Székes-Fejérvári Naptár, 1904 (32. évfolyam)
Szépirodalmi rész
77 Mozartné csak olyan gondossággal főzte a szegényes tűzhelyen a burgonya-levest, mintha sohasem hallott volna a pompás ebédről. Farkas váltig rnondá neki, hogy hagyja el, mert úgy sem lesz rá szükség. Nem hallgatott reá. Pedig Farkas mondása beteljesedett. Úgy látszott, hogy dacára Mozart ur ellenkező nyilatkozatának: csudák mégis csak történnek úgy elvétve. Délben, midőn már a szerény s Farkas által annyira megvetett burgonyaleves körülbelül megfőtt, gazdag bérruháju inas nyitá meg a kis ház ajtaját s két fehérkötényes és sipkás szakács hatalmas étkosarakban egy egész ebédet hozott. A szobában gyorsan felteritettek, aztán távozni akartak. Farkas egy cseppet sem volt meglepetve, mig a szülék el nem tudták képzelni, hogy mit jelentsen az. — Ugy-e mondtam! — kiáltozott Farkas. — Nos, hát kinek van most szüksége a burgonyalevesre? — Ez bizonyosan tévedés! — szólt Mozart ur. — Korántsem! - tiltakozott Farkas. — Szent Nepomuk küldötte adja ezt nekünk. S még azonkívül neked frakkot, anyámnak ruhát és mindnyájunknak házat is Ígért. — A frakk és a ruha itt van! — szólt a komoly inas, — s Dusack ur háza ezentúl az önöké. Ezt mondva, hirtelen távozott, magukra hagyva az elbámult családot, illetőleg csak az elbámult szüléket, mert Farkas úgy vette az egész dolgot, mintha nem is lehetett volna másképpen történnie, s e véleményt apránkint Friderika is osztotta. Rég idő óta nem volt a Mozart-családnak oly uri-ebédje, mint a mai. Ebéd után Farkas zongorához ült. — Meg kell jóltevőnk kegyességét hálálnunk, — rnondá. — Hadd komponáljak egy uj hymnuszt tiszteletére. Ujjai sebesen futottak a billentyűkön, s a szelíd hangok apránkint gyönyörű dallammá olvadtak össze. Valóban, a legméltóbban volt a tisztelet kifejezve. Még a szülék is meglepetve hallgattak s nem vették észre, hogy az ajtó megnyílt s a küszöbön egy fekete köpenyes magas férfi állott. — így! — kiáltott Farkas. — Most ezt mindjárt hangjegyekre teszem. Megpillantá az idegent s hozzáfutott. Mozart ur ijedt hódolattal hajolt meg. — Ő felsége, az osztrák császár! * * * Valóban, ő volt, az osztrák császár, I. Ferenc. Scanned by CamScanner
