Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-05-23 / 22. szám
Szelcszá.rcL "VicLélce, — Ai uj kávéház kiülő helye már készül s nemsokára * közönség azon kényelméről is gondoskodva lesz, hogy kiülve szórakozhassék. Egyúttal megemlítjük, hogy Garay Ferenez zenekara az uj kávéházban hetenként kétszer fog zeneestélyt tartani. — A szekszárdi polgári iskola majálisát múlt kedden tartották meg. Reggel 8 órakor vonultak ki zászlókkal, czigányzene mellett, s a vámerdőben pezsgő jókedv között töltötték az időt egész délután 3 óráig; ekkor azonban erős záporeső véget vetett a mulatságnak a vig gyermeksereg és a résztvevő nagyok szomorúságára. Kénytelenek voltak bejönni a városba s a kaszinó nyári helyiségében folytatták a mulatságot reggelig. A majálison sikerült tósztok érték egymást a derült hangulatú társaságban. A növendékek közül Hollós Alajos ügyvéd ügyes, szép reményekre jogositó fia mondott tetszést keltő pohárköszöntőt a tanári karra és a leánynövendékekre, mint reménybeli honanyákra. A nagyok közül ott táttuk a derék tanári kart teljes számban. Krammer Jánosné, Kovács Dávidné, Gál Kálmánná, Holub Jánosné, Bati Jánosné, Bátori Dezsőnó, Lan- desman Manónét; — azonkívül Gerenday Lajosné, Török Bélánó, Dr. Steiner Lajosné, Oszoly Károlyné, Steiner Károlyné, Antal Ferencznó stb. Este a kaszinóban : Martin Ferenczné, özv. Réthy Lipótné stb. Scriba Ilona, Ellmann nővérek, Sántha Etel stb. A polgári iskola tanári kara a legteljesebb elismerést érdemel a majális sikerének létrehozásáért; egész lelkesedéssel karolták fel az ügyet s csakugyan teljes diadalra juttatták. — Nagy-Doroghon a gyógyszertár felállítására T o r d y István vörösvári lakos kapott engedélyt a belügyminisztériumtól; s igy az itteni 2 pályázó S p á n y i Lajos és Ihrig V ilmos kérelmét nem vették figyelembe. — A legközelebbi országos vásár Szekszár- don jövő vasárnap és hétfőn fog megtartatni. — Segélydíjak. A gróf Styrum-Lymburg-féle alapítványi segélydijakat a következő folyamodók nyerték el: a 60 frtosat özv. Horváth Károlyné si- montornyai, a 40 frtosat Csörgey Apollónia duna- földvári, a 30 frtosat özv. Bencze Mártonná szekszárdi, a 20 frtosat Czompó Ferenczné paksi, Róba Rozália simontornyai, özv. Máté Ignáczné és özv. Csömör Pálné szekszárdi lakosok. — A postajáratokhoz, melyek éjjel és nappal vagy csak éjjel közlekednek, ha nagyobb pénz- szállitmányokal visznek — őrkiséret alkalmazása rendeltetett el, és pedig a szekszárd-várdomb-bátta- széki, továbbá a decs-őcsény-szekszárdi utakon. — Díszes esküvő. Múlt vasárnap délután 6 órakor esküdött örök hűséget Rosenbaum Miksa baranyavári birtokos Leopold Károly szép és kedves leányának, Rózának. A díszes násznép mintegy 50 fogaton ment az imaházba, hol az esketést Dr. Herzog Manó kaposvári rabbi végezte Linhardt Károly itteni kántor segédlete mellett. A fiatal rokonszenves rabbi nagy hatású, költői lendületekben gazdag beszédet intézett a fiatal párhoz. A lakodalom a kaszinó nyári helyiségében folyt le szorosan családi körben, de igy is voltak vagy 80-an. Sikerült szellemes tósztok hangzottak a lakomán, sok jót, boldogságot kívánva az ifjú párnak. — Döntvény az aszfaltbetyárok számára. Érdekes ügyben ítélt e napokban a kir. kúria, kimondván, hogy „becsületsértést követ el az a férfiú, a ki egy utczán járó nőt ittasan megszólít, ha-v zakiséróst ajánl s a nővel rendetlenkedik.