Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-03-14 / 12. szám
A számadásra vonatkozó íietáni észrevételek, a folyó hóban tartandó tavaszi rendes közgyűlés közzéteendő napját megelőzőleg legalább is 5 nappal. az állandó választmányhoz czímezve nyújtandók be. íázekszárdon 1889. évi márczius 11-én. Simontsits Béla, alispán. TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉLETBŐL. Tolna vármegye törvényhatóságának közigazgatási bizottsága márczius havi ülését gr. Széchenyi Sándor elnöklete alatt múlt csütörtökön, 7-én tartotta meg. Az ülés tárgysorozatából a hivatalos jelentéseket e helyen következőkben adjuk: Az alispán jelentéséből. A központi ügyforgalomba befolyt az elmúlt február hó folyama alatt 1079 drb., ugyanezen hóra áthozatott a január havában fel nem dolgozott 449 drb. hátralék s igy elintézésre várt a múlt hóban összesen 1528 drb. — ebből elintéztetett alispánilag 851, közgyűlési tárgyalásra fenhagyatott 90, marad tehát a folyó márczius hó terhére eső hátralékként a mellékelt kimutatások részletezése szerint 587 darab. Az ügyforgalom következetes szaporodása mellet is feltűnést keltő ezen szám magyarázatául legyen szabad a tek. bizottság megnyugtatásául kijelenteni egy felől azt, hogy ezen hátraléknak több mint fele kórházi és illetőségi ügyekből áll s abban leli magyarázatát, hogy az ezen ügyek fogalmazásával megbízott s egyébként teljes elismerésre működő két közig, gyakornok január hó Il-ik felétől kezdve s felváltva egész folyó hó közepéig államtudományi tudori vizsgálatra való előkészülés czéljából szabadságot nyertek ; — más felől, hogy az e hó folyamán teljes egészségben rendelkezésre állandó fogalmazói kar reményelhetőleg bekövetkező fokozatosabb tevékenysége lehetővé teendi, hogy már a legközelebb tartandó ülésén a mostaninál sokkal kedvezőbb eredményt lehetek szereucsés bejelenteni. A közbiztonság állapota február hóban megnyugtató volt s reményelhető, hogy a nagyméltó- ságu m. kir. belügyministerium 6307/YII. számú rendeletével Ozorai létesített és folyó évi július h ó b a n működését m egkezdendő m. kir. esendőről’s tevékenysége folytán az eddiginél is több biztosítékot nyerend. Fegyelmi vizsgálat az elmúlt hó folyama alatt hivatalos kötelesség teljesítése körüli hanyagság miatt Király János felső-nyéki körjegyző, a hivatalos kötelességnek megszegése miatt dr. Keresztes Jenő gyönki körorvos, — iskola mulasztókkal szemben való hanyag eljárás miatt pedig Duna- Földvár község bírája ellen rendeltetett el. Rendbírság februárban alkalmazva nem volt. Megyei főorvos jelentéséből. A lefolyt hóban a közegészség kedvező bete- gedési és halálozási arányok mellett, semmi nagyobb terjedelmű járvány vagy tömeges betegülés által megzavarna nem volt. Szórványosan egyes községekben (Apáthi, Mő- csény) a hasi hagymáz, a tussis convulsiva, kanyaró, bárányhimlő és tüdőlob számosabb esetekben jelentkezett. Járványként D. Szt. Györgyön legfőkép a gyermekkort a roncsolótoroklob támadta meg. Eddig betegült összesen 15, gyógyult 9, elhalt 2. — Tekintve a kór bősz jellegét, kedvező lefolyásúnak jelezhető. Az óvintézkedések helyben szigorú ellenőrzés alatt állnak, hogy az első esetek azonnal kezelés alá kerüljenek. A trachoma mint tájbetegség, Madocsán 6 esetben még mindig figyelés tárgyát képezi. A többi könyebb esetek gyógyultak. Orvosrendőri hullavizsgálat e hóról 2 öngyil- sos s 1 véletlen halálesetben lön jelezve. A közkórházban 292 ápolt közül: gyógyult 98, j-avult 10, elhalt 2 s tovább ápoltatik 182 egyén. Tekintve a férőhelyek számát, a létszám igen nagylak mondható. Melléklet márczius 14-iki, 12, számhoz, A hasznos házi állatokon járvány nem figyeltetett meg. Két daiab takonykóros ló leszuratott, 1 drb. szarvasmarha lépfenében elhullott. Arvaszéki elnök jelentéséből. A február hóban érkezett és elintézett ügydarabokról készített kimutatást, a folyóvá tett kölcsönök, s a nyilvántartott