Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-05-09 / 20. szám
IX. évfolyam. 20. szám. Szekszárd, 1889. ínejiis 9. törvényhatósági, tanügyi TOLNA N'LÁIELIMXEGi-LNK: és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési ár r Egész évre ..... 6 frt. Eél évre ...............................3 frt. Év negyedre . . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, ngy a hirdetési és ejöfizetósi pénzek a szer- kesztőséjhez küldendők. Szerkesztőség: Sétpatak-utcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Szőchenyi-utcza 172. sz. JL tolnamegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye Megjelenik minden csütörtökön. Hirdetési díj als: r Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—30U-ig „ „ 4 frt. 300—400-ig .. .. 5 frt. . • a—— ™ Főmunkatárs: Séner Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: j ^ s -i Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Gr e í g- e x* Gr y al a._ r J JLz uj menetrend. A budapest-pécsi vasút államosítása az egész vonal mentén, ele mondhatjuk országszerte a legkellemesebb benyomást keltette és siettek is a közelebbről érdekelt vidékek ezen örvendetes esemény által nyújtott alkalmat megragadni, hogy azt a mennyire csak lehet hasznukra fordítsák, előnyeit maguknak kiaknázzák. Bar any am egye és Pécs városa a legélel- raesebb módokat használták fel, hogy a kormány és az államvasutak igazgatósága figyelmét vidékük forgalmára vonják. Közigazgatás ós társadalom versenyre keltek czéljuk iránti lelkesedésben és el is érték, hogy végleges elhatározás előtt meghallgatták a pécsieket és teljesítették mindazon kívánalmakat. melyek Pécs és Baranyamegye közgazdasági és forgalmi igényeinek legjobban felelnek meg. Az államosítás által csak közvetve érdekelt K a p o s v á r, Somogyin egye székhelye pedig mon- stre-deputácziót küldött a közlekedésügyi m. kir. miniszterhez, előadván azon kívánságokat, melyek teljesítésétől függnek viueífük érdekei. Csak Tolna vármegye székvárosa Szekszárd tekinti angol flegmával a történteket és várja be szép csendesen a törtónendőket. példát adva az igazi fatalizmusnak. Ügy tesz, mint az egyszeri komikus, ki azon kérdésre: „mit tett ön 1848- b a n ?“ igy válaszolt: „a hazáért reszket- t e m.“ Mert igen, itt nem mondható, hogy reszketés nem mutatkoznék, amennyiben a szekszárdiak mindenütt feltűnő hidegvére és közönyössége a reszketést megengedi; mert az aggály szav a és a tűnődés hangja csakugyan felhangzik itt is, ott is, de tenni a dologban nem tett még senki semmit. — Legyen meg isten akaratja, — meg a pécsieké és a kaposváriaké, mi megnyugszunk benne, nekünk nincs akaratunk. Es a mi legszebb, megbeszélik a dolgot alaposan, találgatják, milyen lesz összeköttetésünk a fővárossal, fölvetik, hogy lesz-e majd D o m b o v ár- P ó c s felé csatlakozásunk, hisz hir szerint 3 személyszállító vonat fog naponkint a fővonalon végigröhögni, mindezt megbeszélik és legkitűnőbb eszmék által megvilágítják, uj vasúti politika reform-program mját fejtegetik a nemzeti csöndes alatt a k a- s z i n ó b a n, sürözgetés közben a polgári olvasókörben, pipaszó mellett a n a g y t r a fi k- b a n, az u j kávé h á z kasszája körül csoportosuló klubban, Tóth G y u 1 á n á 1. és a díszes, két uj padlóval, három trieszti szivacscsal rekonstruált g ő z f fi r d ő ben, a S z o n d y Pista p a cl j á n és egyéb közhelyeken, talán még a falu — pardon, ‘v . * a ■v: z • . i- s-ö- iné" de, de mm eleddig a hivatott tényezők, hogy tettek-e a város érdekében valamit, ezt eddig legügyesebb reporte- rünknek sem sikerült kiszimatolni. Mi, habár ismerve városunk közszellemót, felszólalásunk által kevés eredményt várunk elérni, de napirendre tettük e kérdést, tartoztunk vele, mint a nyilvánosságnak, ha nem is nagy tényezője, de mint egyik szerény közege. Csak ne érvényesüljön ezen ügynél is azon mindent elfonnyasztó szellem, melynek legfőbb jellemvonása: a laissez faire! Félünk, hogy e város és e vár- megye a vasút érdekében hozott áldozatokra, melyek végre tán némi követelésekre is feljogosítanak, szintén egy f r a n c z i a közmondás illik legjobban, az, hogy: travailler pour le roi de Prusse! zz Tolna vármegye törvényhatóságának köz- igazgatási bizottsága május 9-én, ma délelőtt, 10 órakor ülést tartott; 9 órakor pedig a központi vá- lesztmánv. Az ülés lefolyásáról lapunk következő számában fogunk referálni. íz Elvi határozatok iparügyekben. A földmivelés-. ipar- és kereskedelemügyi miniszter e napokban a következő elvi fontosságú határozatokat hozta: 1. Az országos vásárokon való árulhatáshoz iparig a z o 1 v á n y nem kell, mert a királyi kiváltság-levél vagy kormányi engedély alapján tartott országos vásárokon az adás-vevést bárki, ipar- jogositvány nélkül is, szabadon gyakorolhatja. 