Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-08-14 / 39. szám
Szekszárd. idelce« a gyűlölet alapja többnyire az irigység ; s ha másnak ragyogó tökélye homályba helyezi a gyűlölőt, vagy talán gátolja is diadalában : akkor a végletekre is képes magát ragadtatni az irigység, melynek szülöttei a viszály, káröröm, gúnyolódás és rágalom ! A E o i’ á n egy szép helyén azt olvashatjuk : „Csak az oké a p a r a d i c so m, kik boszujokat megzabolázzák, kik szenvedélyüknek féket tudnak vetni s a jótettnek útjában nem állanak !“ Ezt tartsuk szem előtt, véssék lelkűkbe azok, kiket illet: s akkor a béke, az egyetértés. mesterségesen elriasztott angyala ismét leszáll közénk s a jótékonyság nemes törekvései diadalt fognak ülni a kiengesz- telődött felek között ! A szekszárdi iparos ifjak ön művelődési egyletének alapszabályai a m. kir. belügyminiszter által jóváhagyattak. zz Stoll Ferencz vármegyénkben illetőségű bécsi lakos a magyar állam kötelékéből elbocsájtatott. Mehrweth Ignácz f Szekszárd város nyugalmazott főjegyzője, Mehrwerth Ignácz, hosszú, érdemteljes élete után, 85 éves korában elköltözött az élők sorából. A régi patriarchális alakok egyike ritkult meg az ő elhunytéval, kik átélték a nemzet ujraébredé- sének legszebb korszakát s kik magok is resztvettek az alkotmányos, nemzeti élet megteremtésében — kisebb-nagyobb munkakörrel, de' önzetlen, hazafias működéssel. A boldogokat már 1848-ban Szekszárd város főjegyzőjévé emelte a közbizalom és polgártársai becsülése. Tanult fő, miveit lélek lakozott a boldogokban, ki fiatal korában már a költészet s irodalom kiváló képviselőjének bizonyuk. G a r a y János, F r a n k e n b ur g Adolf kortársai s meghitt barátai voltak, kik egymást lelkesítették, buzdították a költészet, az irodalom ápolására. Később a gyakorlati életpályára lépett s a szekszárdi alapítványi uradalomnál irnoki állást vállalt. Z s i n k ó Mihály mostani pécsi kanonok, ki a legutóbbi bérmálás alkalmával városunkban tartózkodott, meglátogatta régi iskolatársát és benső barátját s ez alkalommal elbeszélte a régi időkre visszaemlékezve, hogy Mekrwerth Ignácz sarkalta G a r a y Jánost is a költészet ápolására s az ő buzdítása, lelkesítése nélkül tán sohasem lett volna Garay János a nemzet ünnepelt költőjévé. Garay. János meg is örökítette a bol dogul tat egyik legszebb s a mai napig is legjobban kedvelt és ismertebb költeményében „Az Obsitosában (s nem.„Háry János “-ban, minta „T. K.“ Írja.) Garay egy szüret alkalmával lerán- dult Szekszárdin rokonaihoz s Mehrwerth Ignácz barátjával meglátogatta Szekszárd akkor nevezetes különlegességét, a kedélyes Háry Jánost, barti- nai . szőlejében, hol a költő tiszteletére többen is összegyűltek. Itt foga mzott meg a, költő agyában a hires költemény Háry János hírneves meséinek hallatára. Mehrwerth Ignácz, ki már gyakran hallotta a híres mesemondó. kaczagtató történeteit, s ki Garay t már előre is informálta a mulattató epizódokról, — Háry János mesélése közben — a hihetetlen' történetek legmulatságosabb nagyzásai közepette nagyot trüsszentett. — hogy a mondások igazságának humoros bizonyítékát adja. így került bele aztán Garay ismeretes, költeményébe a fu r fa n- go.s, prüsszentő diák, kiben boldogult főjegyzőnket tisztelhettük. Az irodalommal, költészettel, később hivataloskodása, alatt is foglalatoskodott,.de nem szánta azokat a nyilvánosságnak, csak a maga és, családja lelki gyönyörűségére. Szekszárd város monográfiája részére is gyűjtött adatokat s ezeket lapunk 