kedvelt primadonnjá- nak jutalomjátéka, mely alkalommal a „Kicsapott diákok“ czimü magyar vig operette adatik elő. — Községi képviselő választás. Szekszárd nagyközségében ez év végével, a képviselő-testület választás alá eső tagjainak sorából kilépő tagok helyeinek betöltésére vonatkozó választás e hó 11-én a községháza nagytermében fog végbemenni reggeli 9 órától délután 4 óráig. Az I. kerületben az 1-től egész 338. házszámig; a II. kerületben 339-től 650-ig ; a III. kerületben 651-től 970-ig ; a IV. kerületben 970-től 1330-ig; az V. kerületben 1331- től végig biró lakosok szavazhatnak. Az I. II. III. kerületben 2 — 2 rendes és 1—1 póttag ; a IV. és V. kerületben 2—2 rendes és 1 — 1 póttag választatik. — A cs. és k. sz. osztrák Phönix biztositó társaságnak, mai számunk hirdetési rovatában foglalt hirdetményére, különösen felhívjuk a nagyközönség figyelmét. — Tűzoltói szükségletek megrendelése. A vármegyénk községeiben szükséges tűzoltó-szerek — a kitűzött határidő alatt ezeket beszerezni elmulasztott községek részére — hivatalból megren- delendők lévén, az e czélból kiirt pályázatra ajánlatokat benyújtott ezégek közül T r o g m a y e r Gyula újvidéki tűzoltó-szer gyáros ajánlaténak elfogadásával, nevezett gyárosnál a még hiányzó tüz- oltószerek hivatalból megrendeltettek. MEGYEI HIHEE. — Adomány. Jóim Győző dunaföldvári tanító 1 frtot, Sághy Ferencz kisvejkei tani:ó 1 frtot, Németh Márton fáczánkerti tanító 1 frtot, Deutschmann. János kajmádi tanító 1 frtot, Páter József nagytormási tanító 1 frtot, Kovács Sándor szentlő- rinczi tanító 1 frtot, összesen 6 frtot adományoztak a magyarországi tanítók orsz. árvaháza javára. — Vásár. Bonyhádon az országos vásár hétfőn és kedden folyt le nagy látogatottság mellett. — A posta köréből. A pécsi posta- és tá- virdaigazgató a rácz-töttösi posta kezelőjévé Pasz- trovies Karoliut nevezte ki. — Az izsépi postahivatal ideiglenesen besziintettetetett s a dályoki postahivatal viszi a teendőket. — A pécsegyházmegyéböl. Mendlik Ágoston pécs-belvárosi plébános elhalálozásával megüresedett plébánia ideiglenes vezetésével, a pécsi püspök Magenheim József segédlelkészt bízta meg. — Hymen. Antal Pál báttaszék-teréziánumi urod. tiszt eljegyezte Báttaszókről Eichardt Matild kisasszonyt. — Frankel Ede kereskedő eljegyezte Borovitz Zsófia kisasszonyt Duna-Földvárról. — Gyászhir. Szpevák Sándor volt szekszárdi kir. adófelügyelő, utóbb nógrádmegyei pénzügy- igazgató, november hó 29-én, Balassa-Gyarmaton meghalt. — Tűz a vidéken. A gyönki ev. ref. algimnázium egyik helyiségében összehalmozott apró tüzelőfa meggyulladt. Á szerencsétlenséget csakhamar észrevették, s mielőtt a tűz nagyobb pusztítást vitt volna végbe, eloltották. Oltás közben Varga István gimnáziumi igazgató arczári súlyos égési sebeket kapott. — Kérvényezés. A képviselőház elnöke bemutatta Tóth István nagykajdacsi tanító és társai- j nak kérvényét, melyben a tanítói fizetés minimumának 600 frtra emeléséért és a nyugdíjtörvény re- visiójáéit kérelmeznek. A kérvények kiadattak a ház kórvónyi bizottságának. — Vadászat Hőgyészen Apponyi grófnál, j Mint minden évben, úgy ez idén is november hó 15—30-áig terjedő napokon tartotta meg gr. Apponyi Géza Hőgyészen őszi vadászatait, melyek daczára annak, hogy az öt vadásznap közül négy alatt a legkedvezőtlenebb időjárás