Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-05-02 / 19. szám

— A város bírójának figyelmébe! Panaszt kaptunk illetékes helyről, hogy a csendőr tiszti sze­mélyzet irányában nagyon udvariatlan és mostoha bánásmódot tanúsítanak nálunk ; míg az egész me­gyében az elöljárók a csendőrtisztek részére a leg­jobb lovakat és kocsikat szolgáltatják olőfogatul : addig Szekszárdon tekintet nélkül a tisztek rendfo­kozatára — akár hadnagy akár ezredes — olyan piszkos, felhágó nélküli paraszt szekeret adnak, hogy még a trágya maradékok is ott diszlenek rajta! holott a városnak két tisztességes kocsija is van, melyeket azt hisszük, hogy a közrend és csend fentartásán fáradozó derék csendőreink nagyon is megérdemelnének ! — Helyreigazítás. A múlt számunkban kö­zölt „Uj szolgabiró“ ez. Ikrünkben sajtóhiba for­dult elő; nem Budnyáilszky Iván báró, hanem Rudnyánszky István báró neveztetett ki tamásii szolgabirónak. — Kifogott holttest. A folyó évi márczius hó 9-én, az agárdi határban a Sió folyóba belefult 3 rab közül B aro c s a i József holttestét kifogtak, mely hat hétig volt vizben, egészen ép volt. — Büdös hús. Nem elég, hogy felemelték a hús árát szegény mészárosaink, hanem akad olyan is, a ki még ilyen hideg i d ő b e n is romlott, büdös hússal traktálja a vevőit. Hirsch­feld Gyulát, a budai utcza sarkán levő Adler-fóle ház mészárosát Cs. G. panaszára Pöry László, a központi járás derék szolgabirája 100 frt bírságra, esetleg 20 napi elzárásra Ítélte, mert a feljelentő panaszát csakugyan alaposnak találta, hogy t. i. romlott húst szolgáltatott ki neki. Hirschfeld a ha­tározató t megfel 1 ebbezte. — A Duna megint elkezdett áradni, de nem oly mértékben, hogy esetleges veszedelem származ­hatnék belőle ; rövid időre remélhetőleg ismét nor­mális helyzetbe jön. — Eljegyzés. Schantzer Oszkár az „An­ker“ biztosító-társaság főhivatalnoka Budapesten, eljegyezte Salamon Veronát, Salamon Lipót szép és kedves leányát Szekszárdim!. — A szekszárdi dalárda elnöksége jövő vas á r n a p, m á j u s 5-én délelőtt 11 órára közgyűlést h i v o 11 egybe a kaszinó helyi­ségébe. Helyén való is. hogy határozzanak a fellett fenálljon-e a dalárda, mint olyan továbbra is, vagy jobb időkig megszüntesse létezését ? Mert azon ál­lapot, melyben pár év óta leledzik, csakugyan tarthatatlan. — A városházi dutyikból csak az nem szö­kik meg, a ki nem akar. Olyan rozzant ajtaja, ablaka van, hogy nagy erőlködés nélkül egész kényelem­mel kisétálhat onnan az, a kit ott akarnak megtar­tani. A Mehrverth-féle betörés tettese is nappal sé­tált ki belőle ; a napokban pedig egy nagyon gya­nús kinézésű igazolvány nélküli olasz vagy horvát csavargó, kit Sárközy Kázmér, erélyes csendőrfő­hadnagyunk tartóztatott le éppen akkor, midőn az ő lakásában akart egyetmással megismerkedni, — szökött meg a városház rozoga dutyijából és nyom­talanul eltűnt; pedig esetleg igen jó fogás lehetett volna a rendőrségre, mert a nagyon gyanús kül­sejű csavargón nemrégi horzsolások, kezén vágások látszottak s a csendőrfőhadnagy előtt először triesz­tinek vallotta magát, később pedig tagadta, hogy olasz, azt állitván, hogy neki nincs hazája ! Azt hisszük, hogy nagyon üdvös dolgot cselekszik a v á r o s b i r ó, ha ad u t y i k szomorú á 11 a p o- t á r a is kiterjeszti figyelmét s végre v a 1 ah á r a fogolyképessó teszi azokat. — Áthelyezés. Varga János közigazgatási gyakornok május 1-től hasonló minőségben főszol- gabirosághoz helyeztetett át. — Az ipartestület megalakítására vonatkozó közgyűlés határnapjául az I. fokú iparhatóság álfa május 5-ének délelőtti 9 órája tűzetett ki, melyre az iparosok figyelmét saját érdekükben e helyen is felhívni jónak látjuk. — Hadkötelesek létszáma. Az 1860. évben született és sorozásra felhívott hadkötelesek száma e központi járásban 182, a völgységiben 187, a si- montornyaíban 183, a dunaföldváriban 205, a dom­bóváriban pedig 206, ez utóbbi járásban a, teljesen ismeretlenek száma 10. Melléklet május 2-iki, 19, számhoz, — Eladó ház és szőlő. A