Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-04-03 / 20. szám

218. sz, 1890. Árverési hirdetmény. Tolna vármegye gyámpénztára vógrehajtatónak Ober­länder Erzsébet elleni kérvényezési ügyében a fenti szám alatt beadott kérelem folytán a 275 frt 98 kr tőke és annek 1880. évi jul'ius hó 1 -tői járó 7%-os kamatai, és a jelen alkalommal felmerült és 5 írtban megállapított költség úgy járulékai iránti ügyében az ujabbi árvert-s elrendeltetik, s a kistormási 266. sz. tjkvben felvett 202 írtra becsült, 4045. hm. szőlő és pinczére az 1890. évi április hó 26 ik napján délelőtt 10 órakor, Kis-Tormá on megtartandó nyilvános ár­verésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át, vagyis 20 írt 20 krt bánatpénz fejében a kiküldött kezéhez letenni s a vevő a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig az elsőt az ár­verés napjától számított 2 hónap, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 4 hónap, a harmadikat 6 hónap alatt, minden egyes vételári részlet után az árverés napjától szá­mított 6%-os kamatokkal lefizetni köteles, végre, bogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt ezen telekkönyvi hatóságnál és Kis-Tormás község elöljáróságánál tekinthetők meg. Kelt Gyöiibön, a kir. járásbíróság telekkönyvi osztá­lyánál, 1890. évi január hó 15. napján. Duzs Lajos, kir. aljárásbiró. 1384. sz. 1889. Árverési hirdetmény. A gyönki kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy özv. Tippel Henrik és Tip­pel Anna Mária vógrehajtatónak Tippel György és neje vég­rehajtást szenvedő elleni ügyében az utóajánlat folytán a nagvszékelyi 171. sz. tjkvben felvett I. 181., 527., 1606., 1844., 2125., 2706/a., 2953., 3327., 4932. és 5237. hrsz. a/8. telekre, a 94 népsz. házra az árverést 1716 forintban ezen­nel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fen- nebb megjelölt ingatlan az 1890. évi április hó 26-ik nap­ján délelőtti 10 órakor Nagy-Székely község házánál meg­tartandó nyilvános árverésen eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­árának 10%-át, vagyis 126 forint 10 krajczárt készpénzben, vagy az 1881. évi LX. törvényezikk 42. §-ában jelzett ár­folyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez le­tenni, avagy az 1881: LX. t. ez. 170., §-a értelmében a bá­natpénznek a biróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Gyönkon, a kir járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál, 1890. évi márczius hó 18-án. Ernst Ödön ,kir. aljárásbiró. 5491. sz. 1889. Árverési hirdetményi kivonat. A tamásii kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy özv. Trombitás Istvánná végrehajtató- nak Vég József ozorai lakos végrehajtást szenvedő elleni 342 frt tőkekövetelés és’járulékai iránti végrehajtási ügyé­ben a tamásii kir. járásbíróság területén levő Ozora községi 1377. sz. tjkvben f 3404. hrsz. alatt felvett szőlőbirtoknak Vég Józsefet illető V4-ea részére 80 frt kikiáltási árban, — az 1375. sz. tjkvben I. 1—8. sorszám alatt a közösböli tar­tozékkal együtt felvett l/4_ed kültelekre 1752 írtban meg­állapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1890. évi junius hó 12-ik napján délelőtt 10 órakor Ozora község hazában végrehaj­tató vagy helyettese közbenjötte esetében megtartandó nyil­vános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is el­adatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­árának 10 %-át vagyis a szőlő részletre 8 frt, a telekre 175 irtot készpénzben a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a biró­ságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. Kelt Tamásiban a kir. jbiróság, mint tkvi hatóság­nál, 1889. évi doczember hó 10. napján. Jankó Imre, kir. aljárásbiró. 