Székes-Fejérvári Naptár, 1938

Szépirodalmi rész

— 37 — ütötte. Ä seb nagyon vérzett és a két gyerek halálra rémülve, tágra nyílt szemekkel, tehetetlenül bámult a kis sebesültre, akit Mariska gyorsan ölébe kapott. Egy finom batiszt zsebkendő volt nála, azzal itatta le az összecsap­­zott aranyosba, játszó barna fürtöcskék közül előszivárgó vércseppeket. Majd, hogy az is teljesen átázott, futott be vele a szobába. Az iszonyattól nem tndott szóhoz jutni, csak némán riadó tekintettel babusgatta, simogatta csó­kolta . . . Mikor feltekintett Daán állott előtte. Mariska első gondolata az volt, hogy soha többé nem láthatja a gye­reket. Éppen ezt, aki a megdöbbenésig hasonlított az édes apjához és akit éppen ezért édes, fájdalmas gyönyö­rűséggel nézett egész napon át. Úgy tekintett fel a komor férfiarcba, mint a bűnös, akinek a következő pillanatban dől el a sorsa. — Nem tehetek róla . . . Oh, Iste­nem, igazán nem tehetek . . . hebegte össze-vissza, sírásra álló szájjal. Higyje el, úgy vigyáztam rájuk egész idő alatt . . ; És mégis megtörtént. És éppen ezzel a drágával esett meg, aki . . . Nem . . . nem ... Én tu­dom, hogy soha sem fogom őt többé látni ... Én tudom. — Dehogy is nem fogja, — mondta most érzelemtől átfűtött hangon a férfi. Látni fogja ezentúl mindig. Ápol­hatja, gondozhatja őket. Ha ugyan ma­ga is úgy akarja . . . Ha akarja-e ? De túláradó boldogságában térdre hullott a pamlag előtt, amelyen a kis­lány éppen elszenderedett és könnyein át nézte nézte az ő kicsi őrangyalát, aki im visszavezette őt a Paradicsomba. Pálffy István: Versek. A hínárban hossza csörü gólya kézzel. lábbal verekszik a gólyahir színével. Buktalgatja fejä s meztelen békával, mint a repülőgép, hazafelé szárnyal A zsombékban gyíkok s testszinü giliszták a jóízű napban álmokat alusszák. Még a víz fodra is elsimul a habban, aivi- csevegése mindegyre halkabban, álmosítva csönög. Nyár libeg a tájon, mint a szerelem az ártatlan leányon. TuL, Ozora felöt közeleg egy csónak, •Idalán a háló szerszámai lógnak. Térdig kilátszik a halász lábaszára. mely ég a fényben, mint ! foga közt pipája. Beszélget magában, elunhatta magát : .Szaladj le hálócska, j fogd meg a hal nyakát.* .Ejnye le, de csöpp vagy, huss! vissza a tóba! j s ha megkövéredtél. j jelentkezhetsz újra.“ . Vár a Peti, Jóska, jó lész vacsorára, reggelire-délre, úgy sincs már a tálba ■ Kiveri pipáját. Véget vet a szónak. Roskadt teste alatt nyög az öreg csónak. • ! Baloldalt aratnak j némedi népei, rossz ingü hátukat a hőség égeti. A kendergyár bűzös szaga sűrűn megáll s az izzadt arató kenderbűzt iddogáL Ha feláll s körülnéz i fenn a part peremén: látja, hogy fürdőznek az urak. Pár legény és néhány kisasszony kényesen visongat, i fehér bőrük látszik, mellüket s hasukat takarják el éppen. No, furcsa egy divat ! Jó, hogy a faluból nem lát ide a pap . . . I O i Lehet még sok vidék, lehet még sok folyó, legszebb hegy a „Nebándd“, legmélyebb á Siói Ezen a vidéken keltett a szerelem, szép piros madarat j gyönyörű szivemen. Emléke még most is szemem előtt szárnyal í s megérinti arcaom gyenge, pelyhes szárnnyal. Ne is lássam többé élve, hanem halva, Legszebb a soha nem | ízlelt piros alma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom