Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

89

megkísértettek, hogy az ájultat magához térítsék. így múlt el egy jó negyed óra mikor Kálmán megmozdult és kinyitotta szemeit. Első szavai ezek voltak: »Megbocsátasz-e anyám?« — A nagyasszony hófehér ujjait Kálmán sötét hajfürtjei közé rejté, mig másik kezével átöleli nyakát s vigasztalni kezdé fiát: Ne busulj fiam! — légy megnyugodva — én már régen meg- bocsájtottam neked, majd jönnek az orvosok meggyógyítanak téged, s te ismét az én szerető Kálmán fiam leszesz. Oh anyám! — feleié Kálmán — mily boldogság nekem ajkaidról hallani a bocsánat szavát — ha erőm volna, leborulnék most előttetek, hogy feledjétek el a bántalmat. Ugy-e kis húgom, kedves Ilonkám megbocsátasz te is? Ne haragudj, hogy akkor oly durván bántam veled. — Nézd, az Isten megbüntetett érte; ballábam — melylyel téged édes húgom ellöktelek. Oh! az Isten nagyon igazságos volt de nem folytathatta tovább, mert a kis Ilonka lezárta ajkait csókjaival, s biz- tatá, hogy most még jobban szereti őt, mint annakelőtte. így múlt el az éj zokogás, öröm és fájdalom váltakozó érzelmei közt.

Másnap megjöttek az orvosok. Megvizsgálván Kálmán sebeit, kijelentették, hogy keresztüllőtt lába meggyógyul, mert csontja csak alig van megsértve, de üszöködésnek indult jobb karját le kell vágni, ha életbe akar maradni. Micsoda napok voltak ezek Csejtyék házában — elképzelhető. Kálmán heteken át feküdt jobbjának levágása után, mig annyira felüdüit, hogy elbeszélhette a vele történteket. A pákozdi csatát, annak részleteit, megsebesülését és életének megmentését Kapás, a világtalan koldus által. Az anya és a kis Ilonka figyelve hallgatták az elbeszélést s nem győzték magasztalni a világtalan nemes szivét, ki koldus rongyai alatt is nemesebb, mint sok más, ki annak vallja magát, és alig várták a napot, midőn a világtalan Ígéretéhez képest meg fog érkezni. A kis Ilonka százszor is kifutott napjában az utczára, hogy nem látná-e meg a világtalant kis kísérőjével? De Kapás csak nem jött.

De hát hol is késett a világtalan Czinnával?

Kapás amaz éj után, hogy Kálmánt feltalálta — már a reggeli órák1 ban utra indult, hogy alamizsnát gyűjtsön. A délutáni órákban aztán útnak eredt Czinnával, hogy az nap még legalább Kisfaludig érjenek. Ámde Gzinna panaszkodni kezdett útközben, hogy nem bírja az utat tovább, fáradt és éhes, pihenjenek le. A világtalan beleegyezett, s letérve az útról — vadszeder és galagonya bokrok árnya alatt foglaltak maguknak tanyát. De mig a világtalan Istenben vetett bizalommal mély álomba merült — addig Czinna azon jártatta eszét, hogy miként tudna legkönnyebben hozzáférni ahhoz a vadkörtéhez, mely tőle alig száz lépésnyire ezerszámra függ a fán? Okosabb dolog hiányában elhatározta magát, hogy fölmászik a fára, s akkor egyszersmind kiszedi a fészket is, mit a fán látott. Elhatározását tett követé. Fölmászott a fa legtetejére, hol a fészekben ugyan mit sem talált, de annál

Scanned by CamScanner