188.5. évi f o I y a m á b an tö b b s z á m o n keresztül hoztuk, s ezek az adatok szolgálnak városunk múltjára nézve egyedüli és hiteles forrásokul. Mehrwerth Ignácz a szabadságharcz szomorú vége után elhagyta állását s mint keresett, üldözött hazafi bujdokolni kényszerült; — de kimenekülvén a bérenczek intriguái elől — később csöndben visszavonult; mig végre az alkotmányos élet felderültével 1861. évben újra főjegyzővé emelte a hazafiak közbizalma, mely állását a Schmerling- kornak beálltáig meg is tartotta; de ekkor hazafias érzésével összehem egyeztetőnek találta közhivatalt viselni és ismét félrevonult a közpályától, mig végre 1867. évben az alkotmány visszanyerése után polgártársai Kínét felemelték az őt megillető polezra, honnan csak 1884. év végén távozott mindenki tisztelete, becsülése és szeretete mellett. A féktelen demagógia által felizgatott tömeg égy része ekkor el akarta feledni azokat az érdemeket, melyekben a város első és inai napig is magasan kiemelkedő főjegyzője megőszült, s még nyugdíjban sem akarták részesíteni, de hála a felsőbb hatóság bölcs belátásának: a hálátlanok erőlködésének nem lett foganatja és városunk feledhetetlen főjegyzőjét érdemeihez méltóan a város anyagi erejéhez képest élte fogytáig nyugdíjban részesítette. Furcsa és megmagyarázhatatlan ez a nagy börzönködés ! Mikor Garay szoborra, gimnáziumra, mindenféle kiállításokra, meg Isten tudja, miféle épen nem jótékony- sági, hanem közművelődési, ipari czélokra kérték ezt az összeget: akkor szó nélkül egyhangúlag átengedtek volna még többet is. Es mikor egy valódi jótékonyozélra akarják fordítani, mely az ártatlan és szegény gyermekek gondos nevelését, ápolá- lását és a jóban való megóvását czélozza : akkor a szenvedély, a gyűlölet, a bosszú kíméletlen fegyvereivel nem átallanak küzdeni azok ellen, kiket a legnemesebb, s legönzet'enebb intenfiók vezérelnek! Valóban megmagyarázhatatlan ez a lázadás, mely annyira elfajult és mindennapivá vált, hogy többé már nem szomorú, hanem nevetséges ! Különösen mosolyra derítő az a gyakran előrántott érvelés, hogy az egylet újabb tagjainak ne legyen szavok, ne legyen indítványuk; ne merészeljenek valami jótékony czél előmozdításán fáradozni. mert az csak azoknak a privilégiuma, akik egy hosszú múlt után az öreg kor határának közepén megavult patenttal közökben jogosultak jótékonyságot gyakorolni ! Az ember életében a becsülettel, tiszteséggel elért öregség méltánylásra érdemes, de azért nem lehet meg az a kiváltsága, hogy a nyomukba lépő ifjabb nemzedék még a jótékonyság nemes cselekedetét se gyakorolhassa és ne emelhesse fel tiszta, önzetlen szívből fakadó szavait ott, ahol a jóügy érdekében azt szükségesnek látja. Ezt csak a minden nemes eszmét lábbal tiprő terrorizmus szokta tenni ! Az uj nemzedéké a jövő, az ő tetterős szelleme, lelke van hivatva arra, bogy a múlt hibáit, mulasztásait pótolva a jelenkor mai stádiumában szakítson az ósdisággal, dobja sutba a haladás útjába vetett ezopfot, s helyébe a mondern eszmék nemesen lobogó zászlaját emelje ! A harag, a gyűlölet rósz tanácsadó; s különösen a művelt körök nemes inten- tióju törekvéseiből száműzni kell azt, mert hozásunkat, midőn közelebb érve, azt vettük észre, hogy az vasút. Egy lassított menetű tehervonat sebességével haladt. Egy dollárt helyeztem a sínekre és a vonat csakhamar megállt. Már örültünk a jó fogásnak, de csakhamar rájöttünk, hogy az összes kocsik tökéletesen üresek. God darn ! — mint később megtudtam — az esti vonat volt. „Mboumba, mboumba!“ igy harsogott egyszerre körülöttünk minden bokor. Rettenetes tömeggel állottunk szemben, melynek harczi kiáltása az egeket látszott hasogatni. Szemügyre vettem az ellenséget, melynek szilaj és vad mozdulata rettegéssel töltötte el embereimet. Smith hadnagy figyelmeztetett az előttünk hadonázók némelyikére, kik csak némi övvel voltak fedve, egész testük kiteto- virozva, orrukon keresztül pedig egy fadarabocska huzva, mely őket gátolta abban, hogy orruknál tovább lássanak. Mint később megtudtam ; a csapat elöljárói voltak. Elvégre is azonban kénytelenek voltunk fegyvereinket használni. A legnagyobb'tüzelés közepette Smith kapitány hirtelen azt jelenti, hogy az ellenség sorai közt észrevette a soká keresett Emin pasát. Én is oda pillantok és csakugyan észreveszek egy impozáns külsejű férfit, kit akár egy III. Napoleon császárral is össze lehetett volna téveszteni. „For ever“ kiáltok „minden áron meg leéli őt menteni.“ Parancsomnak csakugyan foganatja lön. Rövid idő múlva katonáim diadalmasan vezették elém az ünnepelt férfit. De sajnos, ezúttal csalódtunk. Foglyunk kijelentette, hogy ő csak férfi-szabász ; ajánlotta is mindjárt szolgálatait. Európai ruhát varrni ugyan nem tudott, igy hát csak egy hozentragert rendeltem nála, de mert azt is Smith őrnagyon próbálta, ki nálam félszer kisebb : úgy még azt sem használhattam semmire-se. Nem is fizettem neki. A csata mindig hevesebb lett, és megunva a folytonos zaklatást, megparancsoltam a mixed-pikles ágyuk harezba vitelét. Az eredmény meglepő volt; sikerült az ellenséget szétkergetnünk. Smith ezredes szerencsés volt a benszülöttek közöl sokat elfogni ; különösen számos elöljáró volt a foglyok között. Sommásan végeztünk velük : golyó általi halálra ítéltettek. Egyszerre csak Thomson hadapród jelenti, hogy a kivégzés nem sikerült, mert mint mondá, daczára annak, hogy a lövések mind a fejre voltak irányozva, mégsem tettek egyik elítéltben sem kárt. „Őré nőm de dien“ mondok, „hogy lehessen ez ?“ ■— és magam vezényeltem a lövéseket. De Thomsonnak igaza volt: a golyók nem hatoltak a fejbe. „Master“ kiált fel Smith ezredes* „God dam ! :i: Tábornoknak már nem nevezhetem, mert az ón vagyok. Soha ily kemény fejeket. Ugylátszik ezekbe semmi sem fog belemenni “ Megkegyelmeztünk nekik. Most már aztán gyors lépésekkel haladtunk előre. Menetközben azzal mulattam magamat, hogy a néha-néha még felénk röpülő golyókat fogdostam össze. A propos ! Jó, hogy eszembe jut! Ez alkalommal kezembe akadt egy fojtás ; kisimítom a papirost és e meglepő mondást olvasom rajta. „A gyermek játszik, a leány ábrándozik az asszony szenved : s a férfi mindezzel nem törődik.“ Sdnnith őrnagy rendkívüli módon megharagudott. Azt hitte, hogy ez ő rá nézve ezélzás akar lenni; rögtön ő is egy iv papirosba göngyölt ágyúgolyóval, vágott vissza. A papírra ezt irta: „A gyermek sir, a leves sós, a csuszpájz kozniás, az asszony mindezzel nem törődik.“ Képzelem a hatást. Végre a falut* is bevettük. Ez egy vályog és sárból épült házcsoport. Eredeti módon gyártják a sártéglát. Ugyanis akkora itt a por, hogy minden ember, akarva — nem akarva vályogot köp ; igy hát nagyon olcsón lehet itt építkezni. Legnevezetesebb látnivaló egy készülő félben levő iskola; mely a maga nemében páratlan épület.** Beszüntettük a karezot, mert a benszülöttek fehér zászlóval közeledtek. Elől egy arubmat banda, valami Naime Gidó zeneszerző indulóját pöngette. * A benszülöttek városnak liijják. * A legtisztább afrikai stylben tartva.
