Székes-Fejérvári Naptár, 1907 (35. évfolyam)
Szépirodalmi rész
51 égen, a fák fonnyadt ágait köd ülte meg. Négyet ütött a dóm toronyórája, mind többen s többen tódulnak a díszsátor felé. Már három ágyulövés hangzott el: a koporsók közelednek. Öt óra 10 perckor a vonat csakhamar látható volt s szép csendesen a raktár melletti sínpáron megállt. Csakhamar megjelenik gróf Hadik János s miután a rendőrfőkapitány jelentését vette, a koporsókat a gyertyafényben ragyogó katafalkra elhelyezték. Megérkezvén a kormányt, küldöttségeket hozó különvonat, az előkelő közönség a díszsátorba foglalt helyet. A gyászszertartást dr. Fischer Colbrie kassai püspök végezte fényes segédlettel, majd a kassai dalárda Huber »Rákóczi hazajött . . .« című dalát énekelte. Ezután lépett szószékre a hosszas és fáradságos út dacára is friss Thaly Kálmán s hatalmas beszédben ismertette a hamvak hazakerülésének történetét, melynek lelkes zárószavai után a kassai dalárda a Szózatot énekelte. Ezalatt megteltek közönséggel az utcák s már felállott a diszmenet is. Negyed tiz lehetett már, mikor gróf Hadik János államtitkár két csatlós által vezetett lován a menet élén megindult. Ragyogó, festői szépségű volt ez a diszmenet. Hadikot négy kürtös követte cimerzászlós harsonákkal. Sorra következtek a törvényhatóságok, szomszédos városok küldöttségei, az akadémia, és különféle iskolák ifjúsága. Ezeket követte az operaházi színészek stilszerü ruhás zenekara, majd Kassa város polgármestere a temetési kornétával, páncélba öltözött lovag, Rákóczi korabeli apródok, maid a GRÓF BERCSÉNYI MIKLÓS. Rákóczi címerével díszített fehér terítő alatt lépkedő fekete mén gyors egymásutánban nyújtják a legszebb látványosságot, hogy annál festőibben tűnjön fel a vármegyék egyesített diszbanderiuma. A száztagú kassai dalárdát a latin és görög szertartásu róm. kath. papság követte imponáló nagy számban. Utánuk három lámpavivő lovas jött, majd a szent hamvakat vivő halottaskocsik a budapesti sorrendben. A meeetet a kormány, főrendiház és képviselőház tagjai zárták be. Féltizenegy órakor ért a menet a felállított Rákóczi harangok csengése- bongása között a dómhoz. Itt a halottaskocsikról levették a koporsókat s a templom főhajójában elhelyezett ravatalra emelték. A gyönyörű dóm valósággal megihlette a benlevőket. Alighogy a papság elhelyezkedett, megkez4* Scanned by CamScanner