Székes-Fejérvári Naptár, 1930
Szépirodalmi rész
— 51 — volna az ilyent' rögtön felmagasztalni, ügyvéd ur kérem! Ügyvéd: Nono, nem bizonyult be halálos bizonyossággal, hogy gyilkolt. Mi pedig csak emberek vagyunk, nem tudhatunk mindent. Könnyen valószínű, hogy teljesen ártatlan ember! II jelenet. A rab és az ügyvéd. Ügyvéd: (kulcscsörgés és az ajtón belép az ügyvéd. A rab fásultan nézi a szeme szögletéből.) Örömhírt hozok. Nagy! Megjött a vá’asz a kegyelmi kérvényére. Most már aztán fel ám a fejjel! Rab : (lecsúszik az ágyról. Alig hallhatóan) Ügyvéd ur... (nagyot nyel) Ügyvéd ur... (az öröm legmagasabb fokán) Ügyvéd ur !! (liheg és kapaszkodik a kérvényválasz után, amely az ügyvéd kezében van.) Ügyvéd: (átadja) Tekintettél arra, hogy a gyilkosságra tanú és szem mellátható bizonyiték nincs, az államfő megvál toztatta az ítéletet s az életfogytiglani büntetést húsz évi fegyházra szállította le. (A rab oda se figyel, remegő kézzel bontotta ki az írást és olvassa. A papir remeg. Elolvasás után a földre hullik, a rab két keze a levegőben, mintha a papirt fogná. Üveges szeme élőre mered.) Rab: Húsz év... (a homlokát fogja) Hufz hosszú év... Ügyvéd: (hozzámegy és megveregeti a vállát) Nono, Áron, ne essék kétségbe. Gondolja el: mégis Csak sokkal enyhébb büntetés! Más örülne ennek ! Rab : (értelmetlenül motyog) Örülne... Húsz évig eltemetve... Milyen sok, milyen sok, milyen nagyon sok... (feleszmélve) S most már semmit se lehet csinálni, ügyvéd ur kérem? Ügyvéd: Most már semmi segítség nincs édes fiam! Rab: (csüggedten) Semmi... (Színtelen hangon) Kár volt ez a kegyelem... Jobb lett volna, ha az életfogytigtartó bűn tetés maradt volna. Most már úgyis rajtam a bélyeg, nem kívánkozom hát az emberek közé, hogy ujjal mutogas sanak rám... Ügyvéd: Mért csügged el ennyire, fiam? Mégis csak külömbség! Nézze5 ottkünn süt a nap, nyílik a virág, meleg van, nyár van, a maga kis hiújában talán épen ma kezdődik az aratás. A földeken még sohsem volt olyan élet, mint épen ma. Cseng a kasza és az aratók nótájától hangos a határ. Hát maga nem örül annak, hogy ha majd kiszabadul, közéjük mehet ?.., Rab: (révedezve) Az őszi búzát még én vetettem el — de learatni már nem én fogom. A tehén akkor hordozta a borját, én azt még nem láttam. A szőlőben tavaly ültettem uj fajta venyigét, más szüreteli le és a két éve épült házamat más fogja lakni... (az ágyhoz Imbolyog és leroskad rá) Ügyvéd: Nézze, Áron, maga nem idős ember még. Hány éves is ? . - Harminc, ha jól emlékszem, Ötven éves lesz, mire kiszabadul. Ha jól viseli magát, lehet, hogy amnesztiát kap.. • előbb kiengedik... Reménykedjen, Áron, sohase csüggedjen el í Rab: (fáradt gesztusokat tesz) Jobb lenne itt belül elrothadni. Mit ér már akkor az élet? Az egészségemet, a véremet húsomat elrágja már akkora a börtön. Örökös nyavalyát szerzek talán. Senki szóba nem áll velem, én meg félek majd találkozni valakivel... Harminc évvel elevenen eltemetve! Számolgatni a heteket, napokat, órákat!... Igen, itt senyvedni a vackon, amig ottkünn nyílik a virág, meleg van, nyár van és aratásra csendül a kasza. Áratják az én búzámat... Ügyvéd: Nyugodjunk meg Isten rendelésében, édes fiam... Majd lassanként úgyis megjő ám a beletörődés, a megszokás és örülni fog, ha majd letelik az ideje. Most még természetesen érzékeny .. Nézze, fiam, (zavarban) én a védőügyvédje voltam, észrevehette, hogy minden igyekezetemmel azon voltam, hogy felmentessem magát. Nem is kérdeztem eddig, amit most fogok, mert bíztam az ártatlanságában, mint