“ — Két kecskeméti fiatal ember követte el ezt az illetlenséget, a mi nálunk nem épen ritkaság. — Az esti órákban megszólítottak egy nőt és oly illetlen magaviseletét tanúsítottak vele szemben, hogy az kénytelen volt segélyért kiáltani. A kecskeméti törvényszék közcsend elleni kihágásban mondotta ki őket vétkesnek, a felső bíróságok azonban máskép minősítették az esetet. Minthogy a fiatal emberek a panaszos nőt ittas fővel feltartóztatták, azzal a női becsületet megtámadó módon bántak, a mely cselekményük a becsületsértés vétségének ismérveit tartalmazza: a felsőbíróságok tehát az elsőfokulag vádlottakra rótt 10 frtnyi pénzbüntetést becsületsértés alapján tekintik kiszabottnak, mely összeg behajthatlanság esetére két-két napi fogházzal lesz helyettesítendő. MEGYEI HIHEK. — Régiségtudósok megyénkben. Mint Budapestről értesülünk, az országos régészeti és embertani társulat egy tekintélyes nagy küldöttséget menesztett az öreg P u 1 s z k y Ferenez vezetése alatt megyénkbe, hogy azon leleteket tekintsék meg s tanulmányozzák a helyszínén, melyet az egész külföld szakirodalma idéz már a legelső tudósoknak müveiben, melyeket mi Tolna vármegyeiek, ha nem is ismerünk, de az országnak képezi büszkeségét a külföld előtt. Hazánknak legelső tudósait üdvözöljük a megyénkben s büszkék lehetünk reá, hogy a régészet és történelem terén vezérszerepet vivő tudósoknak ily nagy társasága nem mulatni, hanem tanulmányozni jön azon megyébe, a melyben mi magunk csak bankettirozni szoktunk. — A küldöttséget Kurdon fogadta Apponyi Sándor gróf e hó 19-én, azon helyen tehát, hol a néhány óv előtt talált nagy etrusk lelet került napfényre s a külföld előtt oly nagy feltűnést keltett. Onnét Wo- sinszky Mór jeles régészünk kalauzolása mellett a lengyeli telep megtekintése s a lengyeli museum tanulmányozása képezte a küldöttség czólját. Lengyel után Hanth község határában tárták fel ásatásaikkal a Wosinszky által legújabban felfedezett római telepet. Innen Kölesdre rándult az egész küldöttség, hogy ismét azon tolnamegyei őstelepen rendezzenek diszásatást, melyet nevezett tudós tavai tedezett fel s melyről az akadémiában az idén értekezett is. — Melegen üdvözöljük a jeles tudósokat megyénk területén s kívánjuk, hogy jelenlétük végre, valahára felkeltse megyénkben is a régiségtudomány iránti érdeklődést. — Uj Operette. „Fanchon szerelme“ a czime az uj operettnek, melynek szerzője Mer kiér Andor az Első magyar általános biztosító-társaság hivatalnoka, lapunknak kedvelt munkatársa és fővárosi levelezője, ki mint a zeneakadémiának volt növendéke, már eddig is szép sikerrel működött a zeneszerzés terén. Az operette, melynek szövegét a legutóbbi népszínmű-pályázaton irói tehetségével feltűnt É d e r Pál irta, valószínűleg junius hó folyamán kerül színre a városligeti arénában, hol azt, a vendógszereplő népszínházi társaság fogja előadni. A czimszerepet Pálmai Ilka, az isméit művésznő fogja játszani. — Ajándék a nemzeti múzeumnak. A p p on y i Károly gr. ajándékából a magyar nemzeti múzeum egy nevezetes márványszoborral gazdagodott. Apponyi Antal gr. ismeretes mübarát rendelte azt meg a század kezdetén (a hires Canova legjobb tanítványánál Carecchinál) s felállittatta hogy eszi kastélyában. A szobor Venust ábrázolja a Me- diciek állásában, életnagyságban és Canova iskolájának finom modorában gyönyörűen ki van dolgozva, csakhogy a karrarai márványt, melyből a szobor készült, több fekete folt ékteleniti, melyekre a szobrász csak a munka közben jött rá. — Ezek azonban nem szállítják le a mü nagy becsét, mely e kitűnő példányban mutatja be I. Napoleon korának választékos müizlését. — Katonaszökevény elfogatása. Nagy Ferenez paksi illetőségű 69. sz. gyalogezredbeli katonát Székesfehérvárott egy altiszt felismerte és átadta a katonai parancsnokságnak. — Adományok, Báttaszék nagyközség a bikácsi tüzkárosultak részére 12 frt 10 krt gyűjtött; Mözs nagyközség pedig a budapesti gyer- mekmenhely felsególyezésóre 1 irtot, a nagy-kanizsai ev. reform, templom épitési alapjára szintén 1 frtot adományozott. — A tolnai izr. anyakönyvvezető Bremer Joachim megválasztását a közigazgatási bizottság megsemmisítette. — Uj lelkész. A bikácsi ev. egyház lelkészévé Reich Sándor újpesti ev. lelkész választották meg s jövő vasárnap fogja állását elfoglalni. — Halálozás. V o j n i t s Ábel volt puszta- kondai néptanító életének 84-ik évében Dombová- rot.t meghalt. — Nagy felhőszakadás volt múlt szombaton Czikón és környékén. Terményekben, vetésekben és állatokban nagy kárt okozott. — Süketek figyelmébe. Egy