Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-01-10 / 3. szám
Sz előszél I’d "VicLélteíz A mozgósításhoz. A belügyminiszter körrendeletben hívta fel a törvényhatóságokat, hogy a hadsereg létszámához tartózó azon szolgabirák, valamint községi és körjegyzők névjegyzékét, a kiknek az 1889. év folyamán netán elrendelendő moz- gózitás 15-ik napjáig polgári alkalmazásukban való meghagyása a közszolgálat érdekében szükséges — ez óv február 15-ig okvetlenül terjeszszék fel. = Tolnavármegye hivatalaiba a múlt 1888. évben a következő számú ügydarabok érkeztek be : az alispáni igtatóba 15,753 ügydarab; az alispáni elnöki igtatóba 500 drb; a közigazgatási bizottsági igtatóba befolyt 1080 ügydarab; a kihágásiba 295. Az árvaszéki igtatóba beadatott 19.573 ügydarab. Továbbá 12 közigazgatási bizottsági ülésen elintóz- tetett 1252 darab és 4 megyei közgyűlésen 755 ügy darab. Halassy Károly bucsuzója. Halassy Károly kir. törvényszéki biró búcsúztatóját törvényszékünk derék elnöke, Siebenfreud Béla a saját lakásán tartotta meg. Fényes estebédet adott a búcsúzó biró tiszteletére, melyre a búcsúzén kívül hivatalosak voltak a törvényszék bírái, Ágoston István, Borsody György, Kiss Károly s Závody Albin, továbbá Szendrődy Károly kir. járás- biró, Szerényi Kálmán kir. ügyész, Br. Hangol Ig- nácz törvényszéki orvos, Fördős Vilmos tiszti ügyész és Totth Ödön ügyvéd. A felköszöntők sorát a házigazda indította meg a búcsúzéra, szívélyes szavakban adván kifejezést ama kiváló jóindulatnak és közelismerésnek, melylyel mindenki iránta viseltetett. Azután a tosztok hosszú sora következett, | ezek közt a törvényszéki bírák nevében Ágoston István mondott egy talprá esett szép beszédet. — Az ügyészség nevében Szerényi a következő v á d- indítványt terjesztette elő : Nagyságos elnök ur, tekintetes kir. törvényszék ! Natura si furca expellas etc. a mi magyarul annyit jelent, hogy a természet, ha vasvellával űzöd is ki, ismét visszatér vagyis igazi magyarsággal „kibújik a szeg a zsákból“. így vagyok én az én közvádlói jellegemmel, a mely, tekintve, hogy már 18-ik éve annak, hogy a kir. ügyészség kötelékében állok, az élet mindennapi viszonyai közt kitör belőlem. Ma is mint közvádló járulok a tek. kir. törvényszékhez. A napokban ugyanis egy feljelentés tétetett a királyi ügyészségnél az iránt, hogy a mi tisztelt vendégtársunk, Halassy Károly lopást követett el, a mennyiben a törvényszék kebeléből ellopta Halassy Károly törvényszéki bírót, vagyis önnönmagát. Ezen feljelentés tárgyát képező bűncselekménynek tárgyalására hivta össze törvényszéki elnökünk a mai ülést. Én tehát mint közvádló vádat emelek Halassy Károly ellen, tekintve, hogy az általa elkövetett lopás, minthogy nemcsak egyik nagyrabeosült kartársunkat lopta el, hanem áltálában tisztelt jó barátunkat is, az értékre való tekintettel bűntettet képezvén, indítványozom,-hogy őt a lopás bűntettében bűnösnek kimondani, s tekintettél a fenforgó rendkívüli súlyosító körülményekre, a btk. 90. §-a alkalmazásával életfogytig tartó fegyházra itél-ni méltóztas- sék. Minthogy pedig az Ítéletek végrehajtója a törvénynél fogva én vagyok, kijelentem, hogy a rá kiszabandó büntetést nem Illaván, sem Lipótváron fogja kitölteni, hanem a mi szivünkben s annak magán zárkájában, a hol az ő emlékezete életfogytig híven fog őriztetni. És most öreg' bajtárs, mielőtt büntetésedet megkezdenéd, hozzád szólók. Tudom, hogy a nyugalom napjait gyönki otthonodban fogod tölteni, tudom, azt is. hogy a szénégető nedvét szüresölve meg fogod találni az életnek igazságát. Arra kérünk, gondolj ekkor ránk, küzködő bajtársaidra, a kik szintén ez igazságot keressük, de kérdés, hogy azt megtaláljuk-e úgy, a hogy te megtaláltad. Áldjon meg az ég ! A sikerült tosztot lelkesen megéljenezték. Az ügyvédek nevében Fürdős Vilmos és Totth Ödön tartottak búcsú beszédeket, meghatottan ad- • tak kifejezést ama-feltétlen tiszteletnek, melylyel az ügyvédi kar a búcsúzó jeles biró iránt viseltetni meg nem fog szűnni. A házigazdát nagy lelkesedés közt Fördős Vimos. majd Szeöényi Kálmán egy igen sikerült hasonlattal a távollevő Babies Mihályt köszöntötte fel A kedélyes búcsúzó az éjfél utáni órákig tartott, a mikor az összes jelenlevők a házigazdával együtt a búcsúzó bírót egészen lakásáig elkísérték s itt tőle a legszivélyesebben elváltak. VIP É K R Ő L. Szilveszter-esti felolvasás. Tab (Somogyin egye) és környékének intelligens közönsége rég nem részesült hasonló élvezetben, mint az 1888-ik évi deczember hó 31-ének estéjén. Az intelligenczia köréből alakult rendezőségnek sikerült megnyernie megyénk hírneves és kedves Írónőjét: Szarvas Mariskát, az ovoda javára rendezett felolvasásra. A nagyvendéglő tágas terme zsúfolásig megtelt a minden szépért és nemesért lelkesülő intelligens közönséggel. A felolvasás 8 órakor vette kezdetét, mikor is Szarvas Mariska dr. Bartos Simon ur karján a teremben a közönség szűnni nem akaró éljenzése közt megjelent s helyét az olvasó asztalnál elfoglalta. Felolvasásának czime : „Délibáb“, egy ókori rege a longobardok idejéből, melynek tárgyát különben ismerhetik már Tompa Mihály „Csörsz árka“ czimü költeményéből. Az irók és művészek különböző származásúak, különböző nevelésüek, egy és ugyanazon tárgy is különbözőkép hát reájuk s igy mindegyik klilön- külön a maga szempontja szerint veszi azt ; mindegyik eredeti eszmét alkot magának felőle. A szerelem, a hűtlen, a gazdag, a fösvény — egyáltalán valamennyi nagy typus mindig felújítható. Plautus színdarabban feltüntette Euliont, a szegény fösvényt, Moheré ugyanezen fösvényből alkotta Harpagont. a gazdag fösvényt. Azonban „tempóra mutantur in aunos“ — néhány század múlva már Balzac nem mint fösvényt, hanem mint kozmopolita s félelmetes individiumot: Gobseck uzsorást mutatja -be nekünk. Tompa Mihály is megírta „Csörsz árka“ ez. költeményét, s ugyané tárgy, ugyanezen alapeszme lelkesíthette Szarvas Mariskát is felolvasása tárgyának megírására. A gyönyörű nyelvezet, a szebbnél szebb jelzők, a keleties színezet, mely Szarvas Mariska minden egyes dolgozatát különösen jellemzi; a kidolgozás technikai ügyessége, az örök és fenséges szerelem magasztos és kedves leírása és hű ecsetelóse -- ez mind-mind egyenkint elbájolt bennünket, kik szerencséseknek vallhatjuk magunkat, hogy hallhattuk Szarvas Mariskának remek felolvasását. Az egész leírás mint egy kép vonult el előttünk. Mintha csak magunk előtt láttuk volna Csőrszöt és a tündéri szép Délibábot. Az egyes helyzetek és motívumok annyira szépen és nagyszerűen vannak leírva, hogy méltán elbájolják a hallgatót és olvasót egyaránt. Szarvas Mariska a hallgató közönség frappáns éljenzése és szűnni nem akaró tapsai között hagyta el az olvasó asztalt. A rendezőség pedig egy gyönyörű nagy csokorral lepte meg a kedves Írónőt. Utána Láng Sándor tartott felolvasást a „Divatról“. Előadása humoros, itt-ott csapongó és merész — néha tuldrasztikus is volt. A közönség őt is megajándékozta tapsaival és éljenzésével. A szereplést ezek után Pharaó utódjai vették kezük ügyébe és szólt a muzsika 1889-ik év legelső ködös reggelének 6 órájáig. A közönség pedig tánczolt és mulatott, a hogy csak kellett és lehetett. Mi pedig azon óhajjal távoztunk : vajha gyakrabban hallhatnánk Szarvas Mariska remek felolvasásait ! Somogyi It, Béla. HELYI HÍREK. — Személyi hir. Báró Kudnyánszky Ivánné szül. Bőry Anna úrnő, az „Egyesült szekszárd-tol- namegyei nőegylet“ sok éven át volt elnöke, ezen tisztéről leköszönt. Folytatás a mellékleten. A „Szekszárd Vidéke“ tárczája.-A_z én. örökösöm. — Elbeszélés. — A „Szekszárd Afidéke“ számára irta : Szarvas Mariska. (Folytatás.) Ha már az embernek meg kell halnia huszonhat éves korában, úgy bizonyára hősiesebb módon kívánná bevégezni e földi pályát, mint a minő sors engem fenyeget. — Alit tehetek mást, mint nagy ügygyel-bajjal előszedve szivartárczámat s miután a szélroham vagy húszszor kioltja gyulám lángját, vagy huszonegyedszer mégis csak sikerül rágyújtanom egy kassai négyesre. Kezdek megbarátkozni a helyzettel, annál is inkább, mert azon változtatni nem áll hatalmamban. Eszembe jut, milyen hálával tartoznának nekem a hírlapok, ha engem ezen éjszakán sorsom utolér! Mily pompás tárgyat szolgáltatna nekik az én esetem ! Mintha már olvasnám a napi hírek rovatában nagy, szétszórt betűkkel : — Végzet. Závody Endre törekvő íiatal ember (hogy annál szenzácziósabb legyen a hir, nem igen fukarkodnak jó tulajdonok felsorolásával ; ha életében nem 1 »irt. azokkal az illető, annál jobban bőveltettük azokban holta után) élete virágzó szakában, pályájának kezdetén elhunyt végzetszerü halállal. — A fiatal ember egész életében fatalista volt;-mint barátai mondják, nyugodtan vette az esélyeket, mint magukból folyókat. A napokban, daczára többek marasztalásának, útra kelt egy viharos éjszakán s a bősz elem áldozatává lett. A kocsi utat tévesztvén a sötétben, egy meredélybe zuhant, maga alá temetve áldozatait. Annál megdöbbentőbb ez esemény, ha meggondoljuk, hogy a fiatal ügyvéd apai örökségét átvenni s eljegyzett menyasszonyát meglátogatni utazott. Ezt a nekrolog-féle ábrándot vagy képzeletből i hirt félbeszakítja kocsisom dünnyögő hangja : — Nem tudná megmondani az urfi, hogy hány óra van? — Miért kérdezi ? —: Mert mindjárt beérünk. — Hova ? — Kis-Kendre. — Ah ! ugy-e ? Hóimét tudja ? — Hát nézzen az urfi erre. a merre én - az ostorom nyelével mutatok. Ott van a falu ; véletlen ráakadtunk. Jobban a lovak ösztönéiuik köszönhetjük uram. Ilyen esetben gyokran kimentik az embert. Követem a jelölt irányt tekintetemmel s a mennyire a folyton hulló hó látni engedi, megkülönböztetek a távolban itt-ott felcsillámló parányi fénypontocskákat. Vezérszó vétn ekként tűnik fel az éjszakában az az ogy-két mécsvilág, s én újra érzem tagjaimba visszatérni a ruganyosságot, ereimben pezsdülni a vért, mely már majd elakadt. Mire beérünk, tán a havazás is megszűnik, — ritkulva hullanak a csillogó pelyhek s mintha a szél zúgása, is tompulna kissé. Pár perez múlva beérünk a csendes faluba. Oly mély itt a csend, hogy még a természet lélek- zetvételét is meg lehetne hallani. Kocsisom liátrafó rd u 1. — Héit most már hová vigyem uram ? — Ismerős-e maga ebben a faluban ? — Hogyne ! hiszen szomszédos a mienkkel. — Tudja-e, hogy hol lakik özvegy Koronczai Mátyásné ? — Persze hogy tudom. — Hát oda szándékozik az urfi ? Tudom, már régen alusznak ! Ahol I ni, itt vagyunk; de bizony sötét valamennyi ablak, nincs itt már ébren egy árva lélek se ! Megkísérlem elővonni zsebbelimet, hogy ar- czomról a havat letöröljem kissé, de kezeim teljesen erőtlenek. Alig bírom a keztyftt róluk levonni, úgy érzem, mintha reá fagyott volna. Bejárunk a hosszú kapuu s mondhatom, semmi barátságos színezetet nem mutat a komor, hajtott épület széles feljáró lépcsőzetével és ablak soraival, melyek mint sötét szemüvegek bámultak a sötét éjszakába. Komor minden s az én szivem mégis megdobban, midőn felismerem édes apáin házát. Kikeveredem valahogy a havas köpenyből s a tornáczra sietek, mialatt utasítást adok kocsisomnak, hogy keresse fel lovaival a félszert vagy bármely helyiséget, ügyeljen reggelig málhámra is, melyet a kocsin hagytam. A havat leverem magamról, aztán előbb szerényen, lassan, majd erősen kezdem döngetni a nehéz tölgyfa-ajtót.