2. EgyKE kövük st,b által rendezett társas étkezéseknél felhasznált juhok, kecskék és sertések a vága- tási biztos jelenléte nélkül is leszúrhatok. 3= A magyar kir. pénzügyi közigazgatási bíróság döntvénye. A lelkészek, tanitók, azok özvegyei és árvái gyámolitására rendelt, egyházi hatóságok felügyelete alatt levő nyugdíjalapok oly jótékonysági intézeteknek tekintetnek, a melyek tőkéinek kamatjövedelmei az 1875. évi XXII. t. ez. 2. §-ának 7. pontjában foglalt rendelkezések szerint tőkekamatadó alá nem tartoznak. A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. „Szatados Ilonka“ czimü költői beszélyböl. TIZENEGYEDIK ÉNEK. Jaj ! de messze járok, hova is vetődtem, Barna Pálnak gyászos dolgán mig evődtem, Petresék házáról szólani felejtek, Bóluk alig pár szót, tán egyet se ejték. Petresék felejtve ? Dehogy is felejtve, Itt vannak ők most is a szivembe rejtve, Az Isten igazán méltóan megverné, Ki őket könnyedén elfeledni merné. Dehogy is feledem ; szivemen hordozom Okét ma is, ezzel nókiök tartozom. S bár már int az estve, hosszú árnyak lengvén, Dalold őket lantom, lelkesedve zengvén. Barna Pálnak dolgát, mely oly végre ment ki, 0 náluknál jobban nem sajnálta senki. Pedig hát alájuk tüzet, jó meleget Gyújtott az, s miatta szenvedtek eleget. De ők megbocsáták ; a nemes szít feled, Bajodban megsajnál és kibékül veled. S hogy Barna Pál holtát a hir tucltul adta, A jó öreg Petres — ő is megsiratta. Az alkalmat aztán többször megragadta Ezen eset folytán, s gyakran mondogatta : Lám ! ilyen az élet, lássátok cselédim, Mire jut sok ember öreg kora évin. A mig sorsa jól megy, nem hogy meghálálná, 8 igaz alázatban a kedvét találná, Daczol az Istennel, perel azzal nyelve, Vezeti nagy bizton nagyralátás elve. De egy óra múltán, csak egy perez, parányi . . . Elesik és nem tud többé lábra állni, Ki büszkén fitymálja az egész világot, Port eszik, ha a sors kereke ráhágott. Ez volt az ő sorsa. De hagyjuk, pihenjen, Ajkunkról utána egy zokszó se menjen, Ha mit elhibázott, keserűjét ette, Hogy sorsa ily kínos ínségre vette. Maholnap a tél majd hozzánk belopózik, Megderelt az idő, a hó szállinkózik ; Befödi sirhalmát fehér szemfödővei, Feledjük mi is majd emlékét idővel. Es beköszönt a tél ; a szél hideg, kaján, Nem szánakozik a szegény ember báján, Kopottas ruháit át meg átkutatja, Mint hogyha zsebelni vinné czélja — útja. A messze síkságon lesz minden egyforma, Fehér takaróval a tél hogy bevonja, Ha belé lépsz, mintha mennél temetőre, Siket, halotti csend a pusztának őre. Csak néha veri fel lárma ri adása A csendet, szállongó varjak károgása, Yagy ha dühös, éhes farkas ordít távol . . . De boldog, kit békés, meleg otthon ápol. S a Petres ház boldog. Yidoran regélnek A téli estéken, s hidegét a télnek Nem ismerik, őket kis szobájuk enyhe Yécli, mint mádarat anyja puha pelyhe. Nem unják magukat, majd egygyel, majd mással Töltik az időt, az asszonyok fonással, Öreg Petres pedig — igy gyors a perez múlta, Meséli a haza dolgát, mint tanulta. Hej ! kezdi egyszer is, de nagy idők voltak, Hogy a tárogatók megharsantak, szóltak, Öblös Kárpátoknak zúgott be bércze, S tetejökön csillant hadi titok óreze. Háromszinü zászló kibontva —• kibontva, Dagadó szól szárnyán lengetve — lobbantva, Körülte a sereg, Árpád a vezére, Hont keres, uj hona határához éré. Örökébe jőve, de nem ingyen vette, Bírásáért vérét pazarul öntötte, Árát adá minden talpalatnyi térnek, Magyar hazám bére drága honfi vérnek. Majd a szép Alföldet, hogy clözönlötték, Vérszerződésüket szentül megkötötték, Lerakák alapját magyar szabadságnak, V7itte nevük a hir az egész világnak, Es ha jött ellenség s reájok támadott, Bátor szándékáért véres számot adott, Milyen volt a magyar hadiszerencséje, Beszélhet róla Szent-László szekerezéje. Mint a fényes csillag messze ragyogása, Olyan volt a magyar szerencse forgása, A világ rettegé népünk : a had verőt . . . Magyar! múltadból végy a jövödhöz erőt. Lapunk mai száma 10 oldalra terjed.