éreztette hátrányos befolyását, a legfényesebb eredménynyel végződtek. Három nap erdei, két nap pedig (f mezei hajtó vadászat rendeztetett, melyeken összesen 1112. darab hasznos vad (nyúl, fáczán és fogoly) és ezenkívül 2 róka került terítésre. A vadászuron kívül részt vettek e vadászatokon gr. Schönborn Arthur, gr. Széchenyi Sándor, Lajos és Emil, gr. Zichy Aladár és Perczel Dezső. — Alapitó tag. Gróf Festetich Tasziió 1000 frttal, a „Dunántúli közművelődési egyesületinek örökös alapitó tagja lön. — Halálozás. Hohinann Józsefné, szül. Kresl- mayer Mari asszony, Hohmann József báttaszéki kereskedő neje, élte 20-ik évében a múlt hó végén elhunyt. — Böterés. Bonyhádon folyó hó 1-én N é- m e t h N. Jánosnak, a völgységi járás szolgabirá- jának Ttkását az est: órákban ismeretlen tettesek álkulcscsal kinyitották s annak ezüstnemüit és egyéb értékesebb tárgyait magokhoz vevén, az est homályában megugrottak. — Uj postahivatal. A pécsi m kir. posta- és távirda-igazgatóság Kéty községben felállítandó postahivatal tárgyában illetékes helyen előterjesztést tett. — Va8Utügy. Szeniczey Ödön orsz. képviselő és társai Paks-, Adony- Székesfehérvárig tervezett vasúti vonal létesítéséhez Duna-Adony községétől 50,000 frtnyi segélyt kértek. A község elöljárósága múlt hó 27-én tartott ülésében tárgyalta a segélykérés ügyét, s a többség ama határozatot hozta, hogy a kért segélyt nem adja még. ____V E GYE S EK—• Becsét veszti a legválasztékosabb étel is ha nincs étvágyunk. Az étvágy gerjesztésére úgy mint mindennemű gyomorbajok ellen melegen ajánl- I juk t. olvasóink ügyeimébe Egger dijj utal mázott j Szódapasztilláit. Kapható 30 kros eredeti dobozokban. Magyarország összes gyógyszertárában, i valamint az Egger A. fi a gyógyszer különlegességi gyárában Bécs-Nussdorf. Szekszárdon: Szondy István és Bátory Elek. Bonyhádon: Eibach Ödön. Dunaföldváron: Murin József és Esztergomy G. Hőgyeszen: Téry Imre. B á 11 a s z é k e n: dr. Stauróczky Lajos. G y ö n k : Bevárdy Lajos. T a m á s i : Lakner Lajos. Paks: Malatinszky Sándor gyógyszerészeknél. — Répamagvak beszerzésére ajánljuk a tisztelt gazdaközönség különös figyelmébe a világhírű W o h a n k a és társa ezéget Budapesten, VI. Podmaniczky-utcza 23. sz. a. E ezóg, melynek főtelepe Prágában van, fióktelepei pedig Becsben és Budapesten vannak, már 30 éve áll fenn, s a többek között kiválóan a ezukor-répa és takarmány- répa magkülönlegességek elárasztásával foglalkozik. — Az oly gyorsan közkedveltté lett s általánosan felülmulhatatlannak elismert „Ausztria i Elektorai“, továbbá az ismert Biendoríl, Vil- morin és Kleinwansleben ezukorrépa magvakat termeszti Ö Felsége a császár és király csehországi magánbirtokain, saját külön kísérleti állomásai vannak Mezőhegyesen (Magyarország), Leo- poldsdorf (Alsó-Austria) és Mostiwicen (Csehországban). Takarmányrépa-különlegességei közül a hazánkban bevezetett fajok, u m. az oberndorfi, a legszebb és legjobb termés-eredményt nyújtóknak bizonyultak. „Lentowitzi“ „Klumpeni“ vörös és sárga, „Marauth“ és vörös „Öriás“ vörös és sárga palaczkalaku fajok. A megrendelések idejekorán j megtevése a t. gazdaközönség érdekében kívánatos, melyeket a ezég leggyorsabban és leggondosabban teljesít. V I D É K R ő L. Nagy-Kajdacs. Nagy-lvajdacson Sztankovánszky János ur birtokának a Sárvíz jobb partján eső