Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
70 a fájdalom, de elhiheti, nem tehetek róla. Azért írtam meg ez m r mos , hogy becsületem, jellemem tisztán álljon kegyed előtt. Kérve rem . e ejtsen el. Őszinte üdvözlettel: Sárossy Lóránt.« Borítékba tettem a levelet s elküldtem a postára. Kissé bántott a dolog. Ki tudja, talán egy életet teszek e levéllel boldogtalanná. Talán a szíve szakad meg annak a kis lánynak, ha elolvassa soraimat. Ilyen gondolatok gyötörtek, búrdalt a lelkiismeret. De csak három napig. Harmadnapra levelem elküldése után egy nyitott borítékkal és egy zárt levéllel állít be hozzám a postás. Izgatottan veszem ki a nyitott boríték tartalmát. A következőket olvasom le róla: »Szőllősy Mariska Egressy Dénes jegyesek.« Ez ugyan nagyszerű! kiálték fel meglepetve s felbontám a levelet. Tartalma a következő: »Mélyen tisztelt Úram! Levelét, melyben érzelmei felől világosít fel, megkaptam. Csöppet sem bánt a dolog. Sőt szeretem, hogy igy történt. Sokat hallottam önről az utóbbi időben. Hallottam, hogy udvarol, nagy csél-csap, de azt is hallottam, hogy nem veszedelmes. Természetes tehát, hogy ilyen hírek után az én szívem is felejtett. Sőt egészen elfelejtettem önt s ha most úgy elgondolom, nem is szerettem olyan végtelenül, mint azt ön legutóbbi levelében írja. Gyermekes vonzalom, ábrándozás volt az egész. Levelemmel együtt küldöm eljegyzési kártyámat is. Vőlegényem igen kedves, szerény, egyszerű fiatalember. Falusi tanító. Nagyon szeretjük egymást s bizonyára boldogok leszünk. Lakodalmunk febrhár 20-án lesz. Szívesen látjuk önt is, ha eljön. Tisztelettel: Szőllősy Mariska.« Zsebre vágtam a levelet s el kezdtem monológizálni: Tehát nem vagyok veszedelmes. Baj-baj. De egy körülmény mégis hogy én sem találtam még rám nézve »veszedelmes« vigasztalás, de igaz. Azt írja, hogy nem szeretett engem én sem szerettem őt igazán. Tehát kvittek vagyunk. Azt el a lakodalmára. Isten mentsen. Még utóbb megeshetik megvigasztal. Az, hölgyre. Sovány igazán. Lehet. De írja, hogy menjek velem az a kellemetlenség, ami már egyszer megtörtént, természetesen szeszdús fejjel, hogy a vőlegénynek szerencsekivánataim helyett legmélyebb részvétemet fejezném ki. De az bánt, illetve bosszant mégis a dologban, hogy ebben az egy esetben sem én lehettem a szerelem megszüntetője, mert Mariska megelőzött. Hanem azért szerencse fel! - folytatám tovább a monológot - udvaroljunk csak tovább is. Ártatlan dolog ez és mégis olyan édes! ------------------------------------------------------------------------------------ Ifj. Vargha Lajos. KflOF^TFfl™ Mta™ llHVLKlLH ; Scanned by CamScanner
