Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-08-01 / 32. szám
IX. évfolyam. 32. szám. Szekszárd, 1889. augusztus 1 törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi hetilap. .A. tolnamegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár ; Egész évre ..... 6 frt. Fél évre ...............................3 frt. Évn egyedre .... 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, ngy a hirdetési és előfizetési pénzek % szerkesztőséihez küldendők. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztőség: Sétpatak-utcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. sz. ECirdetési dijak:; Húrom hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyílttérien 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—30U-ig „ „ 4 frt. 300—400-ig .. .. 5 frt. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Gr e i g* e t ö y ula. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Olvasóinkhoz. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel felkérjük, hogy a hátralékos összeget lapunk 38-ik számának megjelenési napjáig, azaz augusztus 8-ig annál is inkább beküldeni szíveskedjenek, mert ellenkező esetben — legmétyebb sajnálatunkra — kénytelenek leszünk lapunk további küldését beszüntetni. A „Szekszárd Vidéke“ ma már oly terjedelemben — 8, 10, 12 oldalon s minden hónapban külön a „Tolnamegyei Hölgyek Lapjáéval is, a nélkül, hogy az előfizetési árt emeltük volna — jelenik meg, hogy vele a vidéken hetenként egyszer megjelenő lapok egyike sein versenyezhet. Ez azonban csak azáltal vált lehetségessé, hogy lapunk szerkesztő-tulajdonosa nem riadt vissza a legsúlyosabb anyagi áldozatoktól sem, hogy megyénk közönségének legnagyobb igényeit is kielégíthesse s ezáltal a megyei sajtó-irodalom emeléséhez a legnagyobb áldozatok árán is hozzájáruljon ; másrészről pedig, hogy munkatársaink (s ezek közt megyénk legtekintélyesebb irói) a legszerényebb anyagi díjazás mellett fáradhatatlan kitartással és buzgalommal támogatják lapunkat; midőn ezek mellett még kijelentjük azt is, hogy folyó évi október hó 1-től kezdve, a nélkül, hogy az előfizetési árt egy krajczárral is emelnénk, lapunkat gr hetenként kétszer igj jelentetjük meg, mi által ismét ujabb és súlyos terheket vettünk magunkra : felkérjük szives olvasóinkat s azokat különösen, a kik lapunkat nemcsak járatták, de az előfizetési ár tényleges beküldésével támogatták is, hogy hetenként kétszer megjelenendő lapunkat továbbra is szives jóindulatukra méltatni s hatáskörükben lehetőleg terjeszteni szíveskedjenek. A „Szekszárd Vidéke“ ily mérvben átalakított terjedelménél s a vele járó kétszeres kiadásoknál fogva lehetetlen ránk * nézve, hogy azt a? eVfizeí-V ár előzetes beküldése nélkül továbbra is szétküldjük ; miért is ismételve felkérjük hátralékosainkat, hogy a hátralékos összeget augusztus 8-ig beküldeni sziveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében e miatt a jövőben akadályok merüljenek föl. A „Szekszárd Vidéke“ szerkesztősége és kiadóhivataia. Modern ifjúság. Korunknak talán legsajnosabb jelensége, mely a mélyen kutató szemei előtt feltárul az, — hogy nincs ifjúságunk. Abban az értelemben nincs, melyben mi azt szeretnék látni nőni és fejlődni, telve azzal az üdeséggel és vidorsággal, azzal az életörömmel és fürgeséggel, mely az ifjú korhoz any- nyira illik, menten attól a világfájdalmas philister- sógtől, száraz komolyságtól, mely az ifjúsághoz se- hogysem illik ; a melyhez a ripőkségnek bizonyos neme járul, mely az ifjúságot épenséggel kiállha- tatlanná teszi. Érdekes lélektani tanulmány volna az, mely azokat az okokat keresné, melyek miatt kiszáradt az a gyökér, honnan a serdülő gyermekifju idealis- musát, vidorságát, életkedvét, fürgeségét szívta, mely tulajdonságokat most hiába keressük nála. Fitogtatja, hogy nincs érzelme, melyet elfojtott benne az értelmi oldal túlságos ápolása; haszonleső, mert önzést lát mindenütt maga körül; az önszeretet felváltotta az igazi lelkesedést, mely másnak is me leget kölcsönöz, s mely oly jól illett az ifjúsághoz. A lelkesedést nem ismeri igaz szellemi és erkölcsi javakért. Hiába keresünk nála idealismust, mely nélkül a szépért és jóért lelkesedni nem lehet; egy most már férfikora delét