Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-04-10 / 21. szám

Szelcszá-rcL "V idéke.

a hűség, kivülem nincs előtte ember, rá se néz senkire. Különben jöjj barátom, te előtted nem féltem, hald mutassam be neked. — A két jó barát elindult és körülbelül tíz perez múlva megálla- nak egy ház előtt. — Itt lakom barátom. Te az én szép asszonyom is ebben a házban lakik. Annál jobb, legalább többször meglátom azt a bamba férjet, a ki nem tud vigyázni a feleségére. Fölmennek a lépcsőkön, és a nős jó barát bevezeti szobájába társát. Az asszony elsikoltja magát, a házi barát bámul és a férj a fejét tapogatja, keresve rajt a száz lépésnyiről meglátszó szarvakat. Első meglepetéséből magához . térve, villogó szemekkel fordult barátja felé: „Mi még találkozunk,“ „De nem itt.“ vágja oda a kedélyes barát és kisompolyog a szobából. Az ügy tolytatása titok a világ előtt.

— Személyi hir. Id. Hoffmann Sándor fő- erdőtanáesos, a vaskorona- és Ferencz József rend lovagja múlt kedden és szerdán Szekszárdon tartózkodott, a hol az uradalom erdeit megvizsgálta, valamint Nogáll Károly alap. ügyésznél és Steine k k e r Ferencz tiszttartónál látogatást tett. A szekszárdi főerdésznól ifj. Hoffmann Sándornál volt szállva, ki a íoerdőtanácsosnak fia.

— Búcsúzó. A budapest-pécsi vasút hőgyé- szi állomásához történt kineveztetésem folytán —• tekintve, hogy elnyert állomásomnak haladók nélküli elfoglalására lettem utasítva s igy ismerőseim barátaim s jóakaróimtól személyesen egyenként el nem búcsúzhattam, ez utón válók meg s veszek búcsút mindazoktól a kik csekély személyem iránt akár baráti, akár rokoni vagy egyéb jóakaró módon viselkedtek s egyszersmind ez utón mondok jóakaratu támogatásukért őszinte köszönetét. Erdődy József, állatorvos.

MEGYEI HIEEK.

— Kinevezés. A pénzügyminiszter br. Wim- mersperg Gedeon pénzügyi fogalmazót, helyszine- lési becslőbiztossá nevezte ki.

— Tűz a vidéken. Kömlődön e hó 1-én délután 4 órakor erős északkeleti szélvész mellett az úgynevezett Sánczhegyen tűz ütött ki a 267. sz. házban ; elégett még ezenkívül 2 ház. A lakosság künt volt a mezőn s a szántóföldeken s igy, hogy nagyobb szerencsétlenség nem történt csakis Huszár Adolf községi jegyzőnek és a bírónak gyors és erélyes intézkedéseinek köszönhető, kik egész ön- feláldozással működtek a tűz lokalizálásán, mi sikerült is nekik. A házak biztosítva voltak.

— Nyomda Toinán. Schelly József megvette Tolnán Oberländer Józsefné könyv- és papirkeres- kedését s azt nyomdával és könyvkötészettel is felszerelte.

De mért nem szóltak erről soha szüleim ? Alig vártam, hogy megkérdjem anyámat.

A koszorút reszkető kezekkel szótlanul adtam oda neki; köszönetül lehajolt s megcsókolta kez- tyiimet. Ah, hányszor nem szorítottam keblemre, halmoztam el csókjaimmal azt a keztyűt, — egyetlen emlékemet tőle.

Másnap korán reggel tovautaztak az urak ; én nem láttam őket, ágyamban hánykolódtam gyötrő lázálmok közt.

Harmadnap Becsből óriási láda virágot kaptam Alfréd és Károly tói, de ez teljesen hidegen hagyott. Telkemet fogva tartotta az a nedvesen csillogó két szem, az a bánatos — édesen rezgő halk hang.

Anyámtól megtudtam, hogy ő igen boldogtalan házasságban él évek óta egy hideg szivü, gőgös nővel. Nem szeret e házasságáról beszélni, melyet szülei óhajára volt kénytelen kötni. Már régebben megindította a válópört neje ellen de egyetlen kis lányuk felett megegyezésre jutni nem tudván, tovább czipeli az általa gyűlölt bilincseket.

Elmúlt a szép kikelet, el a forró nyár. Alfréd és Károly többször lerándultak a „vonalra“, de ő nem* mutatkozott. Engem gyötört a vágy, csak még egyszer láthatni, hallhatni őt — s aztán meghalni.

