Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-10-30 / 50. szám
II. évfolyam. 10. szám. Szekszárd, 1890, október 30. A Szerkesztő-tulajdonos : jeigar Gyula, a kihoz úgy a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, mint a hirdetési ** és előfizetési pénzek küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárd, Pándzsó-iitcza'1022. Megjelenik minden hóban egyszer s állandó havi mellékletét képezi a „Szekszárd Vidékének“, s ennek előfizetői ingyen kapják. Külön megrendelve egész évre 2 forint 50 krajczár. ZEaiii’cietö czégeink szives figyelmélDe. Ha a beküldő hirdetményét a ..Tolnamegyei Hölgyek Lapjában1“ kívánja felvétetni, kérjük e körülményt különösen megjelölni. A divat-, és női munkák-, ruhák-, ékszer-pipere-ezikkek, általában hölgyeinket érdeklő hirdetéseket lehetőleg itt fogjuk köz tini. Hirdetési díjak: mint a főlapban. JL „Dunántúli közművelődési egyesület“ kérdéséhez. A dunántúli országrész országgyűlési képviselői f. é. május hóban, Budapesten megtartott értekezletében, kimondatott szükségessége a „Dunántúli közművelődési egyesület“ megalakításának. Valóban, nagyon elérkezett már annak ideje, hogy a Dunántúl is komolyan vegyen részt a tevékenység, küzdelemben, melynek zászlója a köröskörül, az egész országban leng már, s csupán a Dunántúl nem tartotta é elemesnek azt kitűzni. Mindazok, kik szivükön viselik a magyar nyelv és kultúra terjesztését és fejlesztését, örömmel ücl- vözlik a dunántúli képviselők kezdeményezését, s azt hiszem, lelkesedéssel fognak csoportosulni a kitűzött lobogó körül. Mindazok, kiknek némi tájékozottságuk van a Dunántúl kulturális nemzetiségi és közgazdasági helyzetéről, tisztában vannak a felöl, hogy az indítványozott egyesület megalakítása roppant horderejű. A Dunántúl országgyűlési képviselői fentebb említett értekezletükön, egy folyó évi május hó 22-én kelt programmszerii levelet fogadtak el és küldtek meg a Dunántúl kitűnőségeinek. E programra, számolva a Dunántúl sajátságos helyzetével és szükségletével, a közművelődési egyesületek tu- lajdonképeni czélján — a magyar nyelv és kultúra terjesztésén — ki\ül. még egy újabb, felette fontos és életbevágó feladatot is tűz az egyesület elé, a kivándorlás meggátlását vagy szabályozását. A megalakítandó „Dunántúli közművelődési egyesület“-nek, a fentebb említett programúiban kifejezett mindkét működési irányt — a magyar nyelv és kultúra terjesztését és a kivándorlási ügyet — magáévá kell tenni, mert úgy az egyik, mint a másik felkarolására nagy szükség van, s éppen mivel ezekre nagy szükség van, csak is ezeknek lelkiismeretes gondozása esetén lehet lét- jogosultsága s csak ezen esetben várhatja meg a Dunántúl lakosságának támogatását. Hogy a magyar nyelv és kultúra terjesztésére mily mérvben van szükség, az alább közlendő statisztikai adatokkal fogom mégvilágösitani. A kivándorlás sztatisztikája nekem nem áll rendelkezésemre. s igy e tekintetben pozitív adatokra nem támaszkodhatom, de mindazok, kik érdeklődnek ezen ügy iránt, tudják, hogy a kivándorlás oly mérveket ölt országrészünkben, hogy érdemes, sőt nemzetünk érdekében szükséges gyógyszerről gondoskodni, a mivel a már betegséggé fajult jelenséget orvosolni lehetne. Nézetem szerint, úgy a magyar kultúra terjesztése, mint a kivándorlás meggátlása, oly nagy nemzeti érdek, hogy ezen nemzeti érdek oltárára le kell raknunk úgy legjoob tehetségünket, mint a szó szoros. értelmében vett anyagi áldozatunkat. Szép tósztokkal, ha még oly jól rendezett banketteken hangzanak is azok el, nem teszünk hasznos szolgálatot az ügynek ; immel-ámmal tenni valamit, néhány garast dobni a perselybe nem elég, ezekkel nem fogjuk jól szolgálni az ügyet; de ha komoly munkát, helyesen megválasztott eszközt, lelkesedéssel párosítjuk, úgy még a pokol kapuin is diadalmaskodhátunk. Munkás, lelkesült, erős nemzeti érzékkel eltelt embereket kell az egyesület élére állítani s az egyesületnek meg kell a kellő eszközöket adni. Nem szabad a’ vezér szerepet oly egyéneknek kiosztani, a kikben az előbb említett tulajdonságok hiányzanak, de nem szabad a kellő eszközöket sem megvonni az egyesülettől, mert bármelyike a fő-fő kellékeknek hiányozzék is. a kitűzött lobogó lefog hanyatlani, s az arra ráirt ügy bukása elkerülhetlen. Szavam súlytalan, egyéniségem ismeretlen, s ha ezeknek tudatában még is kilépek a homályból és intő szavamat felemelem, úgy ezt csak erős meggyőződésnek és nemzetemhez való rajongó vonzalomnak lehet tulajdonítani. Óva intem mindazokat, kik az alakítandó egyesületben szerepet játszani bivatvák, hogy vezérlő egyéniségeknek ne azokat válasszák, kik éppen a tisztségeket elfogadni hajlandók, hanem olyanokat kikben a fentebb érintett tulajdonságok feltalál hatók, hogy az. egyesületnek elegendő anyagi eszközüket bocsássanak rendelkezésére, mert pénz nélkül, az egyesület czéljai nem valósíthatók meg. A „Dunántúli közművelődési cgyesület“-nek olyannak kell lenni, hogy eredményeket tudjon felmutatni, hogy bizalmat tudjon maga iránt a nemzetben kelteni, hogy ne csak szép programmot adjon de tegyen szépet, jót és sokat. Evenként néhány gyűlést tartani, azokon ékes dikciók elmondásával tölteni az időt, lehet élvezet ez előadó és hallgatókra nézve, de azokból egyetlen horvát sem fog magyarul megtanulni, egyetlen kivándorló sem teszi le vándorbotját azok hallatára; néhány ezer forintot összegyűjteni évenként s azon bibliát vagy más könyvet vásárolni és kiosztani idegen földön élő véreink között, időtöltés és pénz elköltésnek lehet jó, de eredményt vele nem fogunk elérni. Szívvel lélekkel kell a munkához fogni és kitartással mellette megállani ! Szellemi és anyagi erőnket meg kell feszíteni, hogy az elénk torlódó nehézségeket legyőzhessük s folyton szemeink előtt kell lebegni ama tudatnak, hogy ez a föld csak akkor lesz igazán meghódítva, ha a Dunától a Dráváig — a Dunától a Stájer határig mindenütt a magyar nyelv zengését halljuk. Ha pedig azt látnok, hogy nem lehet kellő pénzerőt előteremteni, úgy legjobb lesz az egész ügyet elejteni; ne legyen csúfnak kitéve ily nagy nemzeti érdek, ne legyen okuk ellenségeinknek a mi tehetetlenségünk miatt a kárörömre; inkább várjon az ügy lelkesebb nemzedéket be, a melyet legalább attól mentünk meg, hogy nem kell nekik egy kompromittált ügyet tisztára mosni, a helytelenül lerakott alapokat felszedni, a rozzant épületet lerombolni. Van-e szükség Dunántúl a magyar kultúra terjesztésére ? Van-e szükség Dunántúl közművelődési egyesület alakítására? — E két, egymásból folyó kérdésre egy szóval felelek csupán, ez az egy.szó: igen. Népünk nem áll a műveltség oly fokán, hogy komolyan ne kellene annak értelmi fejlődéséről gondoskodni. Mentül műveltebb az egyén, annál könnyebben tud az megküzdeni az élet ezer bajával, annál könnyebben képes anyagi javak gyűjtésére. A Dunántúl lakosságának tetemes százaléka nem magyar nyelvű, alkalmat kell tehát szolgáltatni a nem magyar ajbuaknak a magyar nyelv elsajátítására, hogy esetleg magasabb műveltséget is szerezhessennk.
