Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

92

időközben a fát s hiába volt minden kutatás, a fát kivágó munkások mit sem tudtak az elásott vasládáról.

*

Ez nagy szerencsétlenség leányom reánk nézve — mondá Agnes- nak anyja. Most semmink sincs s mint egész szegények térünk vissza rokonainkhoz. Hiába a szerencsétlenség nem jár egyedül! Mit tegyünk most? Visszamegyünk anyám Súrra s inig a háborús idő tart ott, huzzuk meg magukat. És ha elmúlnak e zavargós napok, visszatérünk Abrudbányára birtokunkra és dolgozni fogunk. Mig az Isten erőt ad — mit félünk a jövőtől? Hát Kálmánnak nem több oka volna-e panaszra — és ő mégis szelíden tűri szerencsétlenségét. Váljon kislelküebbek legyünk-e mi ? Igazad van leányom — feleié az anya. Az Isten adta, az Isten elvette; legyen áldott az ő neve. E névvel ajkunkon meg fogunk küzdeni az élet nehézségivel. És a két nő Isten akaratán megnyugodva indult vissza a Fejérvárra vezető utón Súr felé.

Megérkezve Súrra — Ágnes előadta szerencsétlenségüket. A vaslá- dát nem találták meg s hogy most már egészen szegények. Es te búsulsz azon leányom — kérdé Csejtyné nagyasszony. Száz vasládát adnék tele kincsekkel, ha fiam karjának épségét visszanyerhetné! Itt maradtok nálam, és te az én leányom leszesz. Van nekem is egy nagy láda kincsem — a szorgalom és munka. Aztán nem is vagyunk oly szegények, hisz van annyink, hogy munkásság mellett megélhetünk. Féire tehát a kétségbeeséssel elvesztett kincsed miatt. Te édes leányom többet érsz nekem a világ minden kincsénél — ezzel a nagyasszony szeretettel keblére ölelte a busongó Ágnest, kit is annyira meghatott e szeretet, hogy szinte megszűnt szomor- kodni, a vasláda elvesztése miatt.

E közben a világtalan Czinnával együtt járta a falvakat — szokása szerint kéregetve. Végre a harmadik hét vége felé Súr határába értek. Nézz körül fiam — mondá a világtalan Czinnának —- nem látsz valakit, ki útbaigazítana bennünket Csejtyék háza felé? Czinna engedelmeskedve, mintegy száz lépésnyire előre ment egész a kertek aljáig, hol is kíváncsiságának engedve felkapaszkodott a legszebb kert kerítésére. Benn a kertben sok gyümölcsfát látott, virágágyakat, rendezett utakat, melyeknek egyikén egy szőke fürtü kis leányka járkált föl s alá — nagy szorgalommal tanulva könyvéből valami köszöntő verset. Amint a kis leány észrevette a hívatlan vendéget a kert kerítésén rongyos, megtépedt ruhában — először megijedt tőle, majd neki bátorodva megszólitá őt: Nem szabad ám a kerítésre mászni1 Mit akar? Csejtyék házát keresem — feleié Czinna — ahol az a bete«- katona van, kit mi huztunk ki az árokból. A kis Ilonka, mert ő volt a kertben- e szavakra egész örömmel futott a kertajtó felé s beakarta vezetni Czinnat, ki szabadkozott, mert mint monda, a világtalan vár ' H 4- hozza ide - kiáltá a kis leány - hisz ő mentette meg KálmántTmegScanned by CamScanner