Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
gatására . . . (kiveszi a fényképet a borítékból s átadja Robertonak) Nézd csak! Roberto: (egy ideig figyelmesen nézi a képet s olvassa a reá irt sorokat) „Az én legszebb és legkedvesebb unokanővéremnek, kit szerencsém lesz rövidesen személyesen is csodálni !• Emilia: (színlelt gyönyörűséggel) Mily figyelmes és előzékeny; külömben mint mindig! Roberto: (elkomorul) Nagyon is! Emilia : (finom gúnnyal) Köszönöm ... én is! Roberto: Bocsáss meg: de azok a jelzők túlságosak ! Emilia: Mit, talán nem érdemiem meg ? Roberto: Dehogy nem! . . . Hanem a hasonló udvarias kodások inások részéről előttem visszatetszők . . . különösen egy dedikált fényképen, amelyet mindenki elolvashat és... tetszése szerint magyarázhat. Emilia-, (erőlteti a tréfát): Még érteném, ha egy idegentől jönne, de egy rokontól .. . egy oly közeli rokontól ! Roberto: Éppen tőle! ... Az unokafivérek azután még többek is akarnak lenni mint rokonok! Emilia: Rajtam áll a dolog! Roberto: Azt jól tudom! Emília: (csodálkozva nézi a fényképet) Milyen szép ifjú 1 Roberto: (meggyőződés nélkül): Nem tudom, mi szépet találsz rajta? Emilia: No csak ne tagadd! . . . hányszor mondtad magad is, hogy mennyire hasonlít hozzád ... S te azzal dicsekszel, hogy a legszebb férfi vagy Milanóban! Roberto: Na, na!.. . hisz az ember túlozhat is néha . . . tréfából! Emília: Nem, nem túlozhat sohasem . . . Nem is szerettem volna beléd, ha nem volnál lyen! Meg tudod, hogy mily kényes vagyok az izléí-emre. Roberto: (csacskán örülni kezd) Ak’<or . . . egyetértek veled. Emilia: (növekedő érdeklődéssel nézi a képet) Valóban, szinte csodálatos a hasonlóság! Ugyanaz a széles, magas homlok . . . agyanaz a száj... ugyanaz az arc kifejezés... egy kissé gúnyos ... de mindig érdekes. Roberto: Az családi vonás! Emilia: Tökéletes hasonlóság! . . . Ugyany■yira, hogy egy hasonló eset adódhatna elő! Roberto: Mit? . . . Mit mondtál? Egy hasonló eset? Emilia: Igen! Roberto: (magán kívül): Hasonló eset . . . közte és köztem? Az égre csak nem gondolod? Emília: (erőltetett természetességgel) Ha veled oly könnyen megtörténhetett! Roberto: (dühösen) Az egészen más dolog! Emilia: Miért? Roberto: (fenyegetően): Mert . . . mert. az egy egészen más dolog! . . . S most már ugyancsak kérlek, hogy ne tréfálj tovább erTŐl a dologról, . . . vagy tüstént megyek s táviratozom . . . annak a gyámolatlannak, hogy nem kívánom a látogatását. Emilia: (felhagy a tréfás hanggal, amelyet eddig is csak erőltetett, visszaesve korábbi keserűségébe, végtelenül szelíd, szomorú hangon szól) Csak kíméld meg magadat ettől a fáradtságtól! Undorodom magam is tovább fol>tatni a tréfát . . . Csak meg akartam veled értetni, hogy mennyit érnek a valóságban bizonyos . . . mentségek!! S hidd el, hogy a megbocsátás jósága . . . csak egv mérhetetlenül mélységes érzelemből tud fakadni . . . amikor sikerül elfeledni a történteket . . . . Részemről egészen nyugodt lehetsz . . . Mert aki igazán szeret, annak a számára sohasem lehet elég sötét egy szalon, . . . hogy elhomályosul joo a látása!! Roberto: Az egy egész más dolog, ismétlem! Emilia: (gúnyosan) Igen, . . . ismerem a te elveidet, ... azok közösek a többi férfiakéval. S nagyon kényelmesek . . . számotokra! Roberto: Kedvesem! A nők számára az abszolút hűség a legszentebb köte esség . . . Senki sem akar az apja lenni . . . más gyermecének! A következmények is mások mindkét nem számára ... Ha egy asszony oda jut, hogy megcsalja férjét, az egyenesen örökre elveszett férja számára ... Az asszonyok olyanok, mint a szarvasok: nem lehet többé megfogni őket ... ha egyszer felrakták a szarvakat! ... A férfiak ellenben o’yanok, mint a folyamok: miután kiöntötték s elhagyták partjukat, azért mindig visszatérnek ... a saját ágyukba. Emilia: (gúnyosan) Valóban, azt hiszed? Roberto: Éppen ezért vagyok itt!. .. (Az óra éppen éjfélt üt.) Emilia: Megyek feküdni . . . (elmegy bal Roberto: (Követi Emiliát). Emilia: (az ajtó küszöbén megáll, visszafordul — s derült arcai) Nem, kedvesem! ... Neked várnod ke!lü Roberto: Meg akarom tartani ígéretemet! Emilia: Melyiket? Roberto: Hogy téged mennyire szeretlek! Emilia: (finom gúnnyá) Javulj mpg! (majd fülét az ablak felé fordítva hallgat) Nem hallod? Esik, csak úgy szakad! . . . Még nem jött el az idő, hogy ... a folyó visszatérhessen ... a saját ágyába. Jó éjszakát! . . . (hirtelen kimegy, behúzza az ajtót maga mögött s bezárja kulcsra.) Roberto: (rosszul érzi magát — majd kis szünet után) Velem ugyancsak elbántak... de most már jól van !
