Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)
Szépirodalmi rész
87 Na-na fiam — mondá a világtalan — csak ne essél kétségbe, majd gondolunk valamit hazamenésedről. Adj hálát Istennek, hogy el nem vesztél ott az árokban. De ha Isten megtartott, bizonyára azért tette ezt, hogy alkalmat adjon az anyádnál való bocsánat kérésre. Lásd az öreg Kapás összekoldulgatott krajczárjai mind itt vannak a szűr ujjába. Talán te is adtál ott a vöröskeresztnél, mint olyan sokan a katonák közül — az is itt lesz a többi között. Akkor azt mondtam, az Isten fizesse meg s adjon helyette ezer annyit. Talán van ezerannyi, s akkor te fiam könnyen hazamehetsz. Látod, az Isten mikép adja vissza kamatostul a koldusnak adott krajczárt is? Soh'se busulj hát fiam! Czinna bemegy a községbe és szerez egy kocsit — megrakjuk szalmával a kocsi fenekét és te szép lassan hazamehetsz, hogy bocsánatot kérj anyádtól és gyógyitasd eltört tagjaidat. Bár még alig hajnalodott, Czinna azonnal elsietett s nagy igyekezettel járta sorra a pákozdi gazdákat, hogy kocsit kapjon. Nem kellett sokat keresgélnie. Amint meghallották, hogy egy sebesült katonát kell elvinni, tizen is siettek befogni lovaikat. Czinna gyereknek nagy rémületet okozott ez, mert azt hitte, hogy mindenkinek kell fizetni. Megbiztatták azután, hogy mitől se féljen, mit Czinna meg is fogadott s nagy gyorsasággal felkapott a legelső kocsira, melynek gazdája szinig tölté meg szalmával kocsija derekát s azután sietve vágtattak a világtalan kunyhója felé. Itt nagy óvatossággal kocsira emelték a súlyosan sebesült vitézt, s mi közben a kocsi gazdája lehetőleg eligazitá alatta a szalmát, a világtalan elővette szűre ujjá- ból pénzeszacskóját s átadta a gazdának, hogy útközben minden kényelmet megszerezzen betegének. A világtalan mégegyszer elbúcsúzott Kálmántól, s azon erős Ígéret mellett, hogy legközelebb Súrra fog menni s ott meglátogatja _ a kocsi lassú lépésben megindult. A világtalan sokáig kinn állt még kunyhója előtt s hallgatta a távozó kocsi mindinkább elenyésző zaját _ miközben ajkai áldást mondtak a távozóra. Mikor aztán már mit se hallott a kocsi zörgéséből — befordult kunyhójába, csendesen, megelégedetten suttogván ajkai közül: ^Boldogabb adni, mint elvenni.« Történetünk idejében Súr egészen a Bakony erdejében feküdt, mig ma már jó része az erdőségnek kiirtatott. Sötét, csiliagtalan éj borította Súr vidékét, midőn egy este magányos kocsi tartott lassú lépésben a falu felé. A kocsis leszállt üléséből és lovai előtt baktatott, keresve az utszéli fáktól láthatatlanná tett országutat. Csak egy kis világot is látnék, dörmögé magában a kocsis, hogy tudnám tájékozni magamat; nem látok semmit, az bizonyos, hogy az ördög rossz kedvébe köpte ezt a sötét szurkot a vidékre. Mig az atyafi igy dohogott magában, a kocsiból fájdalmas nyögés hangzott, mire a kocsis biztatólag szólt hátra: Mindjárt otthon leszünk vitéz uram, csak egy kissé tűrjön tovább. Ahol a, máris látom a faluból a tornyot — amott meg mécs is világit, ott bizonyosan fennvannak még. És a kocsis Scanned by CamScanner
