Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
— 46 — Meleg rezgése volt a hangnak, tudta, hogy virágnyelven mit jelent. Mint az asszonyok ilyenkor szokták,—meghatottságát palástolandó — köténye sarkához folyamodott és azzal nyomkodta szemét. Nagy dolog is az, ha meglepi az embert az érzelem, különösen, ha igy nemvártan, ajtóstul rohan be— Kázmééér . • . nyögdécselte a noszemély. Ilyen trillát még a primadonna sem vágott ki, pedig ugyancsak nagyra van ott a dobogón. Azt mondanunk sem kell, hogy Polyákné asszonyom lelki mérő vesszeje a primadonna és lovagja volt. Kettőjüket olyan fokmérőnek fogadták el a városban, mint a métert vagy a Celsiust. A két hervadó lény tavaszbavirulásával nem akarom untatni az olvasót. Amikor Bundás uram magához vette a kézi kofferjét, amelyek az álruhát, bajuszt, parókát rejtették, «lérzékenyülve búcsúzott- majdnem gazdaasszonya nyakába borult, bár azt kissé még korainak találta. — Majd az oltár után — hessegette el a némber is a lelkére tolakodó efajta kívánságokat. — Ha nem térnék vissza, gondolj rám, meg a Bárány ötös szobájára. Kilépett, maga után behúzta az ajtót. — A Bárány ötös szobája — morfondírozott az asszony — de hisz az a primadonna szobája. Hm. Hát már a Bundás is? Nem elég annak a kifestett arcú némbernek, hogy a patikust magába bolondította, — most már tisztességes, éltes, derék, becsületes emberekre is kivetette hálóját ? Nem addig- Utánajárok a dolognak. Este a színházban ott volt a város egész közönsége. Ott volt a polgármester is, a patikus ült a jobbján, — az volt a bérelt helye, — magyarázott valamit szomszédjának. A polgármester felé fordul, bizalmasan súg valamit a fülébe, amin mindketten nevetnek. Valakinek homlokát érzi a nyakán. Hátrafordul. Nini a Bundás, — állapítja meg. A túlságosan figyelő nyomozó hallga tózás közben túlbuzgóságból okozta e kis kalamitást, — pardont rebeg, a patikus leereszkedően fogadja. A függönyök mögött néha feltűnik a pletykavadász krumpli feje. Vigyorogva integet valamit Bundásnak. Nem tudván kiről van szó, a polgármester és a patikus kellemetlen vonásokkal néznek rá. Pedig a mozgékony riporter intése nagy fontosságú volt. A hátsó sorokban felfedezte egymás mellett a patikus feleségét és a detektív gazdaasszonyát. A patikusné nem azért ült hátra, mintha nem lett volna elég pénze, hanem mert szégyelte magát az emberek előtt, hogy férjé ily orcátlanul az elsősorba ül. A gazdaasszonyt már financiális okok hozták az utolsó sorba. Négy cigány — a zenekar — han golni kezdett. Megkezdődött az előadás. A hét tagból álló társulat elbánt az cArany madár«-ral, amelyet éppen műsorra tűztek. A primadonna soha ilyen tűzzel és lélekkel nem táncolt még, mint ma. A polgármester nem mulasztotta el, gratulált a patikusnak- Az bókolva köszönte meg és fogadta a gratulációt. Az aranyit jak egy nagy csokrot nyomtak Puki István kezébe. A szalagon a felírás . . . Aranyifjuság és vezére Stefán Pukhy a művésznőnek. Lábukkal is dobogtak az emberek, amikor a patikus — természetesen rajt volt a fehér szarvasbőrkesztyü — felnyujtotta a deszkára a csokrot. Akkor egy magános hang visított át a termen — István! Senki sem ügyelt rá, tombolt a taps, — de a patikust szíven találta. Hátrafordult, gallérján talált igazítani valót. A félhomályos teremben két apró szemet