Beteg volt lelkem s ennek következményekép beteg lett gyenge testem is. „A hosszú bezárkózottság

— Gyászhir. Női erényekben gazdag, tisztelet- szeretettel övezett úrasszony hunyt el a napokban Kölesden, ki a manap már ritkuló matrónák mintaképéül volt tekinthető. A boldogultat gyászolja megyénk jeles Írója Kát mán Dezső és családja is. A kiadott gyászjelentés következőleg szólott: A lói írottak szomorodott szívvel jelentjük özvegy Kálmán Dánielné sz. Soltra Eszter asszonynak élte 78-ik, özvegységének 7-dik évében, ápril hó 5-ón délrlőtt VjH órakor történt elhuny tát. A boldogultnak hült tetemei folyó hó 7-én délután 4 órakor fognak az örök nyugalomnak átadatni. Kö- lesd, 1890. április hó 5-én. Béke hamvaira! Gyermekei : Bónis Hermin és férje Jancsó Adám, Bó- nis Károly és Tóthfalusy Irma, Kálmán Dezső és neje Csekey Gizella. Unokái: Jancsó Dezső és Ilonka, Bónis Kálmán, Vilma és Mariska, Kálmán Dezső, Endre és Dániel.

— Halálozás. Gazics József, dombóvári plébános 60 éves korában folyó hó 6-án virradóra meghalt. Már régebben gyengélkedett, de orvosai betegségének veszélyes voltára kíméletből nem figyelmeztették ; de tudomással alig birt felőle más is, és igy halála váratlan volt, melyet torokrák okozott. Temetése e hó 7-ón délután 4 órakor ment végbe. A szertartást Kelemen László kurdi esperes- plebános végezte. Frühwirth Géza gyulajovánczai plébános és Offenmüll ír Zsigmond döbröközi káplán segédlete mellett. A koszorúkkal díszített koporsót a dombóvári tűzoltó-egylet testületileg, a czigány-zenekar, a környékbeli papság és meg- haltnak számos helybeli és vidéki tisztelője követte. Utódjául klerikális körökben Vitkovics Ferencz jelenleg szakcsi káplánt emlegetik.

— Lóárverés. A fejérmegyei gazdasági egyesület e hó 18. és 19-én lóárverést tart Székesfejér - várott, melyen megyénkből a következő birtokosok vesznek részt : Sztankovánszky János, Kaj- dacsról 6 drb lóval, P e r c z e 1 Lajos Kajdacsról 4 drb lóval, br. Jeszenszky József Alsó-Hid- végről 4 drb lóval, Daróczy Tamás Paksról 5 drb lóval, Dr. Pick Gyula Ozoráról 2 drb lóval.

— Sikkasztás. A szekszárdi kir. pénzügyigazgatóság egyik kiküldöttje, Tóth József vezetőszámtiszt, a múlt héten Duna-Földváron az ottani kir. sóhivatalnál rovancsolás közben nagy sikkasztásnak jött nyomára. A fölmérés alkalmával ugyanis kiderült, hogy a sóraktárból mintegy 500 mótermázsa s 5200 frt értékű só hiányzik. A kiküldött biztos Mó- rocz Károly sópénztárost azonnal felfüggesztette, s jelentést tett rögtön az igazgatóságnak, mely azonnal elrendelte a hűtlen pénztáros ellen a fegyelmi vizsgálatot.

— Sántha Károly jeles költőnknek a „M a- g y a r Szemle“ húsvéti ünnepi számában „Nagya nevelő intézetben“ okozta természetesen gyengélkedésemet, mert határozott bajom nem volt. Szüleim fürdőre vittek, szórakoztattak, mulattattak, — hiába. Bár testileg javultam, — ifjú természetem nem tagadhatta meg magát, — lelkileg mindjobban rabja lettem annak az emésztő kórnak, mely gyönyörűségét leli a gyötrődésben, kínlódásban. Hisz ő érte szenvedtem, nappalom-egyetlen álmáért, — ő érte, kiért oly szívesen áldoztam volna fel éltemet, ha ezáltal megválthattam volna őt, a szegény szenvedőt, ki oly végtelen önuralommal s önmegtagadással viselte el egy egész élet csalódását, keservét !

A telet a városban töltöttük, de én már alig vártam a tavaszt, mely ismét kihozott erdei magányunkba kedves ibolyáimhoz s madárkáimhoz, hol irt véltem találni beteg szivemre.

De ah! az ibolya illat, madárdal kétségbe ejtett, őrületbe hozott, lázadóvá tett. Miért kell épp nekem annyit szenvednem attól az érzéstől, mely másoknak gyönyört boldogságot hoz, melynek üdvét zengik a költők, a dalok, — a kunyhó szegény lakója s a kőpalota gazdag tulajdonosa ! ? Csak én nem, én szegény gyenge' leány ! — De ah ő sem, ő sem, szegény erős férfi ! S erőt találtam ebben a gondolatban, — az ő ragyogó példája nyugod- tabbá tett.

