Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
78 Utolsó látogatási helye volt Thália temploma, az a hely, ahol oly sokszor megkaczagtatta még a bánatos sziveket is. A múlt század hetvenes éveinek vége felé ismerkedtem meg vele. Együtt voltunk Balatonfüreden. Julius perzselő havának egyik kora reggelén lakásomra jött. — Jöjj velem ! — Hová ? f| — Oda, ahol még nem voltál, a hova csak a képzelet szárnya jár: a puszták királyaihoz! Elmegyünk azok közé az emberek közé, akik látamtól- látamig a barmok után járnak. Akiket a szabad természet nevelt. Akik az Isten által megirt nagy könyvből tanulták az életet, nem pedig elzárt négy fal között a tanitó pálcájának fenyegetésétől. E népet a merészség szülte s lelkűket az Isten a bátorság cserepével tetőzte. — Önérzet nélküli emberek! — Akiknél tombol a vad indulat, ha a haragrakelés lábat ad a gyülöl- ségnek. Nézd az állatot, még abban is van akarat, hát az ember, akiben az önérzetet még a sötét butaság sem tudja elfojtani. — A szelídséget még hirből sem ismerik. — Napbizonyos! Hanem az asszonynépével kezes-bárány. Az Istenházát csak vasárnap látják, azt is csak akkor, ha a csenést s a lopást — mely állandóan kacérkodik velük — a gyónás titkaiba temetik. Szóval: a mindennapiság köntösével váltottak jegyet. — Béla, Béla, szörnyű tettre határoztad el magadat. Nem megyek! — Ne tiltakozzál. Nekem van egy hitfentartóm: az Isten! Annak a szemüvegén nézem ezeket az embereket. A furfangot, a fondorkodást tőlük tanuljuk, amelynek a színpadon hasznát vehetjük. Töltsd meg zsebedet hivatalból levágott szivarokkal. Szinészembernek mindent kell látni és tudni. Menjünk! Ez az argumentum győzött. II. Az arácsi hegyszoros átlábalása izzadtsággal telitette meg az arcunkat. Hűsítőt a hegylábából fakadó gyógyforrás adott. Erőt pedig a természet által évszázadokon keresztül élre rakott, mohával fedett meredek kősziklák * oxigénnel telt ozondús levegője adta. A felkelő napot élénk pirosszinü madarak, röpködve, egymást kergetve csicsergő énekkel köszöntötték. A vegyes színnel tele sötétlő bozótban a bogarak élénken cirpeltek. A bozót koronáján méhraj hullámzott s a pillangók röpködve járták a keringőt. A mély csöndességet az előttünk fakadó forrás s a távolból a harkály kopácsolása zavarta. A vadregényes hegyvidék úgy vonult el előttünk, mint egy misztikus ködfátyolkép. Scanned by CamScanner
