Székes-Fejérvári Naptár, 1937
Szépirodalmi rész
40 — Először még a gondolatot is szégyelte. De az mindig visszatért és kétheti tusakodás után győzött. Most ott tart, hogy pár pillanat és vége mindennek. Felemeli a fejét az asztalról, felkel és az éjjeliszekrényhez megy. Kivesz a fiókból két kis dobozt. Kinyitja őket s nézegeti a kis tablettákat. Majd vizet tölt a pohárba és beleszórja az egyik doboz tartalmát. Eloltja a villanyt. Az egész lány reszket. Lüktető agyában pattanásig feszülnek az idegek és a kezében meg-megloccsan a pohár. Azután megindul felfelé a kéz lassan közeledik a forró szájhoz . . . már csak pár centi . . . már hozzáér az ajakhoz . . . Az ablak alatt ekkor halkan megrezdűl egy húr és kedves, bájos dallam bontakozik ki a vonó alól: „Csak egy kislány van a világon . . .“ Száll, száll a hang, befolyik a kis szobába. A lány kezében nagyot locsan a Istvánt és Antalt kint érte a dél a Sárrét kellős közepében. A harangszó olyan vékonyan ingott, lengett a levegőben, mint a cérnaszál. Köröskörül vakítóan villogott a hó. A nap lecsúszott az ég tarkóján, mint egy félrevágott kalap s a Bakony felől friss szél motozott. Hideg volt, de ezt még bírta az ember. A legközelebbi falu Keresztes, ahol a delet húzták, még órajárásnyira volt innét. — Hallod-e, — szólt István és megtorpant a hóban — harangoznak, dél van. pohár viz, tágrameredt szemekkel bámul az ablakra és hirtelen beledöbben az agyába, a szívébe a felismerés: — Ferikém ! — A halk kiáltás nyomán ájultan omlik el a szőnyegen. A pohár tartalma lassan szivárog be a szőnyegbe. A szobában lágyan ömlik szét a hang. „■ . .A jó isten, de nagyon szeretett, Hogy énnékem téged teremtett Odakint pedig a fiatalember, aki a cigányba kapaszkodva tud csak lábon állni, vagy négy-öt nóta után veszi csak észre, kogy eltévesztette a házat. Eggyel arrébb kellett volna mennie, mert ő oda tartozik szív szerint. Ott várja őt az a szőke kislány. No de arra már nincs ereje, hogy odavánszorogjon. — Meg azután most már mindegy; morfondírozik hangosan talán csak akad itt is egy lány. Akkor pedig rendbe van a dolog. Mert az is csak egy kislány, meg ez is csak egy kislány. No nem igaz. Irta : CSÁKÁNY AMBRUS. — Ehen, — szippantott Antal bunkós nedves orrán — hallom. Ezzel már le is számoltak az ebéddel, mert úgy tervezték, hogy délre beérnek Keresztesre s fölhajszolnak valahol egy tányér levest legalább. Pedig elég szépen jöttek vaktában előre, gondolomformán toronyirányt, de attól kezdve, ahogy ráléptek a jégre, melyre nem is számítottak, úgy haladtak csak előre, mint az öreg frontharcos: két lépést előre, egyet meg hátra. Eleinte azt hitték, csak kis darab jég lesz az egész, hamarosan kérész-VARJAK.
