Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)
Általános rész
94 volna a sötétségben. Majd halkan záródott. A vész a sekresztye felől jött. A kövér, erős igazgató kimeresztett szemmel figyelt belé a mély homályba, a min szeszélyes arabeszkek alakjában lengett keresztül a felhők mögött bujdosó holdvilág. — Kmoch, menjen oda a lámpával, — mondta a mély folyosó felé mutatva. A savószinü pedellus először életében tagadta meg az engedelmességet. Letette a földre a lámpást és átkarolta a feszületet. Könyei patakzottak e száraz, gyáva kis férfiúnak. — Nem lehet, — mormogta fájdalmasan. Az igazgató fölkapta a lámpát és előrement. Végiglépkedett a folyosón és a lámpával előrevilágitott. Siri csöndesség volt mindenütt. A páter lépései alatt megrecscsent a szuette padló és tisztán hallatszott egy patkány futása a felső emeleten. Semmi sem mutatta, hogy itt valaki járt volna. A vasas sekrestyeajtó, mint rendesen, be volt téve. Az igazgató körülnézett, a lámpát előrenyujtva kezében. Akkor lehajolt és a küszöbről egy kis fehér kendőt emelt föl, a mi a sekrestye betett ajtója közé volt záródva. Borzalommal nézte a finom vászon zsebkendőt, a melyik könyektől vala nedves. Messze tartotta magától ujjai között és csücskeit széjjeleresztve, remegő bámulattal nézte. Csak egy jeltelen, finom női zsebkendő volt, a mit tulajdonosa talán véletlenül, esetleg szándékosan dobott el itten a küszöbön. Az igazgatónak eszébe jutottak mind azok a legendák, a mik a százados kolostor múltját környékezik. Erős, férfias lelke megdöbbent és mintha annak a szegény beteg barátnak a jajgatását hallaná a mély csöndességben, a ki a legenda szerint éjfélenkint itten járogat a lépcsőkön és bűnbánó sírásával itten maradott a tizenhatodik századból. Egyenesen a kabátja zsebjébe csúsztatta a kendőt és sebes lépésekkel sietett vissza a kis Kmochhoz, a ki a szögletben, a feszület előtt térdepelt, sírván. A teli hold akkor csúszott le a hegycsúcs mögött a messzeségben. III. ; Este gonddal elzárták az ajtókat. A régi zeg-zugos barátklastrom, a melyik itt a lengyel határszélen voltaképen várnak épült, bővelkedett a földalatti folyosókban. Ezek a rejtekutak azonban többé-kevésbbé összeomlottak már az idők folyamán. Külömben sem ismerte már őket az uj nemzedék, miután szükség sohasem volt rájok. Az igazgató tudott egy földalatti kijárót, a melyik a Poprád medre alatt vezetett ki a szabadba, azonban arra nem is gondolt. Este. A milyen izgatottság ezen az estén a klastrombán volt. Senki sem hagyta el alkonyat után a házat, a kis Kmoch, remegve, mint a nyárfaScanned by CamScanner
