Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-05-16 / 21. szám

Szekszárd ^\7~i<délne_ — Az ipartestület évi tagdija nem 2 frt, — mint lapunk múlt számában sajtóhibából közöltük, hanem negyedévenkint 25 krral lerovandó 1 írtban állapíttatott meg. — Az ejjeli halászati tilalom ellen a szek­szárdi, bátaszéki ós tolnai uradalmi halászat-bérlők fellebbezést nyújtottak be, mely tilalom a nálunk úgyis drága halat még drágábbá tenné. — Baleset. Dr. koboz Zoltánt, megyénk tevékeny íillokszera biztosát a tolnai majálison bal­eset érte ; egy kutya a lábán súlyos sérülést ejtett; a rögtön alkalmazott orvosi segély azonban elejét vette minden nagyobb bajnak, úgy, hogy a seb már teljesen begyógyult. — Az uj vasúti menetrend, mely junius el­sejével fog a budapest-péesi vasúton életije lépni, kiadatott — egyelőre az állomás főnököknek. E szerint Pécsről indul a vonat d. e. 11 óra 5 perczkor, Dombóvárra ér 12 óra 59 perozkor, Sárbogárdira 8 óra 33 perczkor, Budapestre este 6 óra 25 perczkor. Budapestről indul a vonat reggel 8 óra 10 perczkor, Sárbogárdiba ér 10 óra 57 perczkor, Uj-Dombóvárra 12 óra 18 perczkor, Pécsre 3 óra 33 perczkor. (Uj-Dombovárnál és Sár­bogárdinál csatlakozás). Az esti vonat indul Pécsről: este 11 óra 40 perczkor, Uj-Dombovárra ér 2 óra 7 perczkor, Budapestre reggel 7 óra 10 perczkor. Budapestről indul este 9 óra 50 perczkor, Uj-Dom­bovárra ér 2 óra 12 perczkor, Pécsre ér reggel 5 óra 18 perczkor. (E vonal csak Dombóvárnál csat­lakozik, Sárbogárdnál azonban nem.) Ily módon a budapest-péesi ut 7 óra 20—30 perez alatt lesz megtehető és ez a régihez képest nagy haladás. — Mennyi módja van a nevetésnek? Van bár­gyú nevetés, ostoba nevetés, vig nevetés, gonosz mo­soly, gúnykacaj. keserű nevetés, nem is • számítva az erőtetett nevetést, a fokhegyen nevetést, az irigy ne­vetést, a szardonikus nevetést A nevetés egyik leg- legbiztosabb ismertető jellege az embernek; való­ban a nevetés természetét nehéz megváltoztatni, mivel az csaknem mindig önkévytelen az első pillanatól kezdve. Bjvan bizonyítva, hogy a fér­fiak rendesen igy nevetnek: In! ha! hó! hó! az asszonyok ós gyermekek pedig: he! he! és hi! hi! Van értelmi és érzéki nevetés is. „A nők nevetése menyei sugárzás“ — mondja Hugo Viktor. Ugyan­csak ő mondta: „A halál nevet; de ez talán már nyugtalanítóbb része a nevetésnek.“ — Pinczetörés. Szakály István szekszárdi lakos pinczesori tanyáját múlt szombaton éjjel is­meretlen tettesek feltörték és egy kocsira való füs­tölt disznóhust, többi közt 16 sonkát, száz iteze zsírt, szalonnát stb. effélét elemeitek. — A sorozást a központi járásban folyó hó 15-ón fejezték be. Felhiva volt az I. korosztályból 318, a Ií.-ból 238, a III.-ból 184, régibb korosz­tályú 1. Besoroztatott a közös hadseregbe 49; csa- ládfentartóként a póttartalékba 58, mint papnöven­dék a póttartalékba 1. Kevósbbé alkalmasként a póttartalékba 25. Visszahelyeztetett a jövőre 397. Eegyverképtelen-népfelkelői szolgálatra 101. Töröl­tetett 12. Távol maradt 93. Szemcsés ködhártyalob miatt a polgári kórházba küldetett 3. Katonai kór­házba 1. Felülvizsgálatra küldetett 2. — Garay Ferencz zenekara tegnap megérke­zett Amerikából, s a nyáron át itthon óhaj­tanak maradni. Mostani vállalkozásuk anyagilag nem sikerült oly kedvezően, mint az eddigiek. — Süketek figyelmébe. Egy egyén, ki a már 23 é óta tartó fülzúgás- és süketségből egy egyszerű szer hasz­nálata által teljesen meggyógyult, késznek nyilatkozik e gyógymód leírását német nyelven ingyen megküldeni mind­azoknak, kik ez iránt hozzá fordulnak. — O z i m : J. H. Nicholson, Becs, IX., Kolingsgasse Nn- 4. MEGYEI HÍREK. — Eljegyzések. Ke ich Árpád cs. és kir. 10. huszárezredbeli hadnagy eljegyezte Pakson F ö r d Ő s Géza paksi ügyvéd kedves és bájos le­ányát : Irén urhölgyet. — Dán aty János tamá­sit kir. járásbirósági telekkönyvvezető eljegyezte Duna-Földvárról Koller Flóra