Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
90 Wawrzyk a második. — Karcolat. — — Hogy hívják magát? — Wawrzyk. — Micsoda? — No ezt a nevet én nem tudom kimondani. Tehát ha majd trüsszen- tek, akkor magát értem. Értette? — Parancsára hadnagy ur! — Most menjen a konyhába. Kérje el a szakácsnétól, aki épen ott van, az ezüst kávés kannát. Az oldala kilyukadt és a szája el van görbülve. Csináltassa meg, de ügyesen. Megértette? — Parancsára hadnagy ur! Schmeltner báró tisztiszolgájának távozást intett és kérdőleg nézett Holsten barátja és tiszti társára, ki az ur és szolgája közötti ezen első találkozást bizonyos gúnyos mosollyal figyelte meg. — Nos mit szólsz hozzá? — kérdezte a báró várakozólag. — Mit mondjon az ember? — Görbén néztél reá és én kiváncsi vagyok, miért? Nem tetszik a kölyök? Holsten lovagló pálcájával csizmaszárát veregetve összeráncolta homlokát. — Tetszeni, édes Istenem, valóságos Adonis ez a Wawrcstycch — Egészségedre! — Köszönöm. Böhle őrmester azt mondaná, hogy igazi szláv tipus. 4 És ha a természeténél fogva kissé piszkos, hát jól megmosatod. Ez azonban nem a legroszabb. — Ugyan hát mi? Talán ez is szúrtos tenyerű, mint a másik? — Dehogy kedves fiam, szólt amaz élénken. Ez nem, ez olyan mint az arany, arra mérget vehetsz. De nézd csak, amit Reuter Frici az emberekről mond, az hatványozott mértékben áll a szolgákról is: vannak ilyenek is meg olyanok is. No hát a tied is egy olyan! — De milyen? — Majd meglátod. Ez a második, de ha ezen keresztül estél, ismered valamenyit. — Kedves Henrik, viszonzá Schmeltner báró energikusan, — te ugyan régebbi tiszt vagy, mint én, felsőbb is vagy és tisztelet a tapasztalataidnak. Scanned by CamScanner
