Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
95 Viszik a Márton gazdát. Irta: Révész Mihály. A néptelen falu során egy szekér döcög. Lassú cammogással vontatják A a csenevész lovak. Ebben a tikkasztó hőségben még az üres kocsi is nehezére esik az állatnak. A szekér alatt a házőrző eb kullog; oda menekült az égető napsugár elől. Lomha testét alig tudja vonszolni, nyelvét meg hosz- •, * szura kilógatja, majd hogy a földet nem verdesi. A szekéren a gazda ül s hol az eget, hol a lovait nézi aggodalmasan. Nagyon ellepte a lovakat a légy, ami szerinte azt jelenti, hogy esőre áll az idő. Pedig sehol egy felhő, úgy ragyog a nap, hogy majd el perzseli az embert. Most ámbár jótékonyan hatna a szomjas földre a langyos eső, még sem kívánatos igy aratás előtt. Tudja ezt jól a gazda s azért kémleli az eget olyan borús ábrázattal. A szekér most befordul a nyitott, tágas portára s a kocsizörgésre előkerül az asszony is. Sürög-forog a kocsi körül s szaporán segíti kifogni a megizzadt lovakat. — Nem munkára való még a barom se ilyen időben — mondta a gazda, mikor hátravezette lovait a kúthoz, hogy vizet adjon nekik a vályúba. — Mi hir a tanyán, szép-e a jószág? — kérdezte az asszony. — No anyjuk, ez aztán a termés, minden köröszt duplán füzet — mondta az öreg és bő ingujjával megtörölte verejtékes homlokát. — Se kaszát, se kapát nem forgattam, mégis annyira megizzad az ember. Csak csúnya időt ne kapjunk, akkor hétfőn virradóra megpendül a kasza a tanyán . . . Megemelte beszédjéhez a kalapját az öreg, hogy nagyobb foganatja legyen kívánságának. — Lesz ott anyjuk eleség annyi, hogy csak győzzük az árát a ládafiába tenni. Szinte öröm nézni azt a szép sárga jószágot, amint hullámzik a gyönge szellőtől . . . Most ha szegény Marci fiam élne, micsoda öröme lenne a bő isten- áldásban . . . Éppen most tellene ki az ideje, már be is lenne takarítva minden, mire hazakerülne. Talán szép kék sapkájában jött volna haza, csak odaadták volna neki annyi szolgálat után . . . Hogy nézte volna a falu leánya mind, az Annus is szegény . . . Mondták volna: Megjött Balázs Marci a katonáéktól, lesz kivel táncolni. Hogy járta a szegény, örült az ember lelke, ha nézte. Átkozott nyavalyája mégis elpusztította, nem kímélte. Megint csak az ingeujját használta az öreg, de most nem a verejtéket, hanem a könnyet törölte le, mely végigpergett barázdás ábrázatán. Az utolsó szavakat már az asszony sem hallotta, neki is köny szökött Scanned by CamScanner