részén, épen a folyó Borjád felé vezAő hídja mellett a nyár folyamán egy a mai kor igényeinek teljesen megfelelő gőzmalmot építtetett. A malom október 7-én indult meg s azóta (pár hót kivételével) folyton működik a helybeli és vidéki közönség teljes kielégítésére. Hogy mennyire nagy szükséget pótol az uj malom, bizonyítja az a körülmény, hogy alig győzi a hely bő 1 és vidékről nagy mennyiségben oda szállított gabonát őrletni. Mondhatjuk, hogy igen üdvös dolgot visz véghez Sztánkovánszky János ur e malom építése által, mert úgy saját gazdaságának mint községe lakosságának temérdek időt megtakarít a paksi dunai malombamenések elmaradásával, hol a könnyen beszélő molnárok néhanapján 2—3 hétig is késlekednek az őrletóssel, a kenyérben szűkölködő szegénység boszuságára. Most már, mióta forog a malom, a nagykajdacsi polgárok némelyikének aggodalma is szünő- félben van, hogy t. i.a füst a szomszéd földek ve- teményeinek ártalmára van. S habár egy kissé san- dalitva néznek is a „Sajnos malomra“ (értsd : Já- nosmalom“) lassau-lassan megérik bennük az a nézet, hogy : „bizony csak derék egy úri ember az a mi urunk.“ Mi azt hisszük, hogy rövid időn igy fohászkodnak : Áldja meg az Isten mindakét kezével, A ki ennyi jót tett pénzével, eszével. Mégis csak nem árt a gőzmalomnak füstje; Dunainál szebb és szárazabb a lisztje. Az uj gőzmalmot melgen ajánljuk a vidéki közönség figyelmébe ; tulajdonosát pedig szivünk mélyéből üdvözöljük ! TAN Ü G Y: Hitközségi ülés. Hanny Gábor hpát-plébános elnöklete alatt folyó november hó 30-án a szekszárdi rk. hitközségi tanács és iskolaszék ülést tartott. Az elnöki jelentés után tárgyaltatott Stann István építész benyújtott költségvetési számlája. Felülvizsgálás ezéljaból .'adatik Fejős K. mérnöknek. Bemutatta továb á e'nök a pécsegyházinegyei hatóság átiratát a hi; raségi tanácsnak az alapítványi hivatalnál letett 5200 frt értékű államkötvény készpénzben leendő beválthatása tárgyában. A szekszárdi hitközségi tanács ugyanis azt kérelmezte, hogy engedtessék meg neki az államkötvény beváltása oly czélból, hogy a templom renoválására felvett 4200 frt kölcsönt abból visszafizethesse és a megmaradt összeget pedig az aj harangok beszerzésére fordíthassa. A hitközségnek ezen kérelmét a megyés püspök csak azon esetben hajlandó megengedni, ha mindenekelőtt a kegyuraság beleegyezését sikerül kieszközölni. A hitközség azon kérelmét, hogy a „Yisita Ganonica“-nak a harangozásra vonatkozó szabványát mely szerint az összes harangok egyszeri meghúzásáért 63 kr fizetendő, — oda módositassék, hogy a három kisebb harang meghúzásáért 63 kr, az j uj nagy harangnak meghúzásáért pedig külön egy frt fizettessék, csak azon esetben ígérte teljesíteni az egyházmegyei főhatóság, ha a hitközségi tanács ily értelmű határozatát a püspöki kiküldött és a járási főszolgabíró, mint testimonium legale közbejöttével hoz. A kir. tanfelügyelő megkeresésére a hitközségi tanács beterjeszteni határozta Koszorú István kántor-tanító abbeli nyilatkozatát, mely szerint a I a hitk. beleegyezésével alkalmazott segédje után az. orsz. tanítói nyugdíjalapba az évi dijat ő fogja le- j fizetni. A bclv. plébános jövedelmét képező külkert eladása tárgyában akként határozott a tanács, hogy a kegyuraság és az egyházmegyei főhatóság beleegyező nyilatkozatának megérkeztéig Fleischer Ödön-