csonka-utczában levő néhai özv. Sé.ner Ferenezné örökösei tulaj­donát képező ház és szőlő szabadkézből eladó. Bő­vebb felvilágosítást nyújt e lap főmunkatársa. — Uj czipész-iizlet. Bóday Gusztáv, a szekszárdi dalárda jó hangú tenoristája, ki eddig Tóth Pál régi, jó hírnevű üzletében segédkezett, önálló üzletet nyitott Szekszárdon a Szóchenyi-ut- czai Neumann (ezelőtt Mutschenbacher)-féle házban. — Budapest a selyemtenyésztés érdekében. A főváros ápril 24-én tartott közgyűlésében napi­rend előtt dr. Szabó Alajos interpellált a selyem­tenyésztés meghonosítása tárgyában. Tudomása sze­rint határozatokat hoztak már arra, hogy a főváros eperfákat ültessen s a közönségnek az eperfalevelet ingyen adja, hogy igy uj keresetágat teremtsen. Kérdi, hogy a határozatok végrehajtása iránt tör­téntek-e már lépések s a kormánynál a gubó be­váltási állomás iránt közben jártak-e már ? Matuska Alajos tanáhsos feleli, hogy a s z e d e r f a ü 1- tetőst már mégis kezdték, az i s k o 1 á- b a n i s fogják buzdítani s oktatnia gyermekeket, sőt a kormány Ígéretet is tett a g u bó-b e v á 11 ó állomásra nézve. — Fegyvergyakorlat alól való felmentés. Orosz Endre vármegyei I. aljegyző urat a cs. k. 44. sz hadkiegészítési kerület parancsnoksága az idei fegyvergyakorlat teljesítése alól felmentette. — Kevesbbednek a pékek. Haudinger Imre pékmester, budai-utezai Sckneider-féle házban volt üzletét beszüntette. — A vasút köréből. A következő sorok köz­lésére kérettünk fel: Május hó 1-től kezdve további intézkedésig a 311/411 és 312/412 sz. személy szállítással egybekötött teher vonatok az eddigi me­netrend szerint inditandók ; egyelőre a helyi lapok erről értesitendők. — Butíapest-Dombóvár-Fiume. A magyar ál­lamvasutak duna-drávai vonalának clombovár-jákói szakaszán már hozzáfogtak a vágányok kicserélésé­hez. E másodrangü vonalat most elsőrangú vágá­nyokkal látják el, — hogy lehetővé tegyék Budapesttől Fiúméig a közvetlen gyorsvonatközle­kedést, Jákótól-Zákányig a pálya már megfelelő állapotba hozatott s remélhető, hogy a nyár folya­mán a dombovárjákói vonalszakasz is elkészül. Egyenlőre tehát a gyorsvonatközlekcdés berendezést csak Budapesttől-Dombovárig, illetve Pécsig és Já- kótól-Fiumeig tervezik; Dombóvár s Jákó közt ideiglenesen a személyvonatok forgalma tartatnék fenn. MEGYEI HÍREK —- Esküvő. Tamásiban ápril 23-án vezette oltárhoz Dr. Kiss Ernő ügyvéd, e kitűnő fiatal jo­gász, Ke'emen László (az univsrzális Laczi bácsi) kedves leányát: Brigitta kisasszonyt. Az esketést Szalay Ferencz nagy-szokolyi református esperes ur végezte a helybeli evangélikusok zsúfolásig megtelt imaházában. — Halálozás. K r a m m e r Fülöp paksi ke­reskedő, Kram mer Vilmos szekszárdi kedvelt könyv- kereskedő apja, meghalt 86 éves korában. A bol­dogult igen szeretett és tisztelt ember volt Pakson, soha bíróság előtt nem állott, békés szellemű, jó családapa volt. Az ottani jótékonysági egyletekben és a volt ezéhben előkelő vezérszerepet játszott s becsületes élete mindenki szeretetét biztosította számára. — Temetésére messze vidékről is el­jöttek ismerősei. Neje most is él és 92 éves. — Tamer János lelkész ur előfizetési felhí­vást küldött szét „Szabados Ilonka“ czimii költői beszélyére. Több lap hozott belőle mutatványt, s az összhangzó vélemény e műről az, hogy kitűnő mun­kával szaporodik benne irodalmunk. Ajánljuk a kö­ze ns ég p ártfo gás áb a. — Pakson a Miskolczy-Lövéy féle színtársulat pártoláshiány miatt szétoszlott. — Tamásiban ápril 25-én Dömötör László méhészeti vándortanitó a róni. kath. iskola egyik termében előadást tartott. Hallgatóság csak igen kis számban volt jelen. — A bonyhádi izraelita nőegylet alapszabá­lyait a m. kir. belügyminiszter, a szabályszerű be­mutatási záradékkal ellátva, visszaküldütte. Nagy tűzvész. Bikácson múlt hó 24- ikén délben nagy liiz ütött ki, mely csakhamar Szekszárd "V idéke. közel 70 házat és melléképületeit elhamvasztotta. A tüzet állítólag magukra hagyott gyermekek idéz­ték elő, kik otthon pattogatott kukoriezát