Székes-Fejérvári Naptár, 1930
Szépirodalmi rész
— 56 — Birkózásban ha visszaesés nem is, de stagnálás állapítható meg. Birkózással városunkban csak az ARAK foglalkozott A nehéz pénzviszonyok, a biztos ráfizetés dacára is megren dezte az év elején a kerületi birkózó bajnokságokat, amelyen birkózói egy első és két második helyet vívtak ki. Tóth István kerületi bajnok, kerületi válogatott lett és több budapesti versenyen vett részt kiváló sikerrel. Mellette Nagy Ferenc ért el kiváló sikereket A szakosztály vezetésében dr. Horváth János és Velker Ferenc tevékeny ségéről lehet dicséröíeg megemlékezni, Az év vége felé újította fel a DVE birkózó szakosztályát. Úszásban egyedül az SzTC nek van kimondottan működő szakosztálya. Ott akadt pár hozzáértő egyén, Flöthmann Jenő, Svéd Zol'án és Rosberger Imre személyében, akik derék munkás ságot fejtettek ki az úszás sport fellendítése terén Munkájuk eredménye nem maradt el, mert úgy a férfi, mint a női úszók között nem egynél a múlt évhez képest fejlődést iehetett megállapítani. Megrendezte nyáron az SzTC á kerületi uszóbajnokságokat. Külön fejezetet lehetne írni az ARAK /öwész-osztályáról, a fegyelem és a nem zetnevelés terén példaképül szolgáló eme szervezetéről az ARAK nak. Leg utóbb az o’asz fascis’ák előtt vívlak ki elismerésre méltó sikert, aminek emléke Mussolini képe alakjában dicsérő oklevél gyanánt szolgál ezen hatalmas létszámot számláló szakosztály működéséről. Sorsjegy akciója egészen szokatlan irányban mozgatta meg a város ég a megye társadalmának érdeklődését E szakosztály működése egyik legörvendetesebb eseménye városunk sport életének A lövész osztály vezetői: Mé szöly Károly, dr Milosevits Miklós és dr Gyárfás Lajos. A futball hagytuk utoljára, amellyel lapunk, a Fejérmegyei Napló amúgy is elégészletesen foglalkozik. E helyütt tehát csak rövid összefoglalása lesz az év eseményeinek. A bárom futballt űző sportegyesület DVE, SzTC és ARAK közül azt legintenzivebben a DVE folytatja Csapata a kerület I osztályú baj nokságáért játszik Az 1928/29 bajnoki szezont szép szerepléssel fejezte be s az ötödik helyen végzett Az őszi szereplése elé igen nagy érdeklődéssel né zeit a sportközvélemény. Az elindulás jól is ment, azonban később sérülések és a csapat változó formája sok esetben hozott csalódást a klub híveinek. « Jelenleg a bajnokság 8 ik helyén áll. A szakosztály vezetésében élénk tevékenységet fejtett ki Halász Károly, Kövér Ferenc, dr Hermann Imre. Az I. csapat legállandóbb összeállítása ez évben az alábbi volt: Litvich, Feigl, Tárnok, Dittrich, Vanka II. (Máhr), Balogh, Vanka I., Wagner (Both), Tirk (Fodor), Kotrobay, Pingiczer. Az SzTC csapa a a győri II. osztályú bajnokságért játszik Az elmúlt bajnoki évben 40:23 gólaránnyal 22 ponttal az ötödik helyen végzett. Az idei szezonban a negyedik helyen áll. A szakosztályvezetésében Fülöp József fejtette ki a legnagyobb tevékenységet. A csapat legállandóbb összeállítása: Bostai (Mák), Fehér (Kolmann), P rcz, Rumoda, Wimmer, Viniczai, Gergely, Hegedűs (Nyulasi), Kovács III,Twordy, Vanka Az ARAK szintén a győri II. osztályú bajnokságért játszik. A múlt évben 42: 33 gólaránnyal 21 ponttal a hatodik helyen végzett. Az őszi szezonban tarka eredményeket ért el a a csapat. Jelenleg a bajnokság ötödik helyén áll. A szakosztály vezetésében tevékeny részt vesz: dr. SchmöltzJózsef, dr Boór Ferenc, Denkinger Jenő és Bors József. A csapat legálíandóbb összeállítása: Varga, Sass.Szukop, Kovács IV, Vadász (H orváth) .Vanka, (Lu k ács) Kovács l, Kiss (Kovács III ), Lőrinc, Kapocs (Wagner), Kovács II. (Raffay).