Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-06-20 / 26. szám
Szekszárd “VicLélxe_ Szegény koldus népnek gyenge, befolyástalan a kormánya bent úgy, mint kifelé ! . . Szegény, koldus Dépnek már csak egy erő van kezében : imádsága ! Maga az imádság pedig még egy kormányt sem tartott fent, mióta a világ áll! . .. A Tisza-kormány közel másfél évtizednyi kormányzása alatt átalakította Magyarországot; óriás beruházásokat tett; a nemzet befolyását kifelé emelte, —• szőleink megmentésében is meg fog tenni minden lehetőt. Csak minél elebb ! A veszély nagy ! Roboz István, zz Tolna vármegye törvényhatóságának központi választmánya junius 27-én délelőtt 10 órakor ülést fog tartani. = A regálB-bérlöknek nyújtandó előlegekről szóló, már a felsőház által is elfogadott törvényi a- I vaslat értelmében, a törvényben meghatározott tu- J lajdonjogi, zálog- és más elsőbbségi igények beje leütésének határideje az 1889. évi deezember 31-én történő regále-megváltásra nézve azon módon fog megváltoztattatni, hogy a pénzügyminiszter felhatalmaztad, hogy ezen határidőt rendeleti utón korábbi időpontra tűzze ki. Mint értesülünk, a pénzügyminiszter egyetértve az igazságügyminiszterrel, ezen határidőt az ezen törvény szentesítése után kiadandó rendeletben folyó év Julius hó B1 -éré szándékszik megállapítani. Mi erre különösen figyelmeztetünk, hogy a hitelezők igényeiket és követeléseiket rendes időben előjegyeztethessék. — Kivételes nösülési engedélyek. Mátyás K. Ferencz. Polecsák János (Értény), Vig János (Szekszárd), Bernhard Adám (Czikó), Schrott Antal (Mőcsény), Sághy László (Agárd), itj. Molnár János (Szekszárd), Bakits Ferencz (Ozora), Rebe Péter (Gerjen), Wolschlegel Henrik (Gyönk), Locher György (Kocsola), Szüts István (Agárd), Müller János (Tolna) és ifj. Tavali János (Ocsény) kivételes nösülési engedély ügyében beadott kérelmeik pár- tolóan terjesztettek fel a m. kir. honvédelmi minisztériumhoz. zr Az árvaszéknél egy uj ülnöki állás — tudvalevőleg a megyei közgyűlés elhatározta. E határozat megerősítés végett a minisztériumhoz felterjesztetett, valamint 2 dijnoki állás rendszeresítésére vonatkozó határozat is, Az ülnöki állás javadalmazása 1000 frt fizetés és 300 frt lakbér, a dijnoki fizetés 360 frt lesz. ^TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉLETBŐL. Tolna vármegye törvényhatóságának közigazgatási bizottsága junius 13-án gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt ülést tartván, a tárgyak közül közöljük a következőket: Az alispán jelentéséitől. A vármegye központi közigazgatásához befolyt 1201 drb, ehez hozzáadva z április hóról hátralékban maradt 289 drbot, volt összesen feldolgozandó 1490 drb; ebből elintéztetett közgyülésileg 25, alispáni utón 1158, maradt tehát a folyó hónapra, a közgyűlési, tárgyalásra fentartott 47 drbon kívül 260 drb elintézetlen. Nyilvántartás alatt összesen 172 ügy, ezek közül a kitűzött határidőre beérkezett 130, megsür- gettetett a simontornyai járás főszolgabirájánál 4 drb; a dombóvári és völgység! járások fótisztviselői- nól sürgetés szüksége fel nem merült. Szabályos és kielégítő volt a közigazgatás általános menete s legnagyobb mérvben a múlt hó első napjaiban megkezdődött ujoncz állítás teendőivel vétetett igénybe. A közbiztonság állapotára nézve: feljelentetett két orgazdaság, egy záróra áthágás esete, letartóztatás eszközöltetett betöréses lopás miatt egy, lopásért három és súlyos testi sértés miatt három esetben. Az 