kisasszonyt, Fors­ter Benő dunaföldvári birtokos bájos gyámleányát. — A pécsi ügyvédi kamra közhírré teszi, hogy F ö r s t e r Béla ügyvéd, Pécs székhelylyel, a kamara lajstromába folytatólag fölvétetett. — Elhullott állatok. Pilisen Kata Péter lova, Pécsén pedig T i k o s János marhája, — elhul­lott lép fenében. ' — A várdombi bíró Staub er Benő meg­unta a dicsőséget és lemondott állásáról; helyette aztán a nép bizalma Ho l ez Györgyöt tisztelte meg a bírói pálczával. — Brutális önkéntes. L i e b n e r Samu vár- tiizír önkéntes Budapesten Frank Albert tamásii születésű vártüzérönkéntes kollegáját szóváltás köz­ben oldalfegyverével súlyosan megsebesítette. A sé­rültet a mentőállomásra, a tettest pedig az őrszo­bába vitték. — Veszett kutya garázdálkodott a múlt hé­ten Deesen ; megmarta a gulyás kutyáját —- ez meg a marhákban tett kárt. A megyei állatorvos aztán agyonlövette az ebeket, a teheneket pedig ápolás és vizsgálat alá vette. — Uszoda Duna-Földváron. Etl József szek­szárdi mérnök, ismert vállalkozó a napokban Duna- Földváron időzött, hogy ott egy kényelmes dunai fürdőt és uszodát állítson fel, amit a földváriak örömmel fogadnak, mert eddig is érezték a hiá­nyát egy rendes uszodának. — A postatakarékpénztár köréből. Az alábbi betétkönJveeskók az 1885. IX. t. ez. 21. §-a alap­ján semmiseknek nyilváníttattak, a melyekre többé sem betétek, sem visszafizetések nem eszközölhe­tek : 12803. sz. Duna-Földvár. 33433. sz. Dombó­vár. 53551. sz. Tolna. 70855. sz. Duna-Földvár. 99517. sz. Bonyhád. 168201. sz. Tolna. 191311. sz. Szakcs. 250151. sz. Paks. 250152. sz. Paks, 260686. sz. Dombóvár. — A dombóvári közszolgák és hordárok tisztes egyesülete az elmúlt héten ideiglenesen be­szüntette működését. Egyetlen tagja ugyanis — Hanti Mihály „városi és vasúti hordár“ (ez a vi- zitkártyáira kinyomot czime) azon gyanúba kevere­dett, hogy folyó hó 4-én Patkó Ferencz dombóvári lakost, midőn ez Kaposvárról jőve a dombóvári va­sút állomáson megérkezett, magához csalta, szives vendéglátásból leitatta és ezen állapotban, a nya­kában volt zacskó zsinegének elmetszése mellett, 75 frtnyi készpénzétől megfosztotta, ami miatt a dom­bóvári csendőrök által elfogatott és a tamási kir. járásbírósághoz bekisértetett. Itt azonban nem ta­láltak elegendő okot további fogvatartására és sza­badon bocsátották. — Most már aztán bátran lehet megint Dombóvárra utazni, a hordár egyesület is­mét folytatja működését és az utazóközönségnek nem kell málhájával többé vesződnie ! — Lápafő és Nakon elkövetett többrendbeli lopások gyanúja miatt a szakcsi csendőrök Kazsoki József lápafői földmivest a tamási járásbírósághoz kísérték be, a hol nevezett most fogva van. — A nagyszokolyi bórgyilkosség ügyében a napokban hozta meg Ítéletét a kir. tábla Molnár Mihályt Molnár Jánost és Sebők Imrét halálra ítélte a kir. tábla is, Osernák J. 15 évi fegyházra, a többit pedig felmentette ; tehát a szekszárdi kir. törvényszék Ítéletét egész terjedelmében helyben­hagyta. VEGYESEK. — Magyar 2 frtos államsorsjegyek. Ezen jótékonyczélu sorsjegyek, melyeknek tiszta jövedelme nagyrészben a magyar hirlapirúk nyugdíj-intézete javára fordittatik, egy 60,000 frtos főnyeremény- nyel bírnak. Az összes nyeremények 160,000 írtra rúgnak, kész pénzben vagy 5°/0 magyar papirjára- déki kötvényben. A húzás már junius hó 27-én történik. — Gyógyszerek hamisítása. Már volt alkal­munk felemlíteni, hogy a gyógyszerek hamisítása mesés mérveket ölt. Most abban a helyzetben va­gyunk, hogy figyelmeztethetünk egy szerre, mely közkedveltségénél fogva a legnagyobb mérvben utá- noztatik. Ez a 40 óv óta ismert és az egész világ­ban elterjedt dr. Popp-féle Anatherin szájvíz, mely 50 kros, I frtos ós 1 frt 40 kros üvegekben kap­ható és melyeknek palaczkjait a feltaláló most meg­nagyobbította és ez által olcsóbbá tette. Miután azonban ezen szájvíz igen keresett czikk, az illető