Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
93 — Parancsára hadnagy úr! — válaszolta Wawrzyk egy félreismert ember fájdalmas érzületével. — Ha két hölgy jön, bejelentés nélkül vezesse be őket hozzám. Azon ban ha a kollegáim akarnak velem beszélni — tudja maga különben, mi az a kolléga? — kérdezte Schmeltner báró bizalmatlanul. — Ajha! hadnagy úr, — válaszolt Wawrzyk sértődve, az a maga barátja. Istenkém, ez aztán a kölyök! Tehát ha az én barátom jön, vagy egyébként bármely tiszt, megértette? — ne vezesse be. — Parancsára hadnagy úr! Schmeltner báró a szobájába sietett, hogy az asztalt megtérítse. A hölgyeknek nemsokára jönniök kellett. A báró, jólehet az ily dolgokban nem volt jártas, mégis bizonyos természetes Ízléssel és az előre megrendelt nagy mennyiségű virággal oly szépen rendezte el a kis asztalt, hogy az nagyon barátságosan és csinosan nézett ki. Meg volt elégedve. Hangulata azonban kitörő dühhé fajult, amint a konyhába lépett. Vastag füst csapódott feléje és Wawrzyk, ki nem elől, hanem a takaréktüzhely felső lapján levő második lyukban akart tüzet rakni, újabb és újabb ív újságpapírt dugott a füstölgő lyukba. E mellett olyan volt,, mintha háromszor bújt volna keresztül a kéményen. Átkozódva taszította vissza a hadnagy és nyitotta ki az ablakokat. Semmi veszíteni való ideje nem volt többé. Schmeltner báró kabátja kényes piros hajtókáját begombolta és éppen tüzet akart rakni, midőn a kapucsengő megszólalt. — Mindenható ! Ezek ők ! Egy szökéssel, amelyben bizonyos tornaművészet volt, ugrott fel a hadnagy a tűzhely előtti guggoló helyzetéből és a szobába szaladt. Itt egyenruháját rendbe hozva várt. Wawrzyk ajtót nyitott. Mindazonáltal senki sem jött. E helyett gyorsan növekvő vitatkozás hangjai hallatszottak. Egyszerre az ajtó felpattant és ő exelenciája a leányával együtt a könnyezésig kacagva lépett a szobába. — Kedves Schmeltner, — szólt a parancsnokné és prezumtiv anyós — ez egy kicsit mégis csak sok! Férjem velünk jött és a szolga nem akarja bebocsátani! — Azt mondotta, hogy ma csakis asszonyfélék jöhetnek be, — szólt a menyasszony, ki nem tarthatva magát a nevetéstől, egy karszékbe dőlt. A papa egy kolléga, tehát annak nem szabad bemenni! Schmeltner báró eliszonyodva sietett ki és még jókor érkezett, hogy Scanned by CamScanner