Az erdőben bolyongtam. Virágot szedtem,

péntek és IJusvét cziraü kitűnő költeménye jelent meg, mely dióhéjban dramatizált feldolgozása a megváltás magasztos művének. Ugyan ő tőle a „Vasárnapi Újság“ ünnepi számában is egy magas szárnyalásu alkalmi költemény jelent meg.

— Színészet. Balogh Árpád újonnan szervezett színtársulata e hó 8-án kezdte meg Sümegen előadásait.

— Tűzvész. Némedi községben m. hó 31-én tűz ütött ki s ezen alkalommal 32 lakház s ezek melléképületei lett a lángok martalékává. A tűzveszély a községnek ép azon részét érte, melyben a legszegényebb néposztály lakik. Menteni a nagy szélviharban semmit sem lehetett, a szegény nép nagyobb részének nemcsak hajléka hanem összes házi bútora, élelmiszere, ruházata pusztult el és ép ezért kiáltó és gyors segélyt igénylő nyomort hagyott maga után a pusztító elem, mely által alig egy óra alatt 64 család jutott koldusbotra.

— Mozgalom. Mint halljuk, megyénkben mozgalom indult meg a tömeges névmagyarosítás ügyében. Részünkről üdvözöljük a vezérfórfiakat, kiket a magyarosodás nemes ügye vezérel.

— Sötét bűn. Ocsényben ismét egy olyan bűnesetet derítettek fel, mely a Sárközben már egész divattá válik s okozója a sárközi törzsnépség kipusztulásának. Dózsa Erzse nevű fiatal őcsényi asszonyt 5 hónapos gyermekétől szabadította meg valami Vörös Juli nevű u. o. asszony; az áldozatot meg is találták; a bűnösök tettüket bevallották s vizsgálati fogságban vannak. S ezt a borzasztó bűnt csak azért követte el az az asszony, mert már van egy gyermeke, nem akarta, hogy kettő legyen. Mivé sülyedt a Sárköz moralitása, s kik volnának hivatva a népet visszaterelni a becsület és erkölcs útjára? Honatyák, népatyák itt gyönyörű tere nyílnék az önzetlen hazafiságnak 1

— Száznégy éves házat romboltak össze a | napokban Felső-Nánán. K riszt Henrik tekintélyes nánai polgárnak tulajdonát képezte s Nánán

a legöregebb épület volt, öregebb mint az ottani templom, mely szintén később épült. A házat 1786-ik évben a mostani tulajdonos dédapja részére a ki szintén Kriszt Henrik volt, — maga az uraság építette azon kiváló szolgálatokra való tekintettel, melyeket a Kriszt család az uraságnak tett. A tetőzet oly óriási alkotvány volt, hogy most, 5 ház tetőzetére is elégséges lenne. Éppen azért saját súlyánál fogva, melyhez természetesen a 104 éves idő vasfoga is járult — roskadni kezdett s a dédunoka Kriszt Henrik, a kire az a legöregebb fiú czimén szállt — elhatározta lerombolását s újonnan való felépítését. A Kriszt család Felső-Nánán egyike a legtekintélyesebb és legrégibb polgári családoknak s elődjeit a 17-ik századig vezeti vissza.

hogy szórakozottan újból elhányjam. Ábrándjaim az ibolyakoszorut keresték az ő kezében, midőn egyszerre előttem áll utazóruhában egy férfi : „Gusztáv“, tört ki belőlem, s ellenállhatatlan varázstól vonzva karjaiban feküdtem s zokogva pihentettem fejem dobogó keblén. O is hangosan zokogott. Szenvedélyesen vont szivére s ajkait az enyémekre ta- pasztá. El voltunk árulva: szerettük egymást.

Soha sem sejtett boldogság és kéj tölté el egész valómat. Királynőnek éreztem magam, hiszen enyém volt a föld legdrágább kincse, az ő szerelme 1 Ha azt mondotta volna : „Kolduskirály vagyok, — akarsz királyném lenni ? megosztani velem a koldus köpenyt ?“ Őrjöngő fanatizmussal kiálltottam volna az „igent“ s követtem volna a világ végére.

De ő lassan kibontott karjai közül s lágy remegő hangon mondá : „Eljöttem, hogy még egyszer lássalak, édes kis Madonnám, mert meg van írva a sors könyvében, hogy a mi utaink örökre szétváljanak. Nem volt elég erőm búcsú nélkül elválni tőled; a te ártatlan szivecskédből akartam erőt meríteni az előttem álló, ki tudja mily hosszú életre. Erőre van szükségem, mert az áldozat nagy, kimondhatatlan nagy, melyet hozok, érted hozok. A konkrét akadályokat könnyen mellőzhetném rövid idő alatt; gyermekemet nekem Ítélnék oda a bírák ; alapos és mindent legyőző biztosítékom van erre nézve. Szabad ember lehetnék, gyermekem a