Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)
Az év története
53 jában, a parkon kívül pedig népünnep volt, hol a környékbeli nép nehány óráig vidáman elmulatott. A roppant kiterjedésű birodalom kolosszust régóta nem érte annyi szörnyűség, mint az idén. Nem elég a japánokkal folyó háború által okozott rengeteg ember és pénz áldozat, mely bizony leverhette már ekkorig is nemcsak a cárt és tanácsosait, de az egész orosz népet is. A forradalmi elemek mozgológásai ezidő szerint megrettentik a félelmesnek tartott cári kormányzatot, melynek két kiváló tagját meggyilkolták a cárizmus ellenségei. Bobrikov finnországi kormányzót egy Schaumann Jenő nevű intelligens finn meggyilkolta. Ez történt júniusban, s már a következő hónapban megismétlődött a bosszúlás müve: Oroszország belügyminiszterét, a nihilisták és anarkisták könyörtelen üldözőjét ölték meg borzalmas körülmények közt. Kocsiját a vasút felé haladtában bombával robbantották fel, mikor is nemcsak -a halálra szánt Plehve miniszter, hanem utcai járó-kelők is életüket vesztették. A forradalmi szövetség, mely Plehvet megölette, egyre-másra juttatja titokzatos módon a cárnak s az ő hatalmasainak az asztalára a „halálos ítéleteket.“ Hogy ezen összeesküvők szivében mily keserűség lakozik, annak legvilágosabb magyarázatát adjuk, ha közöljük a La Tribune Russe cimü Párisban megjelenő forradalmi újságnak azt a cikkét, melyben az orosz forradalmi szocialista párt központi bizottsága a Plehve meggyilkolásáért elvállalja a felelősséget az egész civilizált világ előtt. A cikkely a miniszter bűneinek elsorolása, valóban megdöbbentő okadatolása a halálitéletnek. így szól: „Plehvet megölték először is azért, mert ő volt az, aki két évvel ezelőtt a Ne'pakarat szerkesztőségében dolgozó testvéreinket az orosz törvények ellenére befalaztatta a Péter Pál-erőd kőbörtöneibe s oly rósz bánásmódban részesítette őket, hogy ti at számra haltakéi, mint áldozatai az éhínségnek és ebben a dantei pok ban produkált őrültségnek. Akik még élnek, tűrik még borzalmas sorsukat. Másodszor mert Plehve volt, aki Oroszország mindenható zsarnoki méltóságára emeltetvén, a hallatlan represszáliák politikáját megújította és megerősítette az értelmiséggel bírók, a munkások, a parasztok és mindenki ellen, aki csak Oroszországban gondolkozik és szenved; mert ő volt az, aki két éven át tartó hivatoskodása alatt Balmacsevet, Leckertet, Guerchonint, Froumkinet és a szabadságnak és jognak még számos más előharcosát a vérpadra küldötte, vagy elevenen temettette el a mi Bastillejeink kriptáiban. Plehve volt, aki Ufában száz munkásra rálövetett a katonákkal; aki délen levő ipari középpontjaink kövezetét a proletárok vérével megöntözte; ő volt az, aki a politikai börtönökben legundorabb kínzásokat, a foglyok megcsonkítását a rendszeres politikai intézmény magaslatára emelte; aki meggyaláztatta az asszonyokat és a foglyok karjait a hóhér térdén törette el; Plehve volt az,aki az 1902-iki parasztScanned by CamScanner