Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

73 —

nap reggel a falu szemei elé fog tárulni, midőn a havon két pár csizmát fogna ta a ni, a melyből az ordas kiette a beletartozókat.

Pali bátyánk szinte látta zokogó feleségét, a mint a koporsóra borul, a melyben a sírig híven szeretett férjének csontjai lesznek, szinte hallotta azokat a keserves hangokat, a mely az egész falu népét majd könnyekre fakasztja.

Kezdték azonban unni a dolgot s a mint látszik a rettegett fenevad is hasonló gondolatokra fakadt, mert lassú lépésekben közeledni kezdett feléjük, mutogatva a fehér fogait és rémitően csóválta a farkát.

Komám! ha meg kell már hallnunk, ingyen ne adjuk az életet. Nálad a puska, süsd el.

Csakugyan! nyögött Pali bátyánk, — hiszen itt a puska. Szinte megfeledkeztünk róla.

Remegve emelte le a válláról s a kakas perczegett ujjal alatt, midőn

felhúzta.

A hold, mintha nem akart volna tanúja lenni a véres látványnak, egyszerre fátyolt borított orczájára. Csöndes homály terült szét, csak a két bajnok szive dobogása és halálra való készülődése hallatszott.

A farkas közelitett s midőn nem volt már tiz lépésnél messzebb, egy pukkanás s utána hosszú, vontatott orditás hallatszott.

*— Megvan! rikkantott a két dalia s miként a sioux indiánok, az egyik botját, a másik a puskát fogva rohantak a félelmes ellenség elé nekiestek és kannibali gerjedelmeikben irtózatos dühvei páholták szegény pára gyarló porhüvelyét. Egy darabig ordított, aztán nyöszörgött, végre kinyujtózkodott szép hosszában a havon. A két férfiú még mindig ernye- detlen hévvel püfölte egész addig, a mig a szusz ki nem fogyott belőlük.

Akkor megálltak és örömkönyek között borultak egymás nyakába, mint olyanok, a kik a halál révpartjáról a leggyorsabb alkalmatossággal a földi élet gyönyörűségei közé zónáztak.

— No ezt eltaláltam — szólt Pali bátyánk.

— Annyit mondhatok, hogy ha az én fütykösömmel tarkón nem

teremtem, akár mindkettőket elkap.

— Mit? hát az a piszkafa is fegyver? No még ilyet se hallott a világ! Ha az én flintám nincs, koma, hol vagy akkor te most?

Szóról-szóra, többről-többre biz’ Isten már majdnem hajba kaptak a jó barátok ha egy életrevaló gondolat, hogy már hazafelé is illennék menni, mert ’lassankint rájuk virrad, agyukba nem szökken.

Egy bizonyos szijjal összekötöttek a két hatulso labat, s ráfüzték a puskára s azt vállaikra akasztva diadallal indultak ^ hazafelé. A fenevad meg véres fejével pirosra festette a hó alabastrom színét.

Szinte düllesztették kebleiket az édes teher súlya alatt. Miféle dicseScanned by CamScanner