Székes-Fejérvári Naptár, 1909 (37. évfolyam)
Szépirodalmi rész
86 Péter és Péterke. Irta Pálffy István. I. Az öreg Csobojgo Péter éppen hogy csak kiverhette a pipaja hamuját, máris oldalba nyomta a gazda az ő tekintélyes öklével, hogy már megint szutyákol. ? # , — Már minthogy én ? — pattant fel Csobojgó Péter miközben zsíros kalapját a fejetetejére nyomta, aztán a fejét csóválgatta erősen. — Már minthogy én ? — kérdezte még egyszer, aztán csak csóválgatta fejét annak jeléül, hogy nem tetszik neki a biztatás. Gondolta magában, hogy — hejh — nincs már igazság a földön, nincs! Aztán mondta a gazdának: — Ott van a Kiss, meg a Cserepes komám, nem dolgoznak azok tizedrészit se, mint én, mégis mindig csak engem noszogat. Hát miért? Én talán kutya vagyok, vagy mi? Egyebet se tud, mint más szegény embert haragítani. Hanem . . . A gazda közbevágott: — Mit »hanem«, no? Mondja hát ke, hogy mit »hanem«? Mit tud ke, nó? Hát miért nem mondja? Ki vele, most már azt mondom! Öltem? Gyilkoltam? Raboltam? . . . Nem tettem én egyiket se, hát mit tud ke én rám? De már Csobojgó erre elhallgatott, csak azt mondta a gazdának: — Azt tudom, amit mindenki. Aztán majd én megmutatom! Meg én * Hát ha véletlenül az Írnok ur be nem toppan, alighanem megtestülik egymást, merthogy mindkettőnek nagyon zokon esett a sértés. így azonban abbahagyták a zsörtölődést és a dolguk után láttak, az igaz, hogy ümmögetve. A többi napszámosok meg a markukba nevettek a két veszekedő dolga miatt s széles karimáju kalapjukat lejebb húzták és úgy pislogtak az írnok urra, hogy nem-e vette észre a bajt. De akadt még olyan » gonosz is köztük, aki nem hagyta annyiba a dolgot, hanem nyomogatta a Péter oldalát és alattomban biztatta, hogy szóljon, no, ha mer. Most itt van az Írnok ur. I éter eleget akart beszélni, csakhogy nem mert belekezdeni. Eleget vakarta a tarkóját ott/is, ahol nem viszketett, de szólni nem szólt, csak gondolta magában, hogy annak a gazdának mindig vele esik baja, mintha úgy lopta volna a tisztességét. No né! Scanned by CamScanner
