Székes-Fejérvári Naptár, 1938
Szépirodalmi rész
BARTA úri- és hölgyfodrász Nádor-utca 23. és Rákócziutca 4. szám. — Hungária Kávéházzal szemben. — Észvesztő fiam, észvesztő, — dörmögött, — amit ezek a költők művelnek, kijelentem magának, hogy a verselő, élemedett korú hölgyek miatt ideggyógyintézetre szorulok előbbutóbb! Vadvirág barátnőnk megint belém hajított húsz deka lírát! Bolondgomba fiam, kijelentem magának! Savanyu tekintettel bontogatta az előkelő borítékot, aztán megbüvölten meredt a finom papírra. Hamarosan magára erőltette atyai fölényét .s átrikkantott Boldizsárhoz, aki vörösödó fülekkel hadakozott egy izgalmas múzeumi értekezés latin idézetei ellen. — Hollá fiam, meregesse csak a füleit! — Parancsára szerkesztő ur ! — Äzt hiszem korszakalkotó leleplezés jelenik meg ma a Porvári Hirek hasábjain. Mi volt aláírva azokon a gálád névtelen leveleken ? — Csalhatatlan Jóakaró! — Igen és arra emlékszik édes fiam, hogyan irta alá gyalázatos verseit Höhöry Eugénia barátnőnk ? — Vadvirág kéremalázatosan ! — Helyes édes fiam Boldizsár! Na már most mi a véleménye azokról az emberekről, akik többféle aláírással dolgoznak életükben s egy meleg napon felcserélik az aláírást két Írásművük alatt ? Bolondgomba ugyebár édes fiam, bátran kijelenthetem magának! Nos olvassa el ezt a verset! Boldizsár lelkes szemekk rohant át a fonnyadt liráju sorokon s felhevülten rúgott bele Csorba szerkesztő ur1 ágyát képező pamlagba. Vadvirág kisasszonynak jólismert sorai alatt ez az aláírás állt: Csalhatatlan jóakaró! — Vigyázzon fiam a lakásomra, — intette Csorba szerkesztő ur! — Most pedig iszkiric és tudja meg nekem, hogy ki kapta a legeslegutolsó névtelen levelet? Azt hiszem sorsdöntő perceket élünk ! No iszkiric! Még mielőtt azonban Boldizsár kiszáguldott volna az éjszakába felvillanyozva a nagyszerű gyanútól, berontott a szerkesztőségbe sörhabbal ápolt bajuszán Elek tanácsos ur s kezében ott lobogott egy levél. Mit részletezzük! A kétségtelen bizonyíték! — Uraim! — lihegett, — az önök fonnyadó lírikusa, Vadvirág kisasszony nem átallott engem — itt kihúzta magát — engem panamával vádolni s ez alá a förmedvény alá a saját költői álnevét írni! Mit szólnak? Semmit, villant Csorba szerkesztő ur ! — Vártuk Önt tanácsos ur. Ha hajlandó egy órácskát körünkben tölteni, tanúja lehet a világ sajtótörténetének legbravurosabb leleplezésében, — Egy oldalai Írunk róla, — üvöltött Boldizsár! —Bolondgomba édes fiam ! Kijelenthetem. Figyeljea ide. Finoman kell az ilyet megoldani. Fölösleges lenne a következő óra történetét elmondani. Tény az, hogy a Porvári Hirek első oldalán másnap reggel egy vers jelent megs egy névtelen levél. A levél alatt ez állt: Vadvirág ! A vers alatt ez: Csalhatatlan Jóakaró! Csorba szerkesztő ur meg hanyattfeküdt a pamlagon s feje alá gyűrve a friss lapot, atyai fölénnyel belehorkolt a szerkesztőség savanyu, tintaszagu levegőjébe ! Amerikai utazók. — Két napig voltam csak Firenzében ? De hiszen azalatt aligha nézhettek meg minden nevezeteset. — Oh, felosztottuk magunk közt a dolgot. Én a múzeumokat néztem meg, a feleségem pedig a templomokat.
