Székes-Fejérvári Naptár, 1940
Szépirodalmi rész
— 28 — lásra. Majd iszen lesz még arra más alkalom is, hogy . . De köll is ám, hogy legyen, mert ez igy ugyan nem mehet soká ... De ezt a napot nem szabad úgy befejezni, hogy . . . mert még is, no . . . De hanem hát, még is, hová hajlana ez a leány, melyik legény légyen az, ebben a nagy vetélykedésben, amelyik iránt ez a Bodor Julis hajlandósággal, viseltetnék voltaképpen ? Helyénvaló lenne ám immáron csak ezt is megállapítani, ugy-e bizony ? Ennek a nehéz kérdésnek a tisztázására össze is ült a vénasszonyok tanácsa nem egyszer. Mári néni azt mondja, ő egyszer megleste azt a leányt Gyurival a kertek alján . . . Kata néni viszintag erősen állítja, hogy ő meg a két látó szemivei figyelte, mikor Ferkó meg Julis a minap egyszer, a kutnál... iszen jól megnézte ő... Tessék . . . Aztán igy lehessen itt a helyzetből kiokosodni. Hát igy nem is indulhatott a helyzet tisztázódásnak, ne is csudálkozzon senki. Mert ez a leány meg szinte mindennap jobban nekivirult, szinte mindennap szépült, ékesedett és ha kicsit megnézte az ember, a csitriből egy olyan parádés-szép leányzó teljesedett ki hamarost, hogy igazán belekáprázhatott a szeme annak a legénynek, aki egyszer ráfeledkezett a tekintetével. De mi lesz itt, jó Teremtőm, ha ezek az állapotok igy folytatódnak még sokáig ? A minap például Ferkó a körösztanyjától, a Pikulánétól üzente meg Gyurinak, hogy jobb lesz, ha nem ásétozik az után a leány után, mert elóbb-utóbb úgy is kitolja a szemit érte Gyurinak . . . Mire Gyurka meg visszaüzen, hogy azt mondja, ember köll oda, szálas, nem ilyen nyálas . . . Különben iszen majd ő sem felejti ám el számonkérni, ami Ferkó rovásán van, csak jöjjön el az ideje . . . De nehezen lehet az ilyen irgalmaknak a végét kivárni . . Különösen node jaj, hát mi történt a következő héten is. A legények bandába szedelőzködtek, hogy májfát állítsanak, mert elérkezeit a szép májusnak orgonanyitogató elseje. A Gyuri-féle felekezet a felső kocsmában ütötte föl hadi szállását, ők ott is akarták májfát állítani. Ferkó hívei meg az alvégi kocsmában vertek tanyát. Mindegyik párt megbízottai elmentek előző nap az urasághoz s megkértéjk, engedjen kivágni az erdejéből egy szép, sudár, hosszú, fiatal fenyőfát tetőnek, hogy mentői magasabban és mentői tovább állhasson a falu felett büszkén, diadalmasan. Mert, hogy el ne vétsük, ez figyelemre való dolog csakugyan,, hogy melyik csoport legénységének lesz majd szebb, mentői jobban fölkendőzött és lehetőleg a másikakénál is magasabb májfája! Ügy ám. Hát fölállítják este azt a hires májfát. Jó magasat mindegyik, hogy a ráakasztott borosüveg alig látszik rajta!... S uramfia, ahogy a falu másnap reggel nézi és gyönyörködik benne, — a Ferkó-párté mintha jóval magasabb volna, mint a Gyuriéké! . . . De csakugyan ám. Akárhonnan, a falu akármelyik pontjáról nézik, a Ferkóéké mindenképpen magasabbnak tetszik. De még a határba is a Ferkóéké látszik el jobban, — a Gyuriékét éppen hogy csak ki lehet venni a fák sűrűjében. Noiszen. Ez köllött csak a Ferkópártiaknak. Meg nem állhatták előttük a Gyuri hívei, ugyan: — Pajtás, mé nem kapájjátok meg a májfátok tüvit, e nyomja a gaz, alig láccik ki belüle! . , .
