Székes-Fejérvári Naptár, 1929

Szépirodalmi rész

— 51 — fulladnia. Lüktető haláatékára szorította a kezét és meredten bám alt egy darabigaz éjjeli lámpa misztikus fényébe . . . Erezte, mint önti el lassan-lassan valami elviselhetetlen hőség az agyát, majd nyomban rá vacogni kezd a foga a hidegtől, mely végig futott a testén. Hirtelen kiugrott az ágyból és lázas kapko­dással kezdett felöltözni. Még nem tudta, hogy miért, csak öltözött Azután az ablakhoz futott, felrántotta mind a két szárnyát és messze ki­hajolt a ködös levegőbe. Mindenre a küzködő hajnal csendje borult, csak a nagy udvar túlsó oldalán, ahol bátyja néhány szobát tartott fel magának, gyújtottak világot és árnyak mozogtak a leeresztett re­dőnyök mögött. A jó fiú hát csakugyan a barátjához készül, hogy mellette legyen a leg­nehezebb órában, ha ugyan el nem késett máris. A leány a pattanásig feszült idegeivel ügyelt tovább, hogy mi történik odaát ? Kevés vár­­tatva egy inas lépett ki a megvilágított elő­csarnokba és egyenesen a garage felé tartott... — Szentséges Isten hiszen akkor neki sincs vesztegetni való ideje! Gyorsan, gyorsan!! És alig néhány pillanat múlva nyílt a Stoff Jancsi szobájának ajtaja . . . A fiatalember már leijesen útra készen állott az asztal előtt és teáját kavargatta Hátra se fordult az ajtó nyílásra. Azt hitte, hogy a legény jön jelenteni hogy minden készen van. Csak arra riadt fel, mikor egy remegő kis kéz a karjára nehezedett . . . Csodálkozva nézett a húgára. Azok után, amit az elmúlt napon tőle hallott, mindent gondolt volna, csak azt nem, hogy ebben az órában itt álljon előtte bundában, sapkában, útnak öltözve. De értel­mes ember létére nem sokáig töprengett a váratlan fordulaton. És nincs is sok magyará­zatra szükség ott, ahol két szomorú, könnytől fátyolos ieányszem beszél sok-sok keserves küzködésről és a mindent legyőző, mindenen diadalmaskodó szerelemről. — Ugy-e magaddal viszesz ? — kérdezte Kata meghatóan szelíd, alázatos hangon, de olyan egyszerűen, mintha mi sem volna termé­szetesebb, mint hogy ő most Deécsy Miklós betegágyához siessen. Már az autóban ültek, mikor végre ei-el­­akadó lélekzettel meg merte kézdezni, hogjr . . . kapott-e valami hirt . . . onnan? . . , Jancsi bizakodva mosolygott. — A legjobb reménységgel mehetünk, kicsi. A kezelő orvos nemrégen telefonált, hogy az operáció nagyszerűen sikerült. Nem is lehet ez máskép, ha Kerényi kezében van a kés. A beteg mélyen alszik és ha komplikáció nem jön közbe ... De hát nem jön. Miért jönne ? Most már egész bizonyos a gyógyulás. Hiszen mi leszünk mellette! Az agyo igyötrött leányba uj élet költözött. Hosszan, mélyen fellélegzett, azután üdvözölt mosollyal tekintett az égre, mely hiába volt olyan vigasztalanul komor, számára most kelt fel a Nap ... A diadalmas, életet osztó szerelem Napja, hogy többé le ne áldozzon ... A gazdag leány meséje nincs tovább. Mert tudvalevőleg a mese ott szokott végződni, ahol a boldogság kezdődik. Reggel-este imádkozom És csak egyet kérek: Adná meg a jó Isten azt, Amit nem remélek I Vágy. Az egyikből kifizetném Sok-sok adósságom: Minden árvát fölnevelnék Ezen a világon I Öltöztetne néhány évre Bársonyba, selyembe, Nyomna egy-egy teli erszényt Mind a két kezembe . . . A másikból száz ispotályt Építtetnék — szépet, Nagy orvosok gyógyftgatnák Ott a szegény népet , . . Végezetül selyem, bársony Minek lenne rajtam ? Járnék újra szegény sorba', Észrevétlen, halkan ... Balatonfüredi VAR<3A JENŐ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom