Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)
Általános rész
—г——5— SZÉPIRODALMI RÉSZ. Halottégetés. Irta: Dr. Falk Zsigmond. Plus de luniére! — kiáltott fel a nagy franczia lángész, mikor közeledni érezte a megsemmisülést, mikor eljönni látta azt az időt, a hol éles elméje felmondja a szolgálatot és örök homály födi szabad látókörét. Több világosságot kívánt, bele szeretett volna nézni az örökké relytélyes túlvilágba, hogy gazdag tapasztalatait bővíthesse és ismereteit szaporíthassa. Így azonban csakis egy lángész tud gondolkodni. Mi szegény, törpe halandók, a mindennapi megélhetés után futkosva, örülünk, ha megtudjuk érteni mind azt, a mi ezen a világon történik és nem akarunk belátni a másvilágba. Ha mi megérezzük a vég közeledtét, bizony bármennyire Istentagadók voltunk is, lelkünk megtörik és szivünk csak úgy talál megkönnyebbülést, ha egy felsőbb lénybe vetett bizalom fohászként ajkunkon lebeg és mintegy az ő hatalmát hívjuk pártfogóul és támogatóul ama nehéz pillanat átszenvedéséhez, midőn e földi élettől örökre búcsúznunk kell. A jövőbe vetett remény, egy szebb világ elérkezése és egy jövendő jobb élet balga képzelése szükségessek hozzá, hogy félig-meddig megnyugtatva hagyjuk el a siralom-völgyet. Pedig hány millióra rúg azok száma, a kik e világon csak tűrni és szenvedni tanultak! E körülménynek természetes következménye, hogy az életben maradók kedves halottjaikat bizonyos ünnepélyes szertartással és mindenkor, minden felekezetűéi és népnél a vallás közreműködésével helyezték örök nyugalomra. Különböző időkben különféle volt a felfogás. Mikor még kevesen voltunk, akkcr mindenki kedves halottját a házában tartotta és kertjében temette el; később már a templom környékén, majd pedig a városon kívül fekvő sirkertekben, melyeket előbb azonban a vallás segélyével megáldottak. A mohamedánok az utak mentén tartják temetőiket, hogy minden arra menő imát mondhasson a halott békés nyugalmáért. i L _ .. ... ___ ...........' . • J Scanned by CamScanner
