Székes-Fejérvári Naptár, 1937

Szépirodalmi rész

— 31

less, ha paplant Mlmrnétói ossz b««: jouuci 6.

rövidesen kirúgta a kölyköt, akinek a pofáján kirajzolódott Gyanta tenyerének pontos alaprajza lilán. A közrend bélyegzője lila párnáról leütve.

Szeliden belekönyököltem az aktamocsárba, mire Gyanta felorditott.

— Micsoda disznóság ez? Ez közhivatal.

— A gyepmesteri telep is annak mondható — világositottam fel.

Erre megcsitult és közölte velünk hogy Propter valami kifőzdében, ahová rongyoslevest ebédelni járt és militarista eszméket terjeszteni, kiütötte valami munkás két fogát. Ebben az ügyban akart ó kihallgatást eszközölni. Rasputin megnézte magának és kapásból felsorolt tizennégy írnokot, akiket utált és kettőt, akiket életbenhagyott volna. Gyanta még lármázott volna valamit, de finoman és diplomatikusan a képére kentem egy pincérnő nevét, akinek a botrányáról csodálatosképpen sohasem lett főíárgyalás.

Ezzel el is vitorláztunk.

*

Az odú előtt Hildácska bizsergett, hozzámfente magát és a szemembe lőtt, mint egy reflektor.

— Szerkesztőm, — Hitegetett, — édes egy szerkesztőm.

— Bocsánat kisasszony, világositottam fel, de csak fizetéstelen volontór vagyok.

— Az micsoda ?

— Olyanféle, mint a színháznál az ösztöndíjas kardalos. A szinlapon művésznek tüntetik fel, de az utolsó kellékes is beletörli hamleti fájdalmát.

A szeme sarkában megjelent valami, ami az olvasztott szénhez hasonlított.

— Csak semmi bögés fiam, állítottam szilárdra a szemafort s meg veregettem a háromszögletű lapockáját. — Csak semmi bőgés. A művészi hivatás

csalódásokkal jár. — Rongy jelszavakkal hadonásztam, mint valami beijedt zászlós matróz tekintélyem süllyedő hajóján. Lótusz ur a tiborci mellényt rángatta a háttérben, Lótuszné intézkedett a petróleum bekapcsolása iránt. Akkor jöttem rá először, hogy az írott malasztért csak ezek savanyutejen felnőtt Lótuszok és Hildácskák fizetnek meg igazán. A testükkel, a szívükkel és esetleg két deci petróleummal.

A város határában elhagyott téglagyárak álltak bemázolva a korom újkeletű történelmi patinájával. Ezekben a gyárakban történelmi levegő cirkulált kisértiesen. Agyonrozsdásodott csillék jelezték, hogy a háború óta egy zsindelyt nem égettek ott, szétrothadt szalmazsákok fogolytáborról beszéltek, egy kézigránátlyuk és egy géppuskával veretett emberalak a falon igazolták, hogy a kunbélai misszió itt is tartott szemléltető előadást a kommunizmus mechanikájáról.

Hatalmas agyagosgödrök léptek elő tógazdasággá körülöttük s azokat is felverte az acéllevelü sás. Fajbékák, elhízott pontyok és néhány kopott kanalasgém imitálták unottan a természet örök, fajfenntartó harcát.

A szigeteken harsogott a fü az egészségtől, a füzek között élesen lengett a nedves levegő.

— Hü, de Robinzon vagyok, — morogta Rasputin s valami édes, fiatal nádtorzsát rágott unottan. Bámultam a füzágak világoszöld csipkéit, amint az ég kék selymére vetültek Propter kicsalta a nádból egyetlen meghitt ismerősét, egy pézsmapockot, megetette és viszontszolgálat fejében bonyolult tételekre oktatta az emberiség tökéletesebb rétegeződésének kérdésében. A pocok hátralapitotta mogyorónyi füleit s aranykeretes szemeit Propterre füg-