1886. évi 21. t. ez. 68. §-ának m) pontja május hó folyamán Tolna község Il-od jegyzője és a központi járás főszolgabírójával szemben vétetett alkalmazásba. Megyei főorvos jelentéséből. A lefolyt május hóban a közegészségi állapot semmi járvány vagy tömeges betegülés által megzavarva nem lévén, kedvezőnek jelezhető.Gyakrabban megfigyelt betegségek valónak gyermekeken a hökhurut és variolis: — felnőtteken pedig a hörg és tüdőlob. Közegészségi teendők főkép a védhimlőoltás rendszeres keresztül vitele körül összpontosultak. A központi és dombóvári járás egyes községeiben ez irányban hatósági közbelépés vált szükségessé az Folytatás a mellékleten. nős gondozást, mert az országnak nem csak Erdélyben vannak aranybányái, hanem az említett hegyekben is. A melyik miniszter gondozásával, erélye, befolyása s a szakemberek segélyével megmenti e hegyeket, százezrek háláját érdemelte ki! Aztán a müborgyártást tiltsák be, vagy akkora adót vessenek rá, hogy az úgy is több oldalról fenyegetett bortermelésre ne hasson ez is bénitólag. Midőn 3—4 frtos csinált borral elöntik a csárdákat, hogy vegyen akkor a korcsmáros csak 6—7 írtért is egy akó bort? Amazt is eladja 16 krért literjét s emezért sem kérhetne többet! . . . így hát a bortermelő egyik vállára a fillok- szera akasztja a koldustarisznyát, a másikra a — műbor ! . . Pedig egy tarisznyára is elég koldulni! ügy tudjuk, hogy a kormány a consulatusok utján intézkedett, mikép e nevesebb magyar boroknak piaczot csináljon külföldön. Azonban az eredmény nem valami nagy, kivéve az egy tokajit, melynek neve odáig ér a földgömbön, hol a nap kel, és lenyugszik . . . A többi borokra máig sincs nagyobb kivitelünk, pedig hát a magyar borok minőségre sok ország borát megverik. Első dolog — mint mindenkor az égő házat oltani kell — a nevesebb, borttermő hegyeket megmenteni a veszélytől, második : hogy a kitűnő magyar boroknak piaczot csináljunk. A sok tehertől és sok felől igénybe vett adófizetőtől nem kell a jövödelmi források egyik legnagyobbikát elzárni, inkább — ha lehet — újat nyitni számára. Többek közt csak a Dunántúl három vármegye, tehát több mint fél millió lakosa kér segélyt, bortermelését megmenteni, a kormánytól, mely bizonyára megérti azt! Első sorban jövedelmi forrásait kell a lakosságnak megvédeni, ne csak ágyú és szuronyokat vásárolni az európai hatalmaknak; mert ha azt nem ápolják, védelmezik, akkor ágyú és szurony sem leszen, de a háború még is kiüt -— az elégedetlenségé ! .. S inkább az orosz támadjon, mint ez ! . . A kormányban nagy tehetségek vannak s példányképek az erétyben és munkában ; megértik a lakosság panaszát, s orvosolják sebjeit a lehetőségig. Biztosan hisszük azért, hogy veszedelmeinkben velünk vannak és minden kitelhetőt megtesznek megmentésünkre. A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. TvL a r g- i t_ (1889. február 21-én.) Mindannyiszor oly kimondhatlan, édes, fájó érzés fogja el szivemet, valahányszor rád gondolok, első szerelmem. Édes rád emlékezni, képzeletben még egyszer átélni a boldogságot, midőn a szívnek mindene volt a szerelem s a bizalomnak himporát a csalódás még nem torié le róla; de oly fájó tudni azt, hogy a drága lény, kinek nevéhez ez édes emlékek fűződnek, a sírban pihen, kinek egy kedves mosolya, egy titkos pillantása oly boldoggá tett, annak ajka nem mosolyog többé s a bűvös szemek lezáródtak örökre. Egyszerű mindennapi szomorú történet, melyet elmondok, de mégis fájó mindig