Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-06-27 / 27. szám

Melléklet junius 27-iki, 27. számhoz. Szekszárd "V id.ék:e_

— Áthelyezés. Sörös József közigazgatási

gyakornok, a ki eddig a jegyzői karhoz volt beosztva, áthelyeztetett az árvaszékhez.

— Galumberti pápai nuntius Pécsett meglátogatta a szemináriumot is, hol a növendékek énekkara, majd Martin István, Martin Ferencz helybeli borkereskedő szép tehetségű fia, 4-ik éves theologus üdvözölte társai nevében sikerült latin beszéddel s a nuntins teljes elismerésének adott kifejezést.

— Decleva József városi iktatót a napokban széíhüdés érte, úgy. hogy most teendőiben akadályozva van ; a gondos orvosi kezelésnek alkalmasint sikerül a beteget nemsokára munkaképessé tenni.

— A szekszárdi ipariskola növendékei kiállításán méltó feltűnést kelt egy alkalmi lap „Nyomdászat“ czimmel, melynek kiállítója: Perl Pál 1. éves nyomdász-tanonez, Ujfalusy Lajos könyvnyomdájában. A csinos kiállítású, miniatűr-hírlap alakú kis munka valóban megérdemli, hogy szakemberek teljes elismerésében is részesüljön. A szemnek tetszetős kiállítása, ügyes csoportosítása és tiszta munkája némely nagyobb vidéki lap irigységét kelthetné fel. Tartalma meg egész korrekt; miiffha csak gyakorlott zsurnaliszták állították volna össze. Valóban szaklap számba jöhet, mert kis téren is valódi, értékes és érdemes közleményekkel van telve a nyomdászat köréből. Szerény hangú beköszöntővel kezdi „A közönséghez“ ezimü kis magyarázó czikkben, mely a „Nyomdászat“ alkalmi lap megjelenésének okát adja. Utána „1848. (A sajtószabadság felébredése)“ czimmel érdekes visszapillantást ir a magyar sajtószabadság születésének mozzanatairól. Tárczájában „Rajz az iparos életből“ ezimü ügyes közleményt hoz Franklin Benjamin életéből. „Sajtóhibák“ ezimén .mulatságos kétértelmű vagy értelmetlen szarvashibákat produkál a boszantó sajtóhibák tág mezejéről. Később meg „Nyomdászüdvözleteket“ a tulajdonoshoz ünnepélyes alkalmakra. Majd „Milyen a jó signatura“ felirattal már egészen komoly szakszerű ezik kel gazdagítja a kis lap tartalmát. „Különféléit“ pedig bármely lap bátran felhasználhatja. — A három hasábos csinos krém szinti papírra nyomatott lap ízléses, gondos kiállítása reméljük, hogy a bíráló bizottság figyelmét nem fogja elkerülni és a törekvő ifjút méltó jutalomban részesíti, mert egy évi tanoncz- kodás után hasonló csinos munkát ritkán tudnak produkálni a nyomdász-tanonezok. Ugyancsak a kiállításon nagy tetszést keltenek H e r d 1 e i n Lajos, szintén az Ujfalusy nyomdában alkalmazott nyomdász-tanonez munkái, melyek azonban természetesen a nagyobb gyakorlat mérvéhez képest nagyobb igényekkel is lépnek fel. Igen díszes nyomdászati művek ezek, melyek ízléses összeállításuk, finom kivételük

es sokoldalúságuk által teljes elismerésre érdemesek és dicséretére válnak kiállítójuknak.

— Sust Viktor festménye, melyről már lapunk múlt számában is megemlékeztünk, valóban dicséretére válik megalkotójának. A kép egy fenyős, sziklás hegyüreget ábrázol naplementekor ; oly megkapó hangulat s valódi költészet borong a képen, hogy a műbarátoknak bátran ajánlhatjuk megtekintésre, mert élvezettel szemlélheti még a laikus is. A sikerült festmény már vásárlóra is akadt Orffy Lajos ügyvéd személyében.

— Nagyreményű dezentorok. Ritka kis vendégei voltak a napokban a főszolgabiróságnak. Gondos Ignácz és Nagy József nevű 10—12 éves szöszke, két inas, mind a kettő budapesti szülők gyermeke, Siska Frigyes budapesti kosárkötőtől állítólag rossz bánásmód miatt megszöktek és üres zsebbel, gyalogszerrel eljutottak már Tolnáig, a hol Rácz Ferencz kosárkötőnél munkába akartak állni; de az ottani rendőrbiztos csakhamar nyomára jött a bátor szökevényeknek és bekisértette Őket Szekszárdid a főszolgabirósághoz. Döry László szolga- biró vette őket kihallgatás alá s utravalóul ellátta őket dorgáló, jó szavakkal, a mit a kis dezentorok mosolyogva fogadtak és visszatolonczolták őket Budapestre — hajón ; s talán nem is bánják, hogy ily kirándulást tettek. Legfölebb majd visszaérkez- tükkor nem számíthatnak kellemes fogadtatásra; mert az egyiknek éppen a budapesti tolonezházban rendőr az apja. Négyen indultak el Budapestről, de két társuk Szili József és Komendó István Bölcskén maradt, mert oda való illetőségűek.