hamisítók valami kotyvalékot készítenek, „Anathe­rin szájvíznek“ nevezik el, hogy e könnyenhivő kö­zönséget lépre vigyék. E hamisítások oly általáno­sak, hogy csupán az osztrák-magyar monarchiában százával léteznek ilyenek, melyekkel szemben a va­lódi Anatherin szájvíz feltalálója dr. Popp udvari fogorvos a legszigorúbb rendszabályokat foganato­sította. A ki fogai és szája egészségét fenn akarja tartani, csak a valóbi Popp-féle Anatherin szájvizet fogadja el. Szekszárdon e szerek Bátory Elek és Szondy István gyógyszertárában, úgy Pollák Ignácz kereskedésében kaphatók. VIDÉKRŐL. B o r j á d. Balog Imre nyug. ev. lelkésznek, megyénk jeles főorvosának, Dr. Sass István ipának, a felejt­hetetlen kedvésségü, 85 évet élt, hirtelen elhunyt öreg urnák temetése folyó hó 13-án délután 8 óra­kor történt meg Borjádon. A temetésen a nagyszámú rokonságon kívül a vidék szintén nem csekély számú előkelősége: földcsurak, papok, tanítók, orvosok, jegyzők s a szom­széd községek elöljárói, jó barátok, ismerősök vet­tek részt. A gyászszertartást Sáutha Károly sárszentlő- rinczi ev. lelkész és jeles költő akistormási, kolesdi és paksi ev. lelkészek kíséretében végezte. Háznál mondott imája.és gyászbeszéde költői lelkének ma­gas szárnyalásáról tettek tanúságot. Az éneki részt a sárszentlőrinczi dalárda végezte, dicsérvén derék vezetőjét, Eifert Henrik org.-tanítót. A gyönyörű kilátást nyújtó temetőn a dalárda éneklése és Sántha Károly rövid imája és áldása után Tóth István nagykajdacsi ref. kántortanitó mon­dotta el gyászköltemónyét, mely a fiatal költőnek mély vallásos érzelmeiről, emberbaráti szeretetéről s az egyházi költészet terén is sikeres működéséről tett bizonyságot. Azután szétoszlott a gyász-közönség. Es a bor- jádi országúton nem láthatá többé csendes lépteivel sétálni az érdemekben megőszült agg lelkészt, a legjobb atyát és nagyatyát, a legjobb embert, a ke­délyességéről s finom modoráról annyira kedvelt öreget. Láttassák és őriztessék emléke az őt szerető ós tisztelő sziveknek utolsó dobbanásáig ! TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Ismeretes olvasóink előtt az őcsényi rabló­gyilkosság esete, melynek szomorú hőse Vass Já­nos tegnapig — annak daczára, hogy tettét beis­merte — személyére- születési s illetékességi he­lyére- végre előéletére vonatkozólag konokul meg­tagadott minden fel világosifást, Egy hónap óta na­ponkint állt kihallgatáson a törvényszék derék vizsgáló bírája Kulin előtt, kinek végre tegnap sikerült a gonosztevőt teljes vallomásra bírni. Megmondta, hogy valódi neve nem Yass János, hanem Dro- b i n a P á 1 rom. katli. ós Pest megye u j h a r- t á n y i lakos ; ezzel a vizsgálat helyesen be van fejezve. T örök Év a, a meggyilkoltnak anyósa, a kit a tettes azzal vádolt, hogy a tett elkövetésére ez bérelte fel, mai napon a vizsgáló biró által sza­badlábra helyeztetett, mert kétséget kizárólag iga­zolva van, hogy Török Évának, ki a megölttel a ta­nuk vallomása szerint állandóan s a legutóbbi idő­kig a legszivélyesebb viszonyban élt, a tett elköve­tése illetve a felbujtás körül része egyáltalán nem lehetett. — Ma tehát már a derék vizsgáló biró odáig érlelte ez ügyet, hogy világosan igazolva van miszerint a szerencsétlen Széki Erzse és Török Sá- meggyilkoltatásánál a tiszta rablógyilkosság esete forog fenn. Az iratokat a napokban teszi át a vizs­gáló biró a törvényszékhez, a hol a vádlott ellen vádalá helyezési határozatot fognak hozni. MI7LATSÁQOK. Sikerült majálist rendeztek Tolnán e hó 8-án. A mulatság az iskolás gyermekeknek volt szánva, de kivették részüket belőle a nagyok is Délután 2 órakor paprikás hallal kezdődött, a melyben mintegy 50-en vettek részt, Az asztal felett Pécsy József prépost mondott a jelenvolt hölgyekre, a vidéki ven­dégekre és a tolnai tanítói karra lelkes beszédeket, Még asztalnál ült a társasáig, mikor a Duna köze­

Next

/
Oldalképek
Tartalom