élő generáczió tulajdona ez, mely generáczió megőrizte magában ezt még ifjúkorából. Ifjúságunk gondolkodása vén ; de nem a tapasztalás vénhesztette meg, mert tapasztalásról e korban még szó sem lehet, hanem keresztül járta a kora érettség száritó szele. Gyermekifjaink, a kikA „Szekszárd Vidéke“ tárczája. Vendel ur futása. — Hősköltemény — is lehetne. — Irta: Bodnár István. Ötvenes években, — no hát nem oly régen ! Kropacsek Vendel volt ur X. vármegyében. Termetére pedig nem vala levente, — ügy ingott a lábán, mint manap a rente. Nemzetsége sem volt bízón biz’ bét fára, Sőt emlékeztetett a cseh trombitára; De, mert hát gyomrában nem vala csont néki, Könnyű volt, ma is az ! — fokról-fokra lépni. Így aztán szó, mi szó, egy év sem telt bele, Excellencies ur, megyefőnök leve. Bámult is a világ, de aztáu mint szokta, Csak biczegett tovább, megnyugodt a sorba. Szegény Vendelünkre silány napok jártak: Nagysága fel nem tűnt se fűnek, se fának. Pedig be akarta, hogy csodálják, nézzék, Növeljék a hírét, egekig tetézzék ! Forgatott, reformált, — mondják, hogy ez nyáron, Ettől lett szaladós sok kutya Sz . . . . on. Emberi természet tehát be nem vette, Fényes ideáit Vendel eltemette ! Vagy : temette volna, de a hirszomj éget, Mint egy árva bárány lelkűnkben ott béget, Kit egyszer megszállott, pihenni nem hagyja, Nincsen éjszakája, nincs egy nyugodt napja, így járt Vendelünk is ! — feje bár nem szokta, Ei-elmerült sokszor lélekolő gondba. Ivott hát, — mit tegyen ? ivott sokszor s grundot Szidta mellé folyton a sok rebell hundot. Újra elöl kezdte, ez volt mulatsága, Jobb nap mégsem akart virradni fel rája! De az idő csak szállt, nyár is megjött szépen, Örömsugár villant Vendelünk Szemében. A mi után vágyott, a mi álmát vette, Megszületett végre a várva-várt eszme! Tánezot járt asztalja, feldőlt minden szókje, Csengettyű zsinórját megfogta két kézre, Nagyot rántott rajta, kiáltott is szörnyet, Rohantak tizen is s mégis lassan jöttek. „Hányszor csengessek már ? no mit állsz te bamba ? ! Szedd gyorsan a lábad mindkettőt nyakadba. Lódulj már, egy, kettő, ejnye szedte-vette, Talán vattát dugtál vén süket füledbe. Vagy még nem is szóltam ? — no hát: most tiz óra, Öt perez alatt üljön egy staféta lóra, S hirdesse mindenütt : legyen dinum-dánom : Jövő bét folyamán megyémet bejárom!“ így szólt az üzenet, ment is a staféta. Vállat vont a környék Kis-Lóta, Nagy-Léta, E nagy újságot is közönynyel fogadta: „Hajsz ba kedve tartja, jöjjön az — ebadta! Lesz malacz, van borny.u, liba, pulyka, kappan, Egy-két iteze borral hordónk meg nem csappan, S ha csak ágyúzás kell, jut puskapor szépen . . . Van még jobb időre, csitt! lenn a pinezében!“ Hanem van egy község fenn a Tiszabáton, Ember ott az ember mind, de mind a gáton. Vasvillára kapott kicsinyje és nagyja : Jöjjön hát, de tudom a fogát itt hagyja ! Tiszteletes uram csititá a népet, De szava még gyújtott, nem oltá a mérget, S kánt’ram jobb ba nem szól, igy förmedtek rája: Majd ba temetni kell, óbégathat szája! Hát biz igy a dolog szörnyű csehül álla, Nótárus uram is sok pennát elrága ; De zavarba nem jött, szebb dolgot is látott, Látta ő Nagy-Sarlót, Isaszeget, Váczot. Sugár bajszát most is szép módosra fente, S megállótt a néppel amúgy szemtől-szembe. Mennydörögni kezdett, rezgeti ajtó, ablak, Voltak, a kik mindjárt ettől megszaladtak, De sok maradt igy is! s a ki helyet álla, Azokat szavával igy verte a sárba: „Polgártársim, vérim, hagyják rám csak kendtek, Majd befütyülök én magam e németnek. Ennyi sokan egyre ! hisz ez szégyen lenne, Tizen mentünk hajdan s egész regementre ! No hát csak azt mondom, várjanak csak, várjunk, Meg sem áll fogadom az a n í m e t nálunk. Nézzenek rám kendtek, ba mégis megállna ? Hordjanak ki rögvest hetedik batárba !“ Okos volt a szózat, melylyel igy port osztott, A népség bár morgott, lassan mégis oszlott, Csak a bíró maradt, ez is szavát várta, No ennek oszt’ jutott! fülébe lett rágva: „Micsoda dolog ez, biró uram, hallja ? Fáradságát kendtek talán már sokalja? Eklézsia földje szárítatlan, vetetlen : Holnap egész falu szántani kimenjen, Aztán, — no, várjon még ! ismeri kend eztet, Lódoktor Írása, — tisztelteti kendet. Lapunk mai száma 10 oldalra terjed.
