Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
80 A »Megy a gyűrű« játéknál, már a legény állta a helyét, de csak addig, mig a leány a körbe tartott fűzőn meg nem lelte a gyűrűt. Olyan gyors volt, mint a macska, fürge, mint az angolna. Ha legénynél találta: ismét a legény kapott csókot a leánytól. Utána következett a dudaszó. Ringó járással az andalgónál kezdték a táncot s a bokázásnál végezték. Cifrázott, aprózta, resze-riszált a leányzó táncközben. Meg volt benne az eszményi: e nép között a szép. A dudaszó előttük értékre egyforma volt a jeles cigánybandával. Tánc után következett a baltajáték. A kanásznép körbe állt s megadta egymásnak a jelt; azután sorfalat képeztek, s élesre fent baltájukkal húsz lépésről az első hajítással belevágták az élőfa derekába. Ilyen hajítással szokták lesújtani a nyáj közül, ami nekik jófalatot nyújtott. Esteledett. Következett a bucsuzás. Ifjú Szilágyi Béla szónokolt a kanásznépnek tetszetősen: — A vendégszeretetet az emléklapján híven őrzi a vendég. Ezt a magyar szokást itt megtaláltuk, stb. stb., Ennek folytatása a vendéglátás. Jöjjenek vasárnap délután 5 órára a balatonfüredi színházba. Hányán vannak? Közbekiáltott egy mocskos képű, penecinus hangú pakulár gyerek: — Huszonötén! — Hallgass te hőbölygős eszű, mondá egy ciklafejü kanász. Harmincán vagyunk! — Szívesen látom a tisztelt kanásznépet. Vendégeim lesznek! Erre a kifejezésre olyan éljenzés keletkezett, a mely a balatonfüredi aréna karzatjának becsületére vált volna. Egy pusztai kurtizán, ezerráncu, höndörgő szoknyáju, aki borzas fejet viselt, mint egy pimpó. Nyelvével a skorpióval egy gyékényen árult: harapós volt. Most azonban pufók ábrázatán a megelégedés ült s apró szemeivel erősen csiptetett Béla barátom hevült arcára. Hihetőleg egy tét-a été után ő is a színházba szeretett volna jönni. Engem és Bélát az útátjáróig elkísértek. *' Az országutat két oldalt segélyező árokpart mentében a mecsér gyé- mántszinü tüzével széjjelszórva világította a bokrok keretét. Az éjszaka melegével az Álmatlan csillag, a Bujopsók lámpása, meg a hold szelíd világa eljuttatott bennünket az arácsi vendéglőbe. Itt találkoztunk Balla Bélával, aki könnyes szemmekkel jött a volt ideálja sírhelyétől: Gildai Ernesztintől az arácsi temetőből. Útját a firmamentum örök virája: a szikrázó csillagok vezették. Ki volt az a Gildai Ernesztin? Egy színésznő! Az atomban egy semmi. f Scanned by CamScanner