azoknak, kik az ily mindennapi történetekben közelebbről érdekelve vannak. Midőn legelőször találkoztam vele, éreztem, hogy forduló pont állott be életemben. Egyszerre hirtelen támadt szivemben a szerelem, nőtt napról- napra s égett szent lánggal, mint tiszta áldozattüz; tiszta, szent volt ez érzés, melyet földi vágyak salakja még be nem szennyezett. Minek beszólnék arról, hogy mily kimond- hatlanul boldog valók ! Iliven leírni úgy sem tudnám ; kik átélték már e feledhetlen boldog időt, átálmodták e visszahozhatlan tündérí álmokat, azok úgy is jól tudják, mi az ; a ki pedig mindezt még nem érezte, annak hiába magyaráznám, köteteket írhatnék róla, még sem értené meg. Nem gondoltam a jövővel, azt hittem, hogy a jelen örökké fog tartani. Hisz oly kevés kellett akkor még ahhoz, hogy boldog, megelégedett legyek. Egy mosoly boldoggá, egy titkos, rejtegetni akart pillantás s egyetlen csók az ő ajkairól, üdvözültté tett. Talán azért is szakadt oly gyorsan vége e mennyei életnek, mert megirigyelték, hogy a két legboldogabb lény nem az égben van, hanem itt alant a földön. Elszakították egymástól s elvitték őt oda, hova úgy is inkább való, mint ide a földre. Angyal volt, ki lejött égi honából, hogy egy halandó gondterhes éltét megkönnyítse, kinek a sorssal küzdeni, az élet nehéz igáját hordani segítsen ; de hívták s ő eltávozott, itt hagyva engem egyedül, ismeretlen emberek, idegen arezok, megunt világ közepeit. Oh, miért nem követhettem ? miért nem vitt engem is magával ? Előttem látom, mint akkor fehér arczczal, fehér ágyon. Hófehér vánkoson pihen feje s hónál fehérebb arcza nyugodt volt, mint egy szüfior, néma mint-a halál, csak megtört fényű szemei mutatták, hogy még nem szűnt meg az élet, hogy a megtört testet még nem hagyá el a lélek. Anyja sírva borult haldokló leányára kérve az Istent, hogy gyógyítsa meg őt, csókkal árasztá cl a halvány arezot s nem vévé észre, hogy az meg- hidegült forró csókjai alatt. Minek is mondjam tovább? Hisz oly mindennapi dolog, hogy valaki meghal fiatal korában. Kit is indítana meg sok ezer rózsa közül egyetlen bimbónak hervadása, lehullása ? Uj virít helyébe s talán szebb, illatosabb az előbbinél. De a kinek a sok közül csak egy volt, melyet az övének mondhatott, melynek virulása volt öröme, mely a lélekhez volt nőve s azt látja, nap- ról-napra hervadni, látja mint veszti el színét, mint hullatja le szirmait, tudja, hogy tövét féreg rágja, de nem segíthet Lajta : annak mély fájdalmát csak az értheti meg, kit a sors, e zsarnok tanító, saját tapasztalásából tanított meg erre, ki kényszerítve volt átélni azt. Az ilyennek fájdalmán, siratni látva veszteségét, nem mosolyoghat, kinek érző sziv e van, hanem vele hullatja a részvét könnyeit. így hervadt el szemeim előtt, a nélkül, hogy segíthettem volna rajta. Sohasem éreztem magamat erőtlenebb, tehe- totíenebbnek, mint midőn őt meghalni látám. Ha a tüzet, mely bennünk az életet tartja, megfelezhettem volna vele, mily örömmel tettem volna meg ezt. Együtt éltünk volna, ha csak egy napig, óráig, vagy csak egyetlen perczig s együtt, egyszerre haltunk volna meg. Hisz úgy is mit ér nélküle az élet ? Testem itt jár-kel a földön, de lelkem ott van nála, túl a csillagokon, melyek szüntelenül hullnak, fogynak, csak az enyém nem tud leesni helyéről. Oly epedve várom azt a pillanatot, midőn az a nagy akadály, az a kis sírhatom, mely fölötte domborul, nem választ el többé tőle s egyesülhetek vele örökre ! Winkler Vilmos.