Székes-Fejérvári Naptár, 1906 (34. évfolyam)
Szépirodalmi rész - Az év története
92 Zúg a kicsiny kis gép, szórja a szikrát és ... és érzem, hogy erőm visszatér, hogy éledek . . . Laci feszülten vizsgáló szemei észreveszik, hogy szempillám megrezdült, ajkamon kínos vonás keletkezett. — Ez az élet jele — konstatálja a professzor, de tovább nem szabad folytatnunk az élesztést, mert a gyors munka könnyen végzetessé válhatik. Újra mozgásnak indul az életmentő szerkezet, úgy, úgy — most most mindjárt visszatér az életerőm, már érzem, hogy a szivem dobogni kezd. Az áram hatása alatt a lenyűgözött idegszálak életképesekké lesznek, hogy akaratomat szolgálják, hogy mozogni, Deszélni segítsenek . . . Lacim, édes Lacim, élek! . . . Tudtam, hogy nem hagysz el, tudtam, hogy megmentesz . . . köszönöm! De ah, mi ez? Homlokomon egy puha kéz nyugszik, ajkamhoz egy édes száj tapad. Ijedten ülök föl, hol van Laci? f * — En édes kis uram! Mit álmodtál az Istenért. Éppen, amikor lefeküdni készültem, rémes kiáltást halloltam a szobád felől. Az első percben megriadtam, de azután fölülkerekedett bennem az irántad való szeretet, látni akartalak, hátha valami bajod történt. Kínosan vergődve feküdtél ágyadon, majd elcsöndesedtél, de arcodról láttam, hogy nagyon szenvedsz. Sokáig gondolkoztam rajta, váljon felköltselek-e, de mikor azt láttam, hogy lassankint az arcod pirossága is eltűnik, homlokodra tettem kezemet, s mert erre sem ébredtél fel, egy forró csókkal leheltem beléd életet. — ügy van, édes angyalom, Te lelket leheltél belém, mert nem lehetetlen, hogy ennek a rémes álomnak a hatása alatt, amely most agyon gyötrött, tán el is pusztultam volna. — Óh Istenem! — No ne félj, most már nincs semmi baj, a te édes csókod újra életre keltett, a szivem ismét dobog, tagjaimba újra visszatért az élet-erő, hogy téged megölelhesselek és megcsókolhassalak! így ébredtem én fel abból a gonosz álomból, amely oly szörnyű mó- 1 dón megkínzott. Óh, az a cudar pénz! Hát bizony az egész éjjelt átvirrasztottam, pedig halálosan fáradt voltam. Le nem feküdtem volna a félvilágért, borzadva gondoltam rá, hogy hátha még egyszer végig kell szenvednem azokat a határtalan kínokat! Ketskés Elek. Scanned by CamScanner
