Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-10-19 / 46. szám
IX. évfolyam. 1889. 46. szám. Szekszárd, szombat, október 19. törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár ; Egész évre ...............................6 frt. Fé l évre...............................3 frt. Évnegy edre .... 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közleményei!, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséihez küldendők. UVTeg-jelenik hetenkéni kétszer r szerdán és szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Sétpatak-utcza 1113. sz. Széchenyi-utcza 172. sz. Hirdetési d.íja.!k:: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 frt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : G e i g* e r* Gyűl a. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. munka végétől, mikor már görcsöket kap az ujjaiA ..Szekszárd Vidéke*4 most már kétszer jelenik meg hetenként. Előfizetési ára mégis O frt marad. Felhívás Szekszárd művelt közönségéhez gyorsírókor alakítására. Gyorsaság ma a jelszó. A táviró, a telephon, a villámvonat, a fonograph mind az idő s munka- kimélés tényezői, mert mind arra szolgálnak, hogy az üzenet, az utazás a lehető legnagyobb idő s fáradság megtakarítása mellett történhessék meg, mert nálunk is áll az, a mi az angoloknál, hogy az idő pénz. Azért a technika terén is az óriási haladás, a jobbnál jobb gépek, melyek néha pár perez alatt végeznek annyi munkát, mint még csak néhány évtizeddel ezelőtt is akár tiz ember egész nap alatt. Azért a könnyű, gyors és olcsó közlekedés, mely a népeket s azok anyagi s szellemi termékeit egymáshoz közel hozza ; innen az ipar és kereskedelem rohamos fejlődése s innen végre az az általános műveltség, illetőleg aránylag magas műveltségi fok, melyen mi mír a népek alsóbb rétegei is állnak. De mig ezek a gyorsaság tényezői a müveit emberek közkincsót képezik, addig a képzett, a tanult ember a gyorsaság korszaka mellett még egy másik korszakot is él : a papir korszakát. Manapság annyi mindent, jót s rosszat, szükségest s szük- telent, fontos s lényegtelen dolgot kell az embernek papírra tennie, s az utókor számára megőriznie, hogy gyakran a munka kisebbik fele is agyon fárasztja az iró testét, lelkét s még messze van a ban, úgy, hogy a dolog hátralevő részét már csak a legnagyobb ellenszenvvel végzi; pedig szívesen I dolgozik, örömest él hivatásának, kötelességének ; de mikor az az írás oly lélekölő, lassú munka ; mikor a fogalmazásnál az eszmék, a gondolatok nagy része már rég elreppent, mielőtt azokat papírra lehetett volna tenni; mert a szegény Írónak csigapostára kell tenni a tollát, s csak nagy nehezen, kinos lassúsággal s sok időpazarlással végezheti fáradságos munkáját; mert arra van kárhoztatva, hogy az évezrekkel ezelőtt megállapított írást használja, •mely akkor, tagadhatlan, nagyszerű vívmány volt, de a mely ma, midőn a világ minden téren oly óriásikig haladt, már nem képes megfelelni az irányában támasztott igényeknek s szükségképp kellett keresni helyébe egy gyorsabb, gyakorlatibb Írásmódot, mely „az eszmét s élő szót röptében térhez igázza.“ Ki nem ismeri az irás művészetét: a gyorsírást ? Vagy legalább ki ne hallott volna róla ? s a ki csak hallott is róla, ki ne kívánta volna annak nagy előnyeit élvezni? S mégis hogyan van az, hogy a gyorsírás annyira nem általános még ? s különösen Szekszár- don, a hol törvényszék s annyi bíróság van ; a hol két lap jelenik meg ; a hol annyi ügyvéd, jegyző stb., szóval annyi ember van, ki esze után, de csak tolla segítségével élhet hivatásának '? Hányszor hallani tárgyalások-, fogalmazások-, tanúkihallgatások, egy jó beszéd meghallgatása-, diktátumok-, jegyzőkönyvek készítésénél ilyen s hasonló megjegyzéseket: „Hej, ha ón most gyorsíró volnék, de másképp menne a dolgom.“ — Vagy pedig : „A tárgyalás alatt“ annyira el voltam foglalva a mondottak quintessentiája, a lényegesek keresésével s leírásával, hogy a tárgyalás folyamáról magamnak tiszta képet alkotni nem bírok.