akartak sütni. A tűzvész lefolyásáról lapunk „Vidékről“ ro­vatában több oldalról kimerítő értesítéseket közlünk. — Pécsett legközelebb megalakul a „bara- nyamegyei történeti régészeti és nép rajzi társulat“. Nálunk már egy évtizeddel előbb megalkották, de azóta mély álomban sinylesztik azok, kiket a tár­sulat tagjai az egylet vezetésével megbíz­tak! Pedig bizonya mi szerény véleményünk szerint a bizalmi állások talán némi kötelezettséggel is járnának? — Próbairások. Tóth István, kajdacsi tanító nemcsak jó költő és zeneszerző, hanem a gyerme­kek tanítása körül is szép eredményt képes felmu­tatni. Volt alkalmunk nevezett tanító tanulóinak próbairásait megtekinteni, s elmondhatjuk róluk, hogy hogy hasonló tiszta, szép és határozott Írások nem­csak egy falusi, hanem bármily városi iskolának is dicséretére válnának. Legszebbek köztük Juhász Éva (I. osztályú), Király Eva (IV. oszt.), Bódai János (V. oszt.), Gárdonyi István (II. oszt.) és S. Kovács József (III. oszt.) tanulóké. — Az igazságügyi palotát Pécsett múlt szer­dán avatták fel és átadták a törvényszéknek; az ünnepélyt nagy lakoma zárta be. Sávéi Kálmán érdemeit a palota felépítése körül a pécsi sajtó egyhangúlag elismeri és kiemeli. Reméljük, hogy nemsokára nálunk is méltó és czélszerü épületet nyer a törvénykezés. — Balog Árpád Jelenleg Mohácson van tár­sulatával, melyet az ottani lap igen dicsér, de a közönség nem nagy pártfogásban részesíti. — Süketek figyelmébe. Egy egyén, ki a már 23 év óta tartó fülzúgás- és süketségből egy egyszerű szer hasz­nálata által teljesen meggyógyult, késznek nyilatkozik e gyógymód leírását német nyelven ingyen megküldeni mind­azoknak, kik ez iránt hozzá fordulnak. — C z i m : J. H. Nicholson, Bécs, IX., Kolingsgasse N°‘ 4. BÍRÓSÁGOK KÖRÉBŐL. Kinevezések. O Felsége a király Ernst Ödön zirczi kir. j ár ás b i r ó s ági aljegyzőt a gyönki kir. járásbírósághoz albiróvá nevezte ki. — Az igazságügyi miniszter Zádor József paksi kir. járásbirósági telekkönyvi Írnokot, székhelyhez nem kötött segédtelékkönyvvezetővé nevezte ki. TANÚ G-1T. Segély. A földmivelés-, ipar- és kereskede­lemügyi m. kir. miniszter elrendelte, hogy a vár­megyei ipariskolai alapból az 1888/9. tanévre se­gélyképen a tolnai ipartanoncziskola számára 150 forintot, a dunaföldvári számára 100 forintot, a szekszárdi számára 150 forintot és a báta- széki számára 100 forintot az illető elöljáróságok­nak fizessenek ki. A három esperes-kerületet felölelő „Szek- szárd-vidéki rk. néptanító-egyesület,“ választmánya folyó évi április hó 15-én Mikó György elnöklete mellett az újvárosi iskolában ülést tartott, melynek lefolyását a t. szerkesztő ur engedelmével a követ­kező sorokban van szerencsém ismertetni. Elnök meleg szavakkal üdvözölte a Kartársakat és felhívta őket a tárgysorozatba felvett tárgyak megvitatására. Mindenekelőtt a jegyzőkönyv felolvastatott. Egyleti pénztárnok számadásainak felülvizsgálására Koszorú István, Kálmán Károly,kérettek fel, kik eljárásuk­ról a közgyülósnelfTartoznak referálni. A rk. tanítói segélyalap tárgyában határozta- tott, hogy az alapszabályok megváltoztatását egyleti közgyűlésünkből kifolyólag kérelmezzük, hogy azon tanítók gyermekei is részesüljenek ösztöndíjban, kik nem katholikus intézetbe járatják gyermekeiket; az indítvány megtételével és a kérvény szerkesztésével egyleti elnök bízatott meg. A közgyűlésre vitatételül kitüzetett: „Mily terjedelemben taníttassák a tizedes törtek mellett a közönséges tört a népiskolákban ?“ Ezen tétel előadására Szeder Gábor grábóczi tanító vállalkozott. A választmány tudomásul vette Pártos Zsig- moud várdombi plébános levelét, melyben elmara­dását igazolja. Pártos Zsigmond 1 darab aranyat ajánlott fel azon egyleti tagnak, a ki legsikeresebben megfejti írásban benyújtandó dolgozatban azt, hogy mik le­hetnek azon viszásságok okai, melyek szerint a né­metajkú gyermekek a b mássalhangzót a p-vel, a d-i í-vei és a g-i a 7c-val vaskövetkezetességgol fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom