Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)
Szépirodalmi rész
47 tárgya — mint egyik bizalmasától értesülünk — ez lett volna: Volt-e, van-e, lesz-e a kereszténységnek hivatása Magyarországon ? Volt. Hiszen a múltban a kereszténység védte meg a müveit nyugatot a kelet barbarizmusa ellen. Van. Mert a keresztény eszmék bivatvák egyedül arra, hogy hazánkat erőssé, hatalmassá tegyék. Végül: lesz a jövőben, midőn a kereszténység fogja megvédelmezni a keletet a nyugat barbár, istentelen eszméitől. Kell, hogy mindenkit meglepjen ezen eszmedus tárgynak szépsége, melyhez ha hozzávesszük a megboldogultnak erőteljes érvekben gazdag előadásait, bizonyára óriási hatást okozott volna országszerte. De Isten úgy akarta, hogy ne az embereket oktassa a földön, hanem Istent szinröl-szinre dicsőitse általuk a mennyben. Üstökös volt apja, hajnalcsillag anyja, Bíboros bölcsőben rengette-ringalta Zsarátnokot evett, lángot ivott rája, Villámok tűsén nőtt, növekedett szárnya. Mennydörögve száll ki tüzes bőlcsejéből, A tornyos felhőket elftejja az égről Kicsalja a napot bűvös muzsikája, Belekapaszkodik arany sugarába. Száll a napsugárral erdőre, mezőre, Mosolyogva pattan, fakad a rügy tőle Bezengi a virág hasadozó kelyliét, Besúgja illatnak a szabadság lelkét. Száll a csörgő patak gyöngyöző habjára, Bajta a Tisza, a Duna hulláma. Játszin vele a szél, elkapja az orkán, Százados fák zúgják sziklabérczek ormán. Behat a dermedt szív kopár rejtőkébe, Belenéz a nemzet fénytelen szemébe. Láng csap ki belőle, ébredő lét lángja . Sodorja magával az égő dal szárnya. Háborúi a sajtó forgó kerekére, Szabadság rózsáit hullatja ölébe Örömében a gép megáll zakatolva, Jlablelkek nyögéseit magából kidobja. Majd újra megindul, czikázó szikrát hány, Forgatja kereket szépséges tündérlány. Szabadság nemtője, a költő múzsája, Csillagos betűkből ragyog a dal rája. [főnbe, „Talpra magyar Iх zeng-zúg. Betör a bör~ Olvasztó tűsétől hull a láncz csörögve. Nyomába besurran a szabadság napja, A penészes falat végig csókolgatja. . . . Óh, te dicső költő! Isten harsonába! Óh, te magasztos dal, költő szive lángja! Őserö szülöttje, nemzet riadója, Félrevert harangok harczi kongatója! Összetört bilincsből szuronyt kovácsoltál, Zászlónkat ölelted, kard hegyén villogtál, A te lelked zúgott csaták viharában, Bömbölő ágyúknak dörgő szózatában. Ók, mi szent indulónk! Összedőlt az o4ár ! Útlan bujdosókkal te is elbujdostál! Csak itt-ott csendültél vadon rengetegben, Tömlöczök fenekén ... messze idegenben . .. Bujdosó utadrcl visszatértél újra, A hegyet, a rónát bezengve, bezúgva. Te vagy cs te leszel a mi legszebb dalunk, Örök ébresztőnk és örök diadalunk! fosa Sajos. Scanned by CamScanner jrf legszebb dal
