Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
— 54 — rosnak, a város minden lakójának, a kisembernek úgy, mint a paloták lakóinak . . . Egyet akarok testvéreim: Krisztusi lélekkel dolgozni, mert csak krisztusi lélekből fakad az erőteljes hazafiság, mely talpra tudja állítani ezt a megalázott nemzetet.« R próféta után prófétát várt és kapott Székesfehérvár katolikussága. R prófétai hivatás Shvoy Lajos ifjúkorában megnyilatkozott. Zsenge ifjúkorában az eszményi életfelfogás iránt tanúsított nagy érdeklődést. R hatodik osztály elvégzése után, amikor a bérmálás szentségét is felvette, érlelődött meg benne a papi hivatás gondolata. A budai II. kerületi katholikus főgimnázium szerény és előzékeny tanulója hóna alatt könyveivel az Uri-utcából járt az iskolába, ahol a szülei is laktak. A hetedik osztály elvégzése után elbúcsúzott a meleg, puha családi fészektől és Esztergomba ment kispapnak. Itt az esztergomi hársak alatt, amelyek nagy elődjének lelkét is ezer ragyogó gondolattal telitették meg, — fejlődött ki s ragyogó szeretet hivatása iránt, s 1895. december 29-én már hitoktatójának a kővetkezőket írja: „R hála viszi toliamat, az parancsolta, hogy kezembe vegyem és az vezeti, a hála, mert csak most tudom, most látom, mit kell Főtisztelendő urnák köszönnöm. Óh jaj, n-*- ■■■■■■■ ........ ha még kint lennék a világban, megfosztva attól az örömtől, amit az ember ily szép ünnepek alatt, ily szép épületben érez, mennyire más volna kint a világban. De hála a kisded Jézusnak, örökös hála,— Főtisztelendő ur'gondos kezeire bízott, aki engem méltatlant, idehozott a szemináriumba. Nem tudom azt hiába, gyarló levelemmel kifejezni, ami gyullasztja keblemet, nincs toll, amely azt leírná“... íme Lajos püspökünk, az akkori kispap levele, aki a karácsonyi ünnepek előtt így irt Pokorny Emánuelnek, volt hitoktatójának. Ä dédelgetett gyermek inkább vágyott a legszentebb ünnepekre a klastrom falai közt maradni, — mint a családi fészek meghitt, meleg örömeire, mert a klastrombán közelebb érezte magát Krisztushoz. Ma Krisztus felkent katonája, a hivatott vezér kezében viszi a vezérlő pásztorbotot. R tömegből felé áramló nagy szeretetet magába zárja a lelkek üdvéért élő, meleg szive, — hogy megsokszoródott fénnyel és melegséggel sugározza vissza. Mi, akik e szeretetnek és ragyogásnak egyszerű osztályosai vagyunk — buzgó imával kérjük a Teremtőt, hogy szeretett Főpásztorunkat hosszú időkön át erőben és egészségben tartsa közöttünk, — Isten dicsőségére és híveinek őszinte örömére. Arckép előtt. Beszélgetek . . . Jó Apám képe az asztalon Előttem áll, mint ős-hatalom . . . Pedig ö maga nincs itt rég már, Talán az angyalok közt sétál — De a lelke itt van velem S én hódolattal tisztelem! De ö siet . . . Hívogatja a csend, a béke, Boldog, nyugodt sir menedéke . . . Mit is keresne — új világban — Ahol csak hervadt, bús virág variul A régi — ah, nem lesz soha S az új — olyan zord, mostoha! Beszélgetek . . . A sír megnyílik, a holt feljö, Eloszlik a zord bánat-felhő; Nemes homlokán derű támad És én ölelem jó Apámat! . . S mig csókolom a két szemét, Marasztgatom„Ne még, ne még !!“ Elmélkedem . . . Mély, búgó hangon ver az óra. Talán harangszó koporsóra . 11 Szegény Apám! s én még szegényebb. Kiben csak sírni tud a lélek..! S mig a könnyem alápereg: Temetgetek, temetgetek! Balatonfüredi VARGA JENŐ.
