Székes-Fejérvári Naptár, 1936

Szépirodalmi rész

— 23 -Oroszlányok

Ä fiatalember tunyán vakarózott, ásított hatalmasat és kiugrott az ágyból. Negyed kilencre járt s kilencre a hivatalában kellett lennie. Csak úgy pizsamában a hónapos szoba rozoga szekrényéhez lépdelt és kinyitotta. Két rend ruhája függött a fogason. Egy nyári és egy ünnepi.

— Egyiket be kell vágnom a zaciba.

Odaállt az ajtóhoz.

— Fazekasné ! Fazekasné drágám !

A szoba asszonya az iskolábament

gyerekek után szedte le a reggeliző asztalt. Abrosszal a kezében jött az ajtóhoz, amelyet a fiatalember negyedig kinyitott.

— Mi van, lelkem ?

— Nem röstelre átmenni a zaciba a fekete ruhámmal ? A szmokingom végkép lejárt, ki kell váltanom.

— jó, majd elviszem, csak készítse ki a székre. Hanem azt akarom mondani, most jutok csak hozzá, mert megint hajnalban jött haza Pásztori úr, hogy a postás ismét itt volt a rádió díjért. Kifizettem.

• — Nagyon okosan tette. írja csak a terhemre, Fazekasné drágám.

Becsukta az ajtót, hogy elejét vegye | a további szóbeszédnek. A tapétaajtón át a fürdőszobába ment. Borotválkozás közben ismét nagyokat ásított.

— Hiába, ha kimarad az ember, megérzi — futott át a fején.

Kapkodva öltözött, nehogy elkéssen.

A hivatalban unottan tett-vett.

— Megint lumpoltál — fordult hozzá valamelyik kollegája.

Legyintett.

— Naná, majd rorátén voltam. Arra ráérek harminc év múlva is.

A szomszéd asztaltól átszólt egy öregebb jóságos arcú tisztviselő.

— Nem tudod, melyik pillanatban szóllit az Ur.

Pásztori nem figyelt rá. Közelebbi j szomszédja egy fiatal tisztviselő volt, annak magyarázta:

Irta: PÁLFFY ISTVÁN.

— Ilyen nő nincs, barátom! A Kálvária téren muzsikálnak, egy eldugott helyen, de nem az a fontos. Azt a piszlicsár helyet is felmagasztositják. így mondta a Végh Béla, akit elvittem hozzájuk. De látta őket a Tóth Laci, a Hamar Jóska is. Micsoda nők, barátom ! Két testvér, oroszok, tudod emigránsok. Egy orosz cári ezredes leányai. Ahogy azok muzsikálnak 1

Csettintett.

— Neked pont a muzsikájuk tetszik — röhögött a másik.

— Ne érts félre — ütődött meg Pásztori — Ezek abszolút urinők. Élni kell s ezt a kenyérkeresetet találták ki. A férfiakat azonban észre sem veszik.

— S neked melyik tetszik ?

— A fiatalabb. A Tonja. De képzeld, még hazáig sem kisérhetem. Azt sem árulják el, hol laknak. Nappal biztosan jó társaságuk van, amely nem is tud arról, hogy mivel keresik a kenyerüket.

A hivatalba postás jött. Pásztori urat kereste.

A fiatalember fanyalodva fogadta. Biztosan pénzért jön, már elfelejtette, hogy a rádióért fizetett a háziasszonya.

— Egy kis pénzt hoztam, kérem — mondotta a postás és megnyálazva nyújtotta át aláírásra a tintaceruzát.

Pásztori visszanyerte biztonságérzetét.

— Ötven fillért fogjon le magának — mondotta semmibevevően.

Kissé megkönnyebbült, ez a pénz egészen váratlanul jött neki. Éppen elég volt ahhoz, hogy némi sürgős adósságát rendezze s a zálogházban lejáró szmokingját is elintézze. Valami ürüggyel elkérte magát, hazament, meghozatta háziasszonyával a szmokingot és leheveredett. Aludt egész délután. Este tiz órakor szmokingba öltözött, a maradék pengőket zsebrevágta és elindult a kis zúgkávéházba, ahol az oroszlányok zenekara muzsikált, nagy