Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)

Szépirodalmi rész

tott mogyoró kisiklott és a köveken megugorva az egyik repedésben eltűnt. Lajos nyomban utána kapott, de a szűk repedésben eltűnt mogyorót kivenni már nem tudta. Hosszas próbálgatások sem vezetvén eredményre, szemeit keresőleg jártatá körül oly eszköz után, melylyel a szűk nyilást tágíthatná.

Ekkor pillantá meg a falból kiálló vasat s azt onnét némi erőlködés után kirántva, a kövek szétfeszítését próbálta. Többszöri hasztalan kísérletezés után a repedésbe nagy nehezen szorított vason nagyot rántva a kövek végre engedtek s nagy porfelhő közt az előtűnő üregbe zuhantak. Midőn a porfelhő némileg elszállt az űrbe tekintő ifjú hangos kiáltással és meglepetten egyenesedett fel. Halomra rakodt arany és ezüst pénzek tetején feküdt a rákarczolt névvel feléje fordulva a mogyoró. Meglepetéséből végre magához térve lázas izgatottsággal ugrott fiatal barátunk az űrbe s a pénzeket tartalmazó ládikát átnyalábolva az oltárra emelte.

E perczben pillantá meg a bejárathoz érő leányt, ki a kincsek láttára bámulva állott meg.

— Rózám! — kiált fel a leányhoz rohanva, — nézd gazdagok vagyunk ! s kedvesét karonragadva az oltárhoz vezette, miközben örömtelt hangon folytatá:

— Ott az űrben találtam, midőn elejtett mogyoródat kerestem. Nézd, e kis mogyoró hozta meg szerencsénket.

— Hála Isten! — sóhajtott most kedvese keblére simuló leány megkönnyebbülten, — ideje is volt már, mert ép ma érkezett meg a kijelölt vőlegény. Isten mindent jóra fordított. Oh Lajos, mily boldogok leszünk-majd! — e szavak után egymást önfeledten átkarolva szemlélték a kincset.

— De hát hova lettek.'1 — hallatszott most egy rekedt hang a romokat környező bokrokon kívül.

— Egész idáig jöttem utánuk, — volt rá a dörmögő hangú felelet s ha szerelmes párunk csak némileg is a körülöttük történőkre figyeltek volna, az imént elhangzott hangokról nyomban az öreg báróra és annak inasára ismertek volna, kik a romok környékén séta kocsizást téve a jönni látott fiatalok keresésére indultak.

— Most már elég a nézésből, — szólt végre Lajos, — nézzünk már komolyan kincsünk után, mely érintésünkre talán csak nem fog száraz falevelekké változni ! — A legfelül fekvő mogyorót zsebre vágva egyenként kezébe vette a pénzdarabokat s azoknak feliratait kezdé hantosán olvasni : Mária Terézia, Ferdinánd imperator stbi. Hisz ezek mind régi pénzek! — kiáltott fel meglepetten. — Talán ez azon régi pénz- gyűjtemény, melyet az öreg báró említett s igy annak tulajdona . . .

— Igen, igen! A báró-é egyedül. — hangzott most hirtelen

Scanned by CamScanner

— 92 —