Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)

Szépirodalmi rész

76

A többiek becéző szeretettel kérdezgetik és ő is elmondja esetét, hogyan halt meg.

— Jó az élőknek, de százszor jobb a halottaknak, mert azok nem éreznek semmit — felelt a kis leány a tanár kérdéseire, kinek holttestével szemközti asztalon feküdt.

— Igen, de a te kis kezeidről nehezebben lehet vizsgázni, nincsenek még kifejlődve! korán jöttél még ide kicsikém! — szólt a törött fejű álta- János derültség között.

A kis halott meglepetve nézte a törött fejű hulláját.

— A bácsi tréfál — szóit a kis leány a tanárnak.

— Jó kedvem van kicsikém, holnap anatómiai vizsga lesz — szólt a iörött fejű.

— Nem bánom, örülök hogy itt vagyok köztetek. Körülbelül a mama is itt lesz már holnap, őt is agyonütötték, meg a papát is.

— Kik? — kérdé a munkás.

— Csúnya emberek, nem ismerem őket.

— Ah, rablók!

— Igen rablók. Láttam, sok pénzét is elvitték a papának; felfeszitették az almáriumot. Aki engemet agyonütött, az egy szurtosképü ember volt, de nem haragszom reá, minek haragudjam, most már mindegy. Csak a mamám itt lenne!

— Itt lesz kicsikém, egyet alszunk, aztán itt lesz. Addig én leszek a mamád, jó lesz? — szólt Hidvéghy Kelén.

— Nagyon jó lesz! — ujjongott a kis leány — ha lehetne megölelnélek, de nem tudok mozdulni.

— Aludj kis leányom! \

— Nem bírok, hisz alszunk mindannyian, vagy nem?

Senkisem szólt, mert újra nyikorgóit a folyosó ajtaja. A szolgák a rablógyilkosság második áldozatát hozták. A kisleány és az édesanya találkoztak.

És ahogy a reggeli köd leszállt a komor épülettömbökre, eloszlott a « világosság, megszűnt minden hang: szétfoszlott a káprázat. A reális élet újból átvette uralmát a halottak felett. Lassanként felébredtek az élők, és hallható lett újból a megszokott zörgés: — egy hullakocsi robogott be az udvarra.

A szolgák künn a folyosókon sepréshez láttak; kinyitogattak minden ajtót, ablakot.

Készülni kellett. Vizsga lesz az anatómiából.

Scanned by CamScanner