Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-11-30 / 59. szám

IX. évfolyam. 1889.

59. szám.

Szekszárd, szombat, november 30.

SZEESZARD VIDÉKE.

TOLInTA gye

törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap.

A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye.

Előfizetési ár ; .

Égés/ óvro

.........................6 frt.

Fél évre..............................3 frt.

Évn

egyedre .... 1 frt 50 kr.

A lap szellemi részére vonatkozó Vözleménvok, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséihez küldendők.

HVEegjelenilc IxeieELkiéELt kzétszei? z

szerdán és szombaton.

Szerkesztőség:

Sőtpatak-utcza 1113. sz.

Kiadóhivatal:

Száohenyi-utcza 172. sz.

EEirdetési díj alt:

Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 frt.

300—400-ig „ 5 frt.

Főmunkatárs: Székely Ferencz.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

G e i g- e r Gyula.

Lapkiadó : Ujfalusy Lajos.

A telekkönyv rendezéséhez.

Az ország lakosainak magánjogi állapotában égető kérdéssé vált a telekkönyvek rendezésének kérdése. A birtokviszonyok rendezetlenségének legfőbb oka a telekkönyvek hiányos voltában keresendő. A telekkönyvek az eddigi szerkesztési mód mellett, semmi egyébnek nem nyújtják képét, mint egy általános zűrzavarnak, holott az ingatlanokban fekvő nemzeti vagyon hű képét kellene előtüntetniök. A telekkönyvek volnának hivatva mindazon változásoknak könnyen áttekinthető világos összeállítását kimutatni, melyekben az illető birtokrészek beiktatásuk idejétől a mai napig átmentek. A birtok, a tulajdonosok kedvezőtlen anyagi helyzete miatt, úgy állagára, mint a rajta fekvő terhekre nézve, sok változáson ment és megy keresztül; minden változásnak és ebből kifolyó körülménynek a telekkönyvben maradandó nyomának kellene lenni.

Olyan telekkönyvet, mely a jogi életnek — mely az ingatlanokkal kapcsolatban áll — mindenben hű képét adja, szervezni még a legrendezettebb államoknak sem sikerült. Az óhaj, a törekvés, ha megvolt is, fordultak elő olyan akadályok, melyek annak tökéletesítését lehe!lenitették.

Hazánkban ez intézménynek már behozatalakor hiányzott a biztos alapja. Nem volt rendezett kataszterünk, melylyel a telekkönyvi betéteket össz- hangzatba lehetett volna hozni. A felmérések szórványosan és hiányosan ejtettek meg. Ezért a telekkönyv nem jegyezhette fel pontosan a birtok terjedelmét, sem figurális alakját, igy azért nem is kezeskedhetett. Legfölebb a parcellák lajstromozásának volt tekinthető. A tulajdonban történő változásokon kívül, a teherlapot tartotta nyilván, de a birtoknak,

mint a jog objektumának sem hű, sem teljes képét nem adhatta.

A telekkönyv rendezetlen voltának tulajdonítható, hogy ez alapjában mindnyájunkra nézve üdvös és fontos intézménynek a kisebb birtokosok, különösen az értelmetlenebb köznép alig tulajdonit némi fontosságot. Feleslegesnek tartja öröklött, vagy vásárolt birtokát nevére, mint jelenlegi tulajdonosára, átíratni. Oly mulasztás ez, melynek már számtala- nan adták meg az árát keservesen. A nép azt tartja, hogy az öröklött, vagy szerzett vagyon az övé, ha a telekkönyvbe tulajdoni jogát be nem jegyezteti is. A birtok megy kézről-kézre évtizedeken át, a sok változásnak semmi nyoma a telekkönyvben. — Megtörténik aztán, hogy sokan, a kik adóssággal vannak terhelve, birtokukat eladják, a vótelárt felveszik, a vevő nehány évig háboritlanul használja a sajátjának hitt ingatlant, akkor áll ölő a hitelező, nem törődve személyekkel, megtámadja a vagyont, mely még adósa nevén áll, dobra ütteti azt. Ekkor kapkod a vevő. de már késő, legfölebb ismét megveszi azt, a miért már előzőleg megfizetett.

Nem a legnagyobb hibát követi-e önmaga iránt azon ember, aki birtokot vásárol, gyakran életének minden keresményét a vett ingatlanba fekteti, mégsem siet azt nevére Íratni, hogy ezen intézkedése által biztosítsa magát azon esélyektől, melyek uutalan fenyegetik addig, mig a vett vagy öröklött vagyont át nem telekkönyvezteti. Az átiratási díj miatt soha sem szabad a vótelárt veszélyeztetni engedni.

Nem ritkaság azon eset sem, hogy a hitelező nem köti ki a betáblázhatási jogot a kölcsönző birtokára, vagy ha kikötötte is, elmulasztja ezen jogát

érvényesíteni. A kölcsön adott pénzt folyton veszély fenyegeti, • mig betáblázva nincs. A lelkiismeretlen kölcsönző, hogy a ránehezedő adósságtól meneküljön, hogy vagyonát a hitelezők el ne vehessék, eladja a birtokot, melynek megtörténte után keveset gondol adósi kötelezettségével. Látható ebből, hogy a telekkönyv a hitelezőkre nézve kiválóan fontos intézmény, mert a kölcsön adott összeg biztosítva van eladás esetén is, lia a birtokra rávezettetett. Sajnos dolog, hogy odáig jutottunk, miszerint sem kötvény, sem váltó nem biztosítja eléggé a kölcsönt.