“ S ebben nagyon igaza van. Mert mig a tárgyalás alatt folyton csak azon kell lenni, hogy rögtön jó kivonatokat csináljon, nem ér rá magára a tárgyalásra figyelni s minthogy az irás csak meglehetős lassúsággal mehet végbe, utóbb elveszti a tárgyalás fonalát; mig ha gyorsírással végezheti munkáját, akkor mindent játszva irhát le, mert az irás maga semmi nehézséggel nem jár s irás közben ráér a tárgyalás menetére vigyázni s midőn aztán a stenografált jegyzetek alapján csinálja meg a jegyzőkönyvet, lehetetlen neki a tárgytól eltérnie s igy oly hű jegyzőkönyvet kap, a melyhez bizon- nyára szó nem fér. Es ha még meggondoljuk, hogy ma már a gyorsírás elsajátítása mily csekély fáradsággal jár, igazán csodálkozhatunk, hogy oly kevesen foglalkoznak vele, vagy igyekeznek azt megszerezni. Pedig itt az ideje, hogy a gyorsírás általánossá váljék. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a gyorsírás kiszorítja, vagy, hogy egyáltalán valaha kiszo- rithatná az eddigi Írást a közhasználatból, mert hisz a gőzkocsi sem tette feleslegessé a közönséges szekeret; de kinek jutna azért eszébe kocsin, de még a legjobb kocsin is nagyobb utakat tenni, ha azokat vonaton teheti'? megmarad a közönséges irás a rendes szellemi közlekedés eszközének, a gyorsírás pedig könnyedségénél és finomságánál fogva kiválóan a müveit osztály birtoka marad és mely irodákban, hivatalokban előbb utóbb kivívja méltó helyét, mert nálunk is épugy előnyben részesülnek majd a gyorsíró hivatalnokok a nem gyorsírók fölött, mint külföldön, a hol a pályázatokban rendeA „Szekszárd Vidéke“ tárczája. ECa. ______ It t mindjárt jó lesz egy pillanatnyira megállapodnunk, mert ez a bizonyos szörnyeteg, melynek Carthagoként való eltörlése igen kívánatos : különösen akkor ha ... . ha a jámbor halandó valamit óhajt s a legnagyobb akadály ez a két betűből álló „czigánykötőszó.“ Példának okáért nekem is könnyű lenne a a csevegés ha ... . Lássuk kérem, ha nem tudok úgy csevegni, mint önök kívánják, szíveskedjenek ebbeli folytonossági hiányomat felróni eme két betűnek, mert hiába ! nem lehet mindenki Scipio Africanus ; bárén meg örömest keseregnék modern Mariimként romjai fetett. A kaleidoskop — magyarul nem tudom máskép mint : szépet mutató ; ámbár lehet benne szépet ás, rutát is látni a szerint, a mint forgatja az ember — mondom a kaleidoscop feltalálása nem bolondság. — En majd úgy forgatom, hogy csupa gyönyörűség lesz annak — a kinek a szerint, a mint a forgatót szidja vagy dicséri ; mert hiába de gustibus . . . íme kérem itt az első kép : Én a napokban — azaz hogy a múlt héten megyek az utczán ; —= sajnos de nem sétálhatok ; majd ha ... . — ismét ez a fatális szó — ha a „jó-sziv“ főnyereménye zsebemben lesz, majd akkor ... — tehát megyek az utczán s velem szemközt jön két alak ; úgy látom úri emberek. Hm! miközöm nekem két alakhoz ? elmegyek sietve mellettük s két lépéssel tovább egy általános megszólítást hallok : Uram ! Visszafordulok s kérdem : — Lehetek szolgálatukra ? Oh kérem — szól az egyik — sőt ellenkezőleg, mi leszünk alázatos szolgálatára uraságodnak, illetőleg bátorkodnánk szolgálni előadásainkra bérletjegyekkel, ha méltóztatnék . . . — Köszönöm, köszönöm uraim s ha szabad kérdeznem miféle előadást rendeznének ? talán szintén... Szintén ? mit szintén kérem alázatosan, szólal meg az előbbi. — No hát úgy gondoltam, hogy tán urasá- god bukfenczezik s a másik urnák kutyái avagy kecskéi vannak. Kérem, kérem — kiabál mind a kettő — minek néz bennünket az ur ? mi színészek vagyunk ! Én vagyok a titkár, ez az ur pedig pályatársam s mi előzetesen jöttünk bérletet gyűjteni sziniolőadá- sainkra ; ime kérem itt van műsorunk, a legjelesebb színműveket fogjuk előadni s minden erőnkkel azon működünk, hogy e nemes város nagyérdemű művelt közönségének hazafiui pártfogását előadásainkkal kiérdemeljük. — Azért bátorkodtunk uraságodat is megszólítani, hogy .... — Tudom, tudom kérem ; tudom ; hm ! színészek . . . színészek, hm ! hazafiui pártfogás ? hm ! Dériét gyűjtés ? hm ! na jól van, hát legyenek szívesek követni uraim mindjárt, de mindjárt megtudjuk, hogy önök mit remélhetnek? Ezzel a két Dicsőffy Lorándot karon fogva roham lépéssel hurczolám magammal előttük ismeretlen czél felé. — Ok a rohamos menés közben reá sem értek kérdezni, hogy hova viszem őket s csak akkor mordultak reám lihegve s izzadó arezczal, mikor a Bartiná tetején megállapodtunk . de urrram, mit akar ön velünk itt?!! — Csöndesen, csak csöndesen kérem, mindjárt meg lesz, feleiéin mosolyogva. Oh, ez a mosoly ! Mephisto legalább is ezer zanefet adna érte. — Tessék uraim ! nézzenek oda — mutatóm nekik — nem oda kérem, hanem ide a merre az ujjommal mutatok ; nézzék csak kérem ott a láthatáron mit látnak ? ugy-e látják ? Igen ! volt az egyhangú felelet, de hát mit akar uraságod ezzel ?
