Székes-Fejérvári Naptár, 1929
Szépirodalmi rész
— 38 — ondolás, gondos munka, korának hű ifejezője. A kőből faragott szobron a magyar kultúra első vésőnyomai mint egyik értékét őrzi a múzeumunk. csapatokat. A csapatok, a honvédek voltak élőszobor az ország határain. Az élő szobor állt rendületlenül őrhelyén, több sebből vérzett, mint a szimbóluma testén a szeg ütött. A háború páncélos vitéze a múzeumba A fenti képünk már nem ily békés érckövéí hirdeti a középkornak. A hőhérbárd, bilincs és nyaktiló. Ezen a széken végezték ki hajdan az elitélteket. Az áldozat a d) jelzésű bilincseket viselte kezén és lábain. Az elitéltnek csuklóit a c) jelzésű vaspánthoz kötözték úgy, hogy nyaka a b)' jelzésű széktámlára került. A bakó pedig az a) jelzésű hóhérbárddal vágta le a fejét. A múlt kivégzésének eszközei az akkori szokásokkal és törvényekkel együtt a múzeumba került. Utolsó képünk szintén múzeumunk értékei közül való, de már a legújabb kornak, a világháborúnak emlékét őrzi- Fából készült a páncélos vitéz szobra és a nemzeti áldozatkészség vert bele szögeket. Valamikor a város terén állt- Jelképezte a frontra induló került. Ott áll egyik főhelyen, leeresztett karddal, — ő már a történelemé. Aki a helyébe jött, már felemelt kardu ércvitéz. Ércből van a teste, szive, — Bory Jenő alkotása a püspökkut tetején —, a jövő képviselője. Ez az ércvitéz foglalta el a háború páncé'os vitézének helyét. Felemelt kardjával Buda felé mutat, ahonnan egyszer majd, — a királyi palotából —, előrobog a magyar jövő, sok-sok ezer ércszivü, ércöklü magyar vitéz, hogy visszaszerezze azt a földet, amelyhez egy évezred hagyományai adtak jogot, — a határaiban visszaállított Nagymagyarországot-