— Tűz Ózsákon. Kedden délután V4 órakor valószínűleg gyermeki gondatlanság következtében tűz ütött ki, mely 4 cselédházat és két gazdasági épületett hamvasztott el. A szekszárdi tűzoltóság ólén a főparancsnokkal, és az őcsényi elöljáróság tüzfecskendőjével rögtön a vészhelyre vágtattak, és sikerült is nekik az ózsáki fecskendő segitsségével a tovaterjedését meggátolni. Leopold Sándor nagybérlő és tuladonos, ki Mariahilfen üdül, táviratilag lett a szencsétlensógről értesítve.

— A szekszárdi izr. népiskolában múlt kedden tartották meg az évzáró vizsgálatokat és zárünnepélyt, melyen nagyszámú érdeklődő közönség vett részt. A gyermekek kifogástalan feleleteikkel teljes megelégedéssel találkoztak és tanítóik : Czig- ler Róza kisasszony, valamint Berger Benő tanító ur büszkék lehetnek az eredményre, mely odaadó fáradozásuk, szakértelmük és finom paedagogiai módszerük fényes bizonyítéka. Czigler Róza kisasz- szony leánynövendékei oly alapos, helyes kiképzésben részesültek, hogy e helyütt a kedves és szakavatott tanítónőnek a nyilvánosság utján is teljes

elismerésünket kell kifejeznünk a népnevelés és tanítás érdekében kifejtett eredménynyel teljes fáradozásaiért. A súlyos betegségben szenvedő Deutsch Sámuel tanítványainak tovább képzése pedig Berger Benő ur érdeme. Az iskolaszék derék elnöke Lóvay Ignácz ur igen szép beszédet intézett a növendékekhez, szülőkhöz és a szakképzett tanítói karhoz, mely beszédben teljes elismerését fejezte ki az elért szép eredményért. A kézi munkák szép kiállítása ismét a buzgó tanítónő, Czigler Róza kisasz- szony érdemeit tetőzi.

— Rabszökevény. A központi járás derék főszolgabírója még mindig vallatás alatt tartja a lapunk múlt számában említett nagyon gyanús his- toriáju szökevényt, ki konok határozottsággal tagad eddigelé mindent s 9 évi tartózkodási helyéről és körülményeiről nem akar vallani. Remélhe tőleg azonban a tapintatos, erélyes vizsgálat végre is megtöri a nagy gonosztevő makacsságát, mert Gerenday Lajos főszolgabíró az összes törvényszékek és kapitányságoknak megküldte már a gyanús egyén hű személyleirását és eddig kiderített genealógiáját, a honnan beérkezendő értesítések remélhetőleg leál- czázzák a jó madárt teljes valóságában.

— Lakások kerestetnek. Több 2—3 szobás lakás, konyhával s megfelelő mellékhelyiségekkel

; folyó Szent-Mihály naptól kerestetik. Értesítést ad

I főmuukatársunk.

—- Por és sárteng er. Szekszárd nagyközsége nevezetes arról, hogy vagy fellegszerii porban úszik, vagy pedig feneketlen sárban feketéink. A fő-uteza, mint legnagyobb és leghasználtabb közlekedési ut, jelenleg úgyszólván élvezhetetlen, mert vagy orkán- szerii por fullasztja a járó-kelőket, vagy pedig bokán felül érő sár izzasztja őket a tova törekvésben. Nagyon ajánlatos volna, ha — mint a múlt évben is megtették — legalább a főutezán a port, esetleg a sárt annak idején czivilizált népekhez méltóan lehúznák az országúiról, hogy legalább az egészség nagyobb veszélyeztetése nélkül lehessen végig róni nagy közönségünk főutezáját.

— A Pándzsó-utcza kövezését a napokban megkezdették, melyet rövid idő múlva az Adler-féle házig be fognak végezni. A háztulajdonosok áldozatkészsége tette lehetővé, hogy eme mindinkább kedvelt és csinosodó utczarész végre megszabadul a süppedő sártól és fellegszerii portól, mely eddig' kellemetlen akadályát képezte az utcza köztisztaságának. A háztulajdonosok — mint már említettük — a kikövezési költségek harmadát magukra vállalták, a mi bizonyára követendő például szolgál a még kövezetlen utczák panaszkodó háztulajdonosainak a mi agyon pótadózott, szegénységben sínylődő városunkban.

Én meg mentem büszkén az alsó kapu felé a merre F-ra vezet az ut. Nyomomba a kisebb Plajbász meg a félszemü Miss. Úgy vonultam kifelé mint egy miniatűr Falstaff!

Hanem a kusti barátság csak semmi barátság! Alig értem a béres gazda sárga agyaggal meg vörös földdel czifrázva kitapasztott putriéig, a vén Tigris megfordult, lába közé kapta a faikát és vissza inait, a káposztás kertnél meg a Plajbászt hagyott cserben ; csak a félszemü Miss maradt mellettem, mert az a kihez hozzá szegődött, azt el nem hagyta, nem bírván vezető nélkül haza találni. így jutottam el aztán a Rácz Jankóig. Egy magaslat ez az utszélen, melynek tetején vörös márványból egy régi, ütött, vétett, mohos siremlékszerü jel áll talán még a török időkből, a réti sikár meg a lenge árvalányhaj között; — valami ekszezentrikus vén rácz temettette oda magát az árok partra Isten tudja mikor s arról nevezte el a szép szája Rácz Jankó dombjának azt a helyet.

A Rácz Jankót, ha arra mentünk, rendesen megnéztük, sőt kissé félni is szoktunk a titokzatos ember sirhal mával ; — most is megszállott a rendes érzés, de azért felmentem a dombra körülnézni. Yoltaképen azért mentem ugyan fel, nem-e jön valaki utánam, a ki visszavigyen, — mert kezdte a hátamat nyomni a butyŐr s a nap meg oly tikkasztván sütött, hogy a félszemü Miss nyelve majd a földig lógott ki szájából. De bizony senki sem jött,

legalább én nem láttam senkit. Ismét elindultam, de csak azért, hogy megint megállják, — eszembe jutottak a fejős gazda nagy komondorai, melyek az egész pusztán rettegés tárgyai voltak. Az ut pedig épen ott vezetett el az akiok előtt!

Sokáig eltöprengtem. — mi tévő is legyek már most ? !

Végre aztán elhatároztam, hogy elkerülöm a fejős gazda házát, nekivágok a rétnek a templomromok és a szénpajta irányában, megkerülöm a tavat, s úgy megyek le a baraesi puszták felé. — Odáig tudtam az utat, mert mikor kocsin mentünk haza F-ra, addig rendesen ébren voltunk, de azontúl elnyomott az álom. — Elindultam, hanem a réten már nehezebb volt a járás, megszáradt zsom- békok, — odébb síippedékek, kiszáradt érágy, káka tömbök, buzogányos nádak minduntalan akadékoskodtak. — el is fáradtam úgy, hogy alig bírtam czepelni a butyrot.

Kezdtem bánni nagyon, hogy elindultam ! — Ozsonna idő is elmúlhatott már, meg is éheztem, eszembe jutott milyen jó ozsonnát eszik most a bátyám! bizonyosan még mézet is ád neki a nagymama. — En meg itt éhezem ! A Miss is szomorúan pislogott rám félszemével, mintha hivott volna, gyerünk haza itt az ozsonna ideje. Aztán eszembe jutott az is, mit fognak otthon szólni, ha én igy beköszöntök, bizonyosan haragos lesz anyám, vagy meg sem ismer, csak rám szól, hogy „hát neked

mi kell te kis koldusgyerek ?“ — Ezen aztán vég- kép elbusultam s egyszer csak kezdett előttem homályos lenni minden; széna-pajta, félszemü Miss és az egész rétség ; — megtellett könnyel mind a két szemem és eltörött a mécses.

Akkor történt aztán, amit elöl már megírtam, hogy lerogytam a földre és sírtam keservesen még tán a tószélben kuruttyoló békák szive is megesett rajtam ! — A félszemü Miss is úgy gondolom hasonlóképen érezhetett, mert vigasztalásul néha-néha

végignyalt a képemen....................így keseregtünk

soká . . . nagyon soká, — de talán még most is ott búslakodnánk, ha egy ismerős hang, a nagyapáé. meg nem szólal a hátam megett:

— Ne sírj te kis gyerek, vedd a batyudat, menjünk haza, elég volt már a bujdosásból. — Es megsimogatta könnyektől barázdás arezomat. Késő van már, innen-onnan megjő a vacsora idő is. No gyere hát, folytatta mikor ón csak szöpögéssel feleltem, törüld meg a szemedet, orrodat aztán menjünk.

Szó nélkül vettem a batyut meg a botot, belekapaszkodtam a nagyapa mutató ujjába s azzal indultunk.

Esteledni kezdett már az idő, az uj hold kifliforma ábrázata elő-elő tiinedezett a lassan vándorló bárányfelhők közül, innen is onnan is közeledett egy-egy birkanyáj égig érő porfelhőben, melyből alig látszott ki a szamár alakja s alig bírt kérész-