ügyekre vonatkozó jegyzéket, valamint a gyámpénztár, a gyámpénztári tartalék- alap, az állandó és átmeneti letétek kedvező ered- inónynyel végződött megvizsgálásáról felvett jegyzőkönyvet oly tiszteletteljes jelentés kíséretében van szerencsém felterjeszteni, hogy az elmúlt hóban az ügymenet rendes folyását zavaró vagy- rendkívüli intézkedést igénylő eset fel nem merült. Kir. adófelftgyelö jelentéséből. I. Egyenes a d ó k. A mnlt 1888. év végével fennmaradt hátralék tesz 61201 frt 1.5‘/2 krt, eliez folyó 1889. év I-ső évnegyedi tartozása a múlt 1888. évi előírás szerint 397750 frt 74'/.> kr, a folyó év január és február havi szaporodása 15727 frt 03 kr, összes tartozás 464678 frt 93 kr. Ebből levonva a folyó évi január és február havi törléseket 996 frt 82 kr, marad nlőirás 473582 frt 11 kr erre befizettetett: összesen 304787 frt 11 kr. E szerint 1889. évi február hó végevei a valóságos hááralék tesz összesen 168895 frt — krt. Az 1889. évi befizetési eredmény az 1888. évi befizetési eredménynél 16219 frt 29 krral több. II. H a d m e n t e s s é g i-d i j. A múlt 1888. év végével fennmaradt hátralék tesz 9214 frt 64 krt ehez a szaporodások 1889. év január és február havában 186 frt — kr, összesen 9400 frt 64 kr. Ebből levonva az apadást 1889. év januárfebruár havában 599 frt •— kr, maradt tartozás 8801 frt 64 kr, erre befizettetett: összesen 2102 frt 44J/2 kr. Az 1889. évi február hó végével mutatkozó hátralék tesz 6699 frt 20V2 krt, az 1889. évi január-február havi befizetési eredmény az 1888. évinél 774 frt 40'/2 krral kevesebb. Ezen fenti hátralékok, valamint egyéb állami és az állami követelések módjára behajtandó más követelések behajtására az illető közegeket utasítottam, minélfogva ez idő szerint más intézkedés tételnek szükségessége fenn nem forog. Jelentem továbbá, hogy a IV-ed oszt. kereseti adónak kivetése befejeztetett, — a tőkekamat és járadékadó kivetése folyamatban van s a befejezéshez közel áll. Úgyszintén jelentem, miszerint a mellém rendelt földadó nyilvánsartási biztos múlt február hóban, miután belszolgálattal van elfoglalva, csak Mözs, Tolna, Fadd, Zomba, lvéty és 1 tőgy észen teljesített külszolgálatokat, — a nyilvántartás körül tapasztalt kisebb szabálytalanságokat a helyszínén pótoltatta. Kir. tanfelügyelő jelentéséből: A kedves megemlékezés hangján jelentem első sorban a megye tekintetes közigazgatási bizottságának és általa az egész megye közönségének néhai nagy fia Bezerédy István rokonszellemü özvegyének Bezerédy Etelkának hátrahagyott végrendelete értelmében, a végrendeleti végrehajtó tek. Berta György ügyvéd ur által hivatalunknak bejelentett amaz adományát, melyszerint az elhalt úrnő a s z e d re s i k ö z s g i i s k o 1 a j a v á r a h-a t e z e r forintot hagyományozott olyan módon, hogy annak kamatai — addig mig Szedres községben községi iskola létesül — a fennálló kótfelekezetiiskol aközöttosztass a- n a k fel é v e n k i n t egyenlő arányban. Oly tett ez, mely a kegyelet és tiszteletnek egy újabb fénykorét vonja Bezerédy Etelka és Be zerédy Istvány neve köré, kiknek emléke követésre méltó eszmény gyanánt átragyog napjainak közéletébe. — A szóban levő hagyatéki összeg a helybeli takarékpénztárban elhelyeztetvén: az azt igazoló betéti könyv egyenlőre nekam átadatott, és lesz szerencsém az egész ügyet további illetékes intézkedés végett legközelebb a tekintetes bizottság elé terjeszteni. A faddi, tamásii, tolnai, szabályi, závodi, rom. kath. a mucsfai, kismányoki és győrei ág. evang, — végül a mórágy! és váraljai ev. ref. jellegű elemi népiskoláknál szükségessé vált építkezéseknek foganatosítása, illetőleg a tantermek és a megfelelő Szekszárd ~\7~ icLéLre_ szánni tanítóságuk szaporítása ügyében megtettem a kellő intézkedést, és az azóta beérkezett jelentések alapján örömmel jelenthetem hogy a faddi rom. kath. iskolánál a negyedik tanterem jövő őszig el fog