4774. sz. 1889. Árverési hirdetményi kivonat. A tamásii kir. jbiróság, mint tlkvi hatóság közhírré teszi, hogy Merbl Fülöp felsőireghi lakos végrehajtatnak, néhai Balatkó Vendel örökösei végrehajtást szenvedő elleni 209 forint tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyé­ben a tamásii kir. járásbíróság területén levő Könyi községi 570. sz. tjkvben fekvő, f 390. hrsz., 136. népsz. alatt felvett ingatlanságra a végrehajtási törvény 156. §-a alkalmazása mellett egészben 378 frt, — a kónyii 574. sz. tjkvken f 3497. hrsz. a. felvett szőiőbirtoknak néhai Balaskó Vendel hagyatékát képező felére az árverést 214 írtban ezennel meg­állapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fentebb meg­jelölt ingatlan az 1890. évi május hó 22. napján délelőtti 10 órakor Kónyi község házában, végrehajtató vagy helyet­tese közbejötté esetében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is cladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becs­árának 10 %-át, vagyis az egész házra 38 irtot, a fél szőlőre 21 frtot készpénzben a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a biróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Tamásiban, a kir. jbiróság mint tkvi hatóság­nál 1890. évi január hó 17. napján. Jankó Imre, kir. aljárásbiró. 1051. 1890. sz. Árverési hirdetmény. A bonyhádi kir. jbiróság, mint tkvi hatóság részétől közhírré tétetik, hogy Tolna vármegye gyámpénztára végre- hajtatónak, Rippert Konrádné szül. Frei Anna Mária, mint Rippert Anna Mária, Eszter és Katalin kiskorú gyermekei­nek t. és t. gyámja mutsfai lakos végrehajtást szenvedő ellen 50 frt s járulékai iránt indított végrehajtási ügyében a mutsfai 59. sz. tjkvben A. I. 1--8. sorsa. a. foglalt 31/a. népsz. kisházi birtok 265 frt kikiáltási árban 1890. évi má- jns hó 30-ik napján délelőtt 10 órakor Mutsfa község házá­nál megtartandó árverésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 %-át bánatpénz fejében letenni s a vevő a vételárt 3 egyenlő részletben lefizetni köteles, végre, hogy a megállapított árverési foltóte­SzelcszéLi*ci "V icLélce_ lek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóságnál és Miusfa község elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Bonyhádon, a kir. járásbíróság, mint telekkvi hatóságnál, 1890. évi márczius hó 12. napján. Dr. Szendrödy Szilárd, kir. aljárásbiró. 925. sz. 1890. Árverési hirdetmény. ,A bonyhádi kir. jbiróság, mint tikvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy néhai Böhler Péter és neje Knapp Magdolna hagyatéka ügyében a bonyhádi kir. járásbíróság­nak 1890. évi február hó 26-án 990/18^*0. sz. a. kelt meg­keresése következtében a mórágy! 1518. sz. tjkvben f 1. sorsz. a. Böhlér János tulajdonául jegyzett 3930, 3939/74. hrsz. fekvőségnek g^-öd része 60 frt, — a mórágyi 1233 sz. tjkvben a f 2. sorsz. a. ugyanannak tulajdonául felvett 3412/!69/a. hrsz. fekvöség 32 frt, — a, mórágyi 75.' számú tjkvben szintén ugyanannak tulajdonául felvett A. I. 1—2. sorsz. 94. és 3932. hrsz., 70. népsz. kisházi birtok 458. frt kikiáltási ár mellett az 18.90. évi május hó 27. napján dél­előtt 10 órakor Mórágy községházánál megtartandó végre­hajtási joghatályával bíró hagyatéki árverésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árveres megkezdése élőt a fenti kikiáltási ár 10 % - át bánatpénz fe- fejében letenni s vevő-a vételárt 3 . egyenlő részletben, lefizetni köteles, s végre, hogy a megállapított árverési föltételek a hivatalos órák alatt alulirt kir. telekkönyvi hatóságnál és Mórágy község elöljáróságánál megtekinthetők Kelt Bonyhádon, a kir. járásbiróság, mint telek könyvi hatóságnál, 1890. évi márczius hó 6. napján. Dr. Szendrödy Szilárd, kir. aljárásbiró. 1050. sz. 1889. Árverési hirdetmény. A bonyhádi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi ható­ság részéről közhírré tétetik, hogy Tolna vármegye gyám- pénztára vógrehajtatónak Kis Végh János kisvejkei lakos, végrehajtást szenvedők ellen 44 frt s járulékai iránt indí­tott végrehajtási ügyében a kisvejkei 29. sz. telekjegyző­könyvben A. I. 1—34. sorsz. a. felvett 117. népsz. 2/8-ad telek 834 frt, — az ugyanazon tjkvben A. f 1. sorsz. alatt felvett 226. hrsz. fekvöség 386 frt, — és a f 2. sorsz. alatt foglalt 228 hrsz. fekvöség 40 frt kikiáltási árban az 1890. évi május hó 31-ik napján délelőtt 10 órakor Kis-Vejke köz­ség házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében letenni s vevő a vételárt 3 egyenlő részletben le­fizetni köteles, végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt ezen tkvi hatóságnál és Kis-Vejke község elöljáróságánál tekinthetők meg. Kelt Gyönkön, a kir. jbiróság, mint tlkvi hatóságnál, 1890. évi márczius hó 12. napján. Dr. Szendrödy Szilárd, kir. aljárásbiró HIRDETÉSEK. •••••••©••»a®©®©©®©©©®©®©®®®©®®©©©»© ©® • fE Arany-, ezüst-, ékszer- és óra- 2® © • ifsrm bevásárlási forrás! © • ----- ---------------------------- ------© • © • Arany-, ezüst-ékszereket, pénzeket, órákat © • becserélek vagy jutányos árban készpénzzel ® J beváltok. ® • Használt- és uj ékszereket és órákat veszek • és eladók, valamint a budapesti kir. zálogházi § ö árverésen vett ékszereket és órákat olcsón ® © árusitóm. © • © • (322. 1-3.) Novak SiStiOfB % © Szekszárdon, a Dicenty-fele házban. © ©@ ©© ©0®®»®«®®®©©G©©3©©®©©8©3®©Q©C'C©®©@2)0 O ♦ ❖ ♦ ❖ ♦ * ♦ ❖ A ❖ ♦ ♦ ♦ ❖ Bérbeadó bolthelyiség! Szekszárdon id. Mayer János ur­nák a Széchenyi-utcza közepén levő 1085. sz. házában ápril 24-től egy nagyobb bolthelyiség bérbeadó! Ezen bóbhelyiségben volt 29 év a megye szerte ismert Pirnitzer Jó­zsef és fiai ezég alatti üzlet, me­lyet a tulajdonosok most a Garay- téren épült házukba helyeznek át. Ez a bolthelyiség hasonló nagy bár­mily üzletre a legalkalmasabb, mert a város központján és a legnagyobb forgalmú helyen van. (315.1-3.) ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ❖ * ♦ ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ 4 o SEINER LIPOT Szekszárdon Garay-tér, Dicenty-féle házban. Tisztelettel ajánlom a n. é. közönségnek raktáromba érkezett tavaszi áruezikkeimet. Nagy választékban női ruhaszövetek és ezekhez diszitő- és bélés-kellékek. férfi ruhaszövetek. Nyakkendők, ingek, gallérok és kézellök. Divatos férfikalapok. Legjobb minőségű glnee és szövött beztyük. Kitűnő minőségű czipök hölgyek, urak és g y e r m e k e k r é s zé r e. Nap- és esőernyök. Harisnyák, csipkék, szallagok, kötöpanm- tok és mindennemű szövött és rövidáruk. (321. 1-1.) Kiváló tisztelettel Seiner Lipót. Vadászati jog haszonbérben das. Agárdon <t község tulajdonát képező vadászati jog 1890. évi Julius hó 1-től számítandó három egymást követő évre Agárd község házánál 1890. évi XKXXXXXXXXXXXXXXIXIlwvw''vvwv X X X X X X ob X X X X X X XX X X X X X április hó 13-án délelőtt 9 órakor nyilvános árverésen bérbe fog adatni. y A bérbeadási feltételek"a jegyzői hivatalban mindenkor betekinthetők. sas Kikiáltási ár 99 frt. K Agárd, 1890. évi márczius hó 31-én. ^ V'olffant János Tuille:r <Tózsef ^ jegyző. (323. 1—2.) bíró. y exxxxxxxxxx. Foghiányban szenvedők figyelmébe. Van szerencsém a nagyérdemű tolnai közönséget értesíteni, hogy a + + + + + í húsvéti ünnepek után ismét visszaérkezem Tolnára, hol működésemet.megkezdem. Miután csak rövid ideig tartózkodhatok Tóin á n kérem a t. foghi­ányban szenvedő egyéneket, hogy ezen rövid tartózkodásom alatt felkeresni szí­veskedjenek. Tisztelettel Frager Ignácz, j fogművész Kaposvárról. ; + + * * + + + * + + + (309. 4-4.) i 1 I I I t i | Milli'»

Next

/
Oldalképek
Tartalom