egyén, ki a már 23 óv óta tartó fülzúgás- és süketségből egy egyszerű szer. használata által teljesen meggyógyult, késznek nyilatkozik e gyógymód leírását német nyelven ingyen megküldeni mindazoknak, kik ez iránt hozzá fordulnak. — Czim: J. H. Nicholson, Bécs, IX., Kolingsgasse N0- 4. GYÁSZROVAT. Laky Ottmar, árvaszéki nyilvántartót, a szekszárdi társas élet egyik ismert és kedvelt alakját mély gyász érte, szeretett édes anyjának, a fenkölt szellemű művelt nőnek gyászos elhunytával. A család a következő gyászjelentéssel tudatja a boldogult el huny tát : Laky Ottmár, úgy Lagler Berta szomorodott szívvel jelentik szeretett édesanyjuknak özv. Lagler Sámuel né szül. Hoffman Karolinának folyó évi május hó 20-án délelőtt 11 órakor élte 78-ik évében végelgyengülés folytán történt gyászos kimultát. A boldogult hült tetemei folyó évi május hó 22-én délután 3 órakor fognak örök nyugalomra tétetni. Szekszárd, 1889. május hó 20-án. Áldás emlékére! Schwartzkopf Géza fiatal iparos és borkereskedő, a szekszárdi fiatalság egyik kedvelt és rokonszenves tagja, tűzoltó alparancsnok ki sok jóbarátot és tisztelőt számlált ismerősei között, folyó hó 20-án elhunyt szívbajban a budai vörös kereszt kórházban. Tóth Károly a védgáttársulat kitűnő mérnöke, a közügyek iránt lelkesülő, kedvelt tagja a szekszárdi társaságnak, — sógorát gyászolja a bol- dogultban. Temetése ma fog végbe menni Szek- szárdon. VEGY ES EK. _____ — K utyák és a kúria. A magyar királyi kúria nagy ellensége a kutyáknak. Veszedelmes egy határozatot hozott minap. Az elvi jelentőségű határozat alapján ezentúl minden gazda felelős az ebéért nemcsak vagyonilag, de büntetőjogilag is. Ha ezentúl valakinek a kutyája kárt tesz másban, a kár minőségéhez képest nemcsak fizet a gazda, de úgy lehet be is csukják. A magyar királyi kúria büntető osztályának folyó évi 9546. számú Ítéletéhez képest „az állatot vagy kutyát tartó egyén a vagyona biziositására tartott ebének természetét biztonság tekintetében is kitudni köteles lévén, gondoskodni tartozik arról is, hogy általa esetleg valakinek ártalmára ne lehessen s igy, ha kutyáját sem kötve nem tartja, sem pedig szájkosárral el nem látja, beszámítás alá eső gondatlanságot követ el, mely gondatlanság következményeiért büntetőjogilag felelős. — A fürdőbe utazók figyelmébe ajánljuk, hogy el ne mulasszák megszerezni az „Útmutató“ menetrendkönyv junius havi füzetét. Ez az egyetlen könyv, mely az összes mérsékelt áru fürdőjegyeket tartalmazza, fürdőjegyek vétele pedjg jelentékeny kedvezményei jár. Óva intjük a közönséget az idegen nyelvű, küldföldről importált utazási könyvek megszerzésétől, melyek az utazót tévútra vezetik, miután sem a fúrdőj egy ékről, sem a nagy számban fonálló mérsékelt árú menet-térti jegyekre nézve nem tartalmaznak fölvilágositást. — A személyportóról, mely a magyar államvasutak összes vonalain folyó évi augusztus 1-én tényleg életbe fog lépni, a következőkről értesülünk: a vonatirányok tizennégy zónára fognak felosztatni s igy tizennégyfóle díjtétel lesz alkalmazásban. A legalacsonyabb díjtételt 10 krajezárra tervezik; de a legmagasabb sem fogja túlhaladni az I. osztályban a nyolez forintot. A helyi forgalom és a nagy távolságok díjtételei jóval, sőt ez utóbbiak négy-öt- szörte alacsonyabbak lesznek az eddigieknél ; a középtávolságokra nézve azonban (150 kilométertől 250 kilométerig) nagyon jelentéktelen lesz a változás az érvényben levő menettérti .jegyek árához képest. A szabadjegyek nem fognak megszűnni; az államtisztviselők és családjaik részére fennálló kedvezmények érvényüket vesztik; beszüntetik továbbá a menettérti jegyeket s utóbb a bérletjeg}'eket is. A rendes menetjegyek alakja szintén megváltozik. — Sok százezer ember nincs abban a kel- lemetos helyzetben, hogy minden kisebb vagy nagyobb bajban testét mindjárt gondos ápolásban s kellő gyógykezelésben részesíthesse, a mi a gazdagabbaknak mindig módjokban van. E százezerek Folytatás a rendkívüli mellékleten.