készülni, a megfelelő tanító államása is szervez- tetni és betölteni, a kismányoki és mucsfai ev. iskoláknál pedig az építkezés — utóbb nevezettnél egy tanterem szaporulattal — a tavaszon foganatba fog vétetni. A mi az irodai működést illeti: az elmúlt hónapban a kir. tanfelügyelőséghez beérkezett összesen 102 drb- ügyirat, Ebből szabályszerű elintézésben részesült 50 drb, az előző havi 129 drb, hátralékból 86 drb, öszesen 136 drb, feldogozásra vár még 96 drb. (Vége iövetkezik.) bíróságok köréből. Závody Albin törvényszéki biró a telekkönyvi osztálytól a büntető osztályhoz, Kiss Károly biró a telekkönyvi osztályhoz, — végre O s z t r i c h Mihály újonnan kinevezett biró a polgári osztályhoz osztatott be. A GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖRÉBŐL. A toliiaincgyei gazdasági egyesület 1889. február hó 28-án Kölesden megtartott igazgató választmányi ülésének jegy- z o k o n y v e. Jelen vannak: Kovács László elnök, Jeszenszky Andor alelnök, gróf Széchenyi Sándor, Sztankovánszky János, Bernrieder József, báró Jeszenszky János, Yidovszky László, Fördős Dezső, Perczel Lajos, ITeiss- ler József választmányi tagok ; Kelecsényi Ambró pénztárnok, Dr. Doboz Zoltán egyesületi titkár; — Ammon József, Mihályi Ambrus, Apátit Alajos, Kálmán Dezső, Lág- ler Sándor, Séner Iván mint vendégek. K o v á c s László elnök melegen üdvözli a jelenlevőket s azon reményének ad kifejezést, hogy meleg érdeklődésüket a választmányi tag urak az egyesület irányában meg fogják állandóan tartani, mert csak egyedül így lesz lehető működésünkkel kellő eredményt felmutatni. A mai ülés tárgysorozata ha nem is oly annyira fontos, hogy ezért az igazgató választmányt tán összehívni kellett volna, hanem a mai összejövetelre legfőbb ok az volt, hogy a mélyen tisztelt választmányi tag urakkal eszmét cseréljünk a fölött, vájjon mily irányban találják leghelyesebbnek, hogy az egyesület működését megkezdje? Az ülést megnyitván, beható tanácskozás alá vétetett a tárgysorozat első pontja: a nagymél- tóságu földmivelésügyi ministeriumnak még az elmúlt 1888. év aug. havában 43614/V. sz. a. kelt a marhatenyésztés emelését czélzó leirata, a melynek értelmében a raarhatenyésztés ügyét a magas ministerium az ország egész területén a vármegyék gazdasági egyesületeinek kezébe teszi le s kijelenti, hogy a törvényhozás által e czélra évenként megszavazott összegből — mely 1888. évben 150,000 frtot tett ki, — annyit bocsájt m i n den egyes vármegye gazdasági egyesületének rendelkezésére, a mennyit az illető vármegye gazdasági egyesülete saját vagyonából a jelzett czélra felajánl; az igy évenként a gazdasági egyesület által megajánlott s a magas minisztérium által utalványozott összegből az úgynevezett „marha- tenyésztési alap“ létesittetik. a mely összeg évenként a megye különböző tenyészkerületeinek megfelelő fajbikák vásárlására fordittatik. a mely bikák a különböző községeknek három félévi részletfizetésre adatnak el. Majdcsak- nem minden egyes választmányi tagnak felszólalása után egyhangúlag határoztatott, hogy a tolnamegyei gazdasági egyesület a legnagyobb örömmel veszi tudomásul a nagymóltóságu földmivelésügyi minisztériumnak emez elhatározását, mert ez által nemcsak egyesületünknek jelentékeny hatáskör biztosit- tatik a vármegye területén, hanem az olyannyira fontos marhatenyésztést a megye területén annyival is inkább felvirágoztatja, mert az egyesület a helyi viszonyokat legjobban ismerve, legilletékesebb arra, hogy a különböző tenyészkerületeknek teljesen megfelelő apaállatokat szerezzen be, ennek alapján egyhangúlag határozatba ment, hogy egyesületünk nagyon is korlátolt anyagi helyzetét figyelembe véve az Í889. évre a jelzett czélra alaptőkéjéből 1000 azaz egyezer forintot szavaz me g, a melynek kapcsán fel fog kéretni a nagyin, földmivelésügyi minisztérium, hogy íenjelzett összeghez, hasonlókép 1000 azaz egyezer forintot legyen ke-