Az 1886. XXIX. t. ez. kivánt e bajokon, hacsak részben |s segíteni, mikor a telekkönyvi betétek szerkesztésének módozatait megszabta; de a törvény végrehajtását szabályozó rendelet csak a múlt év tavaszán lett kiadva, természetesen a munkálatok sem kezdődhettek elébb. Ezen idő alatt kevés község telekkönyvi betéte készülhetett el, melyen nem is csodálkozhatunk, ha meggondoljuk e munkálat bonyodalmas és hosszas voltát. Az 1886. XXIX. t. czikktől sok jót vártunk a. telekkönyvek rendezésére nézve, azonban alig kezdődött meg a betétek rendezése, máris kitűnt, hogy ez a törvény is pótlásra szorult.

E végből nyújtotta be Szilágyi Dezső miniszter a telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 1886-iki törvény módositása iránti novelláris javaslatát, melyet a képviselőház jogügyi bizottsága elfogadott, mely rövid idő múltán napirendre fog kitiizetni.

Arról van szó, hogy az adóügyi kataszter által a földbirtokok pontos felmérésére és grafikus alkotására, nemkülönben tiszta jövödelmóre nézve megállapított becses adatok a telekkönyvben is feljegyeztessenek. Legyen a telekkönyv egybehangzó a

„Szekszárd Vidéke" tárczája.

A színésznő.

— Irta: Várkonyi Endre. —

,,Ime képe életemnek : Felszíne csillogó,

De oh, ha azt [tudnátok Mit rejt e szép folyó.“ Eötvös.

Lámpafónynél csillogó festett falak, az életet bemutató deszkák emelvénye, repülő koszorúk, hulló virágcsokrok, felhangzó tapsok, diadalmi mámor : beh sok ifjú leányka fejét zavartátok már meg, szivét hódítottátok el, lettetek oldhatatlan epe- déseik tárgyaivá; s ha feljutottak, ha ott álltak a festett falak közt, hánynak az ábrándja oszlott el, s helyébe ott találták azt a keserű falatot, melyet az élet majd mindenkinek juttat: a csalódást! S mig a hálás közönség tapsol, ujráz az ünnepeltnek, alig mérnök gyanítani, hogy a csillogó szemek a mosolygó ajkak alatt vérző szív zokog, melyet többé semmiféle csillogás, semmiféle ünnepeltetés sem engesztel ki.

Egy boldogtalan alakot mutatok bee rajz keretében, mihez csak azt csatolom előre, hogy nevét kivéve valódi alak, ki - pár éve még a vidéki magyar színpadok ünnepelt színésznője volt.

I.

Nem volt oly csintalan lány az egész városrészben, mint a kis Irma ; azok közé tartozott, a kikről azt szokták mondani : nem bir magával. Elénk a túlzásig, csintalan a pajzánságig, s a főváros légköre csak kedvezett e temperamentumnak. 10 éves koriban már ismerte a nemzeti színház összes tagjait, s barátnőinek lelkesedve beszélte el, hogy közülük kik az ő ideáljai ? Nem is mulasztotta el, hogy az iskolából hazajövet, ne a színház körül kerüljön egyet, s csintalan szemeivel már ekkor nagyokat kacsintott az „ideáljaira.“ Iskolában az előadások előtt — mert az óraközök azon oázisok az iskolás leányoknál, a mikor elméjök megpihen, hogy kedélyvilágukra térhessenek, és elbeszéljék egymásnak piczi szivök titkait és bajait — rendesen elbeszélte társnőinek, hogy ma melyik fiatal ember köszönt neki, hogyan mosolygott rá, sőt ez meg ez el is kisérte hazáig, s egy érett ész filozófiájával hirdette kis barátnőinek e tant: „Tudjátok lányok, nem ér ám az semmit, egyet szeretni ; együgyű, ábrándos lelkek elégesznek meg csak azzal, áz az élet, mikor az egész város fiatalsága rajong utánunk, s mi minden héten mást szeretünk. Azért majd meglátjátok, hogy én színésznő leszek, elbo- londitok mindenkit, lábaimnál hever a jeunesse do- róe, s ón magamhoz emelem azt, a ki tetszik, s eltaszitom, ha megunom. Ilej lányok, az az élet:

örökös táncz, mulatság, ünnepeltetés; mint szánom, a ki közületek csak egy férjhez lesz lánczolva, vagy boldognak érzi magát, hogy egy kis tűzhely körül forgolódhatik. Társnői közül az élónkebbek lelke- siiltséggel vették közül, mig a csendesebbek nem értve e korai érettsógü beszédet, elszéledtek mellőle s bizonyos félelemmel tekintettek e szilaj tan hirdetőjére. Pedig úgy lön a mint mondá.

Atyja, előkelő hivatalnok, semmikóp sem akart beleegyezni, hogy leánya színésznő legyen, de neje látva leánya nagy hajlamát, végre rávette, hogy beleegyezett. 15 éves volt Irma, mikor a színi iskola köszöbét átlépte. Nem volt szép ; arcza nagyon is köznapias vonásokat mutatott, de szabályos testalkata, az a sajátságos szinti szőke haj, s hófehér bőre érdekes jelenséggé tette. S mikor ajkát dalra nyitotta, az a lágy, olvadó, epedő hang, mely kebléből felszállt, elragadta tanárait és szép jövőt jósoltak neki. 2 óv múlva már dicsérő sorok hirdették iskolai sikereit, a közönség elragadtatva hallgatta szívbe mászó énekeit, s az először felhangzó tapsvihar megalapította hírnevét. Egy év múlva Ze- rimvári Irma név alatt szerződtették primadonnának a vidék egyik első színpadára. Almai tehát megvalósultak. Színésznő lett, a színtársulat első tagja, kinél még csak a sikerek hiányoznak. Megjöttek azok is. Bár arcza nem szépült meg, annál szebbé fejlődött ki testalkata; valóságos junói termet állt