Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-04-24 / 23. szám

— Simontsits Béla megyénk közszeretetben álló alispánját tegnap volt nevenapján társadalmunk minden tekintélyes rétegéből siettek üdvkivánataik- kal üdvözölni. Egész délelőtt járták az üdvözlők a megyeházát — a kik közt első sorban jelentek meg az árvaszéki elnök vezetése alatt a központi megyei tisztikar. Kurz Vilmos érzéssel és ékes szavakkal üdvö­zölte az egész tisztikar nevében az ünnepelt és mind­nyájunk által szeretett alispánt. Az alispán meghatot­tál! köszönte meg a jókivánatokat s szívélyesen szo­rított kezet a küldöttség minden tagiával. A köz­ponti és vidéki hivatalok vezetői s tekintélyes tag­jai, a vallás és tanügy képviselői s az ügyvédi kar nagy része tisztelgett a nap folyamán az ünnepelt- nól s fejezték ki azokat a jó kivánatokat, melyek kétszeresen szívből jönnek, mert magukban hord­ják azt az általános szeretetet, mely megyénk alis­pánját megyeszerte környezi. — Jegyzőválasztás. Szekszárd város egyik másodjegyzői állását múlt hétfőn töltötte be a kép­viselőtestület; 8 pályázó közül a főszolgabíró Matzon Béla, Pápay István és Petrovics Ferenczet kandi­dálta, kik közül a főjegyző felszólalása után e g y- h a n g u 1 a g Matzon Bélát választották meg, kiben a község igen szorgalmas, derék tisztviselőt nyert s igy a képviselőtestület választását a város örömmel fogadhatja. — Az ujonczozást Szekszárdon a múlt szom­baton fejezték be. Az idén kitűnő jó anyag került sorozásra, mert a felhívott 3 korosztályból a köz­ponti járás községeiből bevált 78 ujoncz a közös hadsereghez, 20 családfentartó a póttartalékba so- roztatott, valamint 3 mint kevésbbé alkalmas is ide soroztatott. A honvédség póttartalékába 5 jutott. A régiek közül 63 mint jogczimvesztes került a póttartalékba. Visszahelyeztetett, vagyis jövőre is­mét sorozásra kerül : 477. A sorszám rendén kívül a honvédséghez soroztatott 2. Fegyverképtelennek nyilváníttatott 199; töröltetett 12; felülvizsgálatra utasítottak 2-őt, katonai kórházba szintén 2-őt. A központi járás községeiből nagyon jó katona anyag került ki, a mit eléggé illusztrál az a körülmény, hogy inig a völgység! járásban átlag 100-ból csak 5, a dunaföldváriban pedig 100-ból 11 vált be, addig nálunk 100-b ó 1 50—60. — Véglegesítés. A pénzügyminister Rá ez József szekszárdi kir. pénziigyigazgatósági III. oszt. számtisztet jelen állásában véglegesítette. — A fillokszera bizottság elnöke, Simontsits Béla alispán ur, a szekszárdi állami amerikai sző­lőtelep részére 400 frtot utalványozott Dr. Szigeth Gábor felügyelő bizottsági elnök kezéhez. — Hivatalvesztés. Hess Mátyás központi já­rási megyei utmestert a fegyelmi választmány ál­lásától elmozdította s előzőleg beadott lemondási kérelmét elutasította. — Bolt-árlejtés. A Szekszárd nagyközség tu­lajdonát képező nagy vendéglő melletti bolt épület­ben levő üzlethelyiségek árlejtése múlt kedden ment végbe. A Pollák-féle boltot U d v a r d y Sán­dor vette bérbe 640 írtért, de azonnal átadta a volt bérlőnek, Pollák Ignácznak ; a Schönbadh-féle helyiséget Arsperger M. vette ki 180 írtért; a a Neumann-félét a régi bérlő 180 írtért, a Franek- félét ugyancsak Franek János 221 írtért, s igy a község néhány 100 írttal többet fog bevenni a boltbórekből, mint eddig az uiodalom. — HázvéteU G á 1 Kálmán polg iskolai ta­nár megvette Barakovics Ferencz molnár pándzsó- utczai házát 2000 írtért. — A szekszárdi polgári olvasókörbe a múlt heti választmányi ülésen ismét 1 1 tagot vettek fel, s igy most már hatodfélszáz tagja van a virágzó egyesületnek. — Az uj kávóház amult hét végén megnyí­lott a Pirnitzer-féle házban. Ez az első, fővárosi kényelemmel és esinnal berendezett kávéház, a mi a tulajdonos, özv. Réti Lipótné áldozatkészségének érdeme. Megnyitás óta a közönség sűrűén látogatja s kívánjuk, bogy a tulajdonosnő költséges vállal­kozása sikert arasson. Reggel 6 órától kitűnő, friss reggelit, italokat és hideg ételeket is lehet kapni az uj kávéházban. Ajánljuk a vidéki közönség figyelmébe. — Erdőégés. A szekszárdi tanulmányi urada­lom gurovicza nevezetű erdejének egy részét valami gonosztevő két ellenkező irányban felgyújtotta s 5 holdnál nagyobb terület elégett. A tüzet az urodalmi és szálkai erdőőrök nagy erőfe­szítéssel tudták csak eloltani, mert már a szomszé­dos erdőbe is belekapott a tűz és 8—10 ölnyi vonalakon azt is lepörkölte. Ugyanezen a helyen néhány évvel ezelőtt már két Ízben felgyújtották az erdőt. Ifj. Hoffmann Sándor főerdész a tet­tesek kipuhatolására erélyes nyomozást indított. — Iskolai vizsgák. A belvárosi r. k. elemi népiskolák ez évi záróvizsgái a pünkösdi ünnepek előtt fognak végbemenni. — Vendéglő renoválás. A szekszárdi nagy­vendéglő összes helyiségeit, mint halljuk, legköze­lebb renoválni fogják. Rá is fér már egyszer va­lami csinosítás erre a vénhedt korhelymenedékre. — Béla napját az idén is azzal a kedélyes­séggel ünnepelték meg Török Béla ügyvéd házá­nál tisztelői, mint az évek óta szokott lenni. A dél­előtti órákban számos tisztelője s barátja keres e fel az ünnepeltet — a kiket a szeretetreméltó há­ziasszony, úgy az ünnepelt pompás villás reggelivel fogadtak, a mely aztán 2 óra felé ebéddé válto­zott át. Az ünneplő társaság a késő esti órákig maradt együtt. — Zenestély. Garay Ferencz zenekara, mi­előtt Pipikbe megy a nyári szezonra, — a megye nagyobb városaiban zeneestélyeket fog tartani; Szekszárdon pedig a mulatóhelyeken bucsuestélye- ket rendez, melyet a múlt vasárnap a polgári ol­vasókör helyiségében kezdett meg, hol a nagyszámú közönség éjfél után is gyönyörködött a zenekar jó játékában. — Helyiségváltozás. Özv. Dór Jánosné di­vatárus üzletét az uj Pirnitzer-féle házba helyezte át, hol fővárosi csínnal és választékkal rendezte be előnyösen ismert és kedvelt üzletét. — A dobos-utezai urodalmi faraktárt a mi­niszter beszüntette, s az itteni faraktárőrt, Petykó Imrét Pécsváradra helyezte át. — Halálozás. F érdi n á n á n d Béla tekin­télyes kereskedőt és családját súlyos csapás érte ; kis Józsa leánya hosszas szenvedés után vasárnap reggel elhalálozott. — Garázda kölykök. Tóth István Zsődi és Nyéki Ferencz Fazekas utczai 12 éves gyerekek hétfőn este felé, midőn nagy szél dühöngött, az alsó temető mellett tüzet gyújtottak csupa tréfából. Az égő sziporkákat a szél elkapkodta, s csakis több komolyabb eszü gyerek erélyes közbelépésére volt szükség, hogy nagyobb veszedelem nem állt be. Felhívjuk a hatóság figyelmét e garázda gyerkő- czök veszélyt hozható cselekményére. — Lapunk múlt számának. „Csarnok“ rova­tában megjelent tetszéssel fogadott, szép költemé­. nyékét Doktor Ferencz budapesti joghallgató v irta, kitol legközelebb ismét fogunk hozni sike- került költeményeket. — Szekszárd terjedése óvről-évre örvendete­sen halad ; a vasút felé már majdnem teljesen kész uj utcza nyílott, melyben nagyobbrészt pol­gáremberek emeltek házakat. Az alsóséi atér eladá­sára is sokan vártak, de abból valószínű, hogy nem lesz semmi mert egyrészt a község az egész sétatér- és az alatta levő fazekastérnek házhelyekké való kiosztását minden módon kés z m e g- akadályozni, másrészt az izraelita hitközség is számit rá, hogy oda templomot építsen. Hanem mindezeknél sokkal alkalmasabb hely kínál­kozik házépítésre — a Sétpatak utczából benyíló Udvardy-féle köz tovább f o 1 y t a,,t á s a á 1- tal. A közt elzáró szőlő uj tulajdonosa, Kiss Károly törvényszéki bíró t. i. az egész szőlőt h á z- helyekül szándékozik eladni, s igy ott a legkedvezőbb helyen, a Bezerédj-utczával egy színvonalon, s a város közepén, pompás kilátású, pormentes, csöndes lakóhelyeket lehet építeni. En­nek a vállalkozásnak nagy jövője van, mert alkal­masabb házhelyek ezúttal alig találhatók a városban, s igy remélhető, hogy rövid idő alatt ott az utcza tovább vitelével annak a szőlőnek helyén legkapó­sabb házak fognak épülni. Szekszárd "V icLé!k:e_ — Adomány. Id. Mayer János ur a Szekszárdon létesítendő r. k. ovoda javára 5 frtot adományozott. — Breinich Ignácz szegzárdi adóhivatali tiszt IV. oszt. adótiszttó a zombori adóhivatalhoz lett ki­nevezve. — Halálozás. Ujfaíusy László volt huszár­hadnagy, később alsó-nyéki jegyző, hosszas és kí­nos szenvedés után élte 48-ik évében elhunyt. Te­metése szerdán délután ment végbe. — Uj könyvkötő üzlet. Kálmán János könyv­kötő Bajáról 'Szekszárdiba költözött és a Szóchenyi- utczai Hradek-fóle házban nyitotta meg üzletét, a hol eddig özv. Dór Jánosné divatáru üzlete volt. — A szekszárdi rom. kath. hitközség a fo­lyó hó 20-án ejtette meg két tanítói állásra a vá­lasztást, a mely sokak méltó megütközésére olykép ütött ki, hogy egyik ideiglenesen alkalmazott s már 3 év óta teljesen kifogástalanul működött tanító­nője egy fiatal uj pályázó mellett mellőztetett. Nem keressük az okokat, de egyet mégis figyelmébe ajánlunk a hitk. tan. némely tagjának, hogy egy teljesen kifogástalanul működő s tanítói felada­tát 3 éven át mindig lelkiismeretesen teljesítő ta­nítónőnek ily módon való mellőzése legalább i s érthetőt 1 ennek tűnik fel a közönség előtt s legkevésbé viseli magán a méltányosság jel­legét, melyre pedig ez esetben ez illető pályázó joggal számíthatott. MEGYEI HÍREK — Kitüntetés. Beszedits Lajos nyugal­mazott teréziánumi uradalmi tiszttartónak O Fel­sége az arany érdemkeresztet adományozta, mely­nek ünnepélyes átadása folyó hó 17-én ment végbe Bátaszéken. Az érdemkeresztet maga gr. Széche- n y i Sándor főispán adta át a kitüntetettnek. Az ünnepélyes actusnál jelen volt Simontsit s Béla alispán valamint Gerenday Lajos főszolgabíró. A városháza elé érve a község nevében H o ln- do n n e r Ferencz az ottani plébános fogadta. Kunt az utczán az összes bátaszéki egyesületek: a va­dásztársaság, a lövésztestület stb. képeztek sorfalat. Fönt a teremben az összes urad. tisztviselőség, elöljáróság, a képviselőtestület, az egész intelligen- czia jelenlétében a főispán egy gyönyörű szép be­széd kíséretében tűzte a kitüntetett mellére a ki­rály által ajándékozott arany érdemkeresztet; ezen aktus alatt a lövésztestület diszlövést adott. A ki­tüntetett megható szavakban mondott köszönetét s kérte a főispánt, hogy köszönetét juttassa el a trón zsámolyához. Este fényes bankett volt, melyen szá­mos toszt mondatott el. — A pécsi kir. tábla. A kir. tábla deczen- tralizácziójára vonatkozó törvényjavaslatot az igaz­ságügyminiszter e hó 17-én terjesztette a képvise­lőház elé. Összesen 11 székhely lesz, köztük a pé­csi, melynek kerületébe fognak tartozni: a ka­posvári törvényszék 8 járásbírósággal, a pécsi tör­vényszék 7 járásbírósággal, a szekszárdi tör­vényszék 6 járásbírósággal, a nagy- kanizsai törvényszék 5 járásbírósággal. így 4 tör­vényszék, 26 járásbírósággal fog az uj pécsi kir. táblához tartozni — Némedi község tüzkárosultjalnak a bel­ügyminiszter 200 frt segélyt utalványozott a Rádl- féle alapítványból. — Könyöradománygyüjtésre 60 napi idő tar­tamra engedélyt kapott Ötvös Sándor nómedii tüz- károsult. — Esperesek és plébánosok gyűlése. Múlt szerdán a pécsi püspöki rezidencziában az egyház­megyének összes esperesei s az esperesi kerületek által kiküldött plébánosok gyűlést tartottak a me­gyés püspök elnöklete alatt, A gyűlés tárgya volt a lelkészi nyugdíj kérdés. Arról volt t. i. szó, váj­jon a nyugalomba vonuló lelkészek 600 vagy 800 frt nyugdijat kapjanak-e? Továbbá a püspök által bekivánt adókönyvecskék alapján megállapították azt az összeget, a melyet az egyes plébánosok a a nyugdíjalapra évenkint befizetni tartoznak. Ki­mondotta a gyűlés, hogy ezentúl a plébánosok és káplánok tiszta jövedelmeik egy százalékát kötele­sek a nyugdíjalap javára beszolgáltatni ; ugyanezen czélra a püspök egyszer-mindenkorra 10,000 frtot adományoz ; a káptalan pedig